A klubelnök szerint nincs nagy baj Galacon

   

Miután a MOL Liga arról tájékoztatta a Dunarea Galati-ot, hogy a következő idényben nem indulhat a nemzetközi bajnokságban, a szurkolók a klub vezetése ellen fordultak.

A szurkolók az elmúlt pénteken online petíciót indítottak a vezetés lemondatása érdekében, hétfőn pedig nyílt levélben keresték meg Marius Dunca ifjúsági- és sportminisztert, hogy járjon közben a lemondás érdekében. Mint a levélben fogalmaznak, az utóbbi években a klub vezetése nem végzett hatékony munkát, sok esetben nem járt el jóhiszeműen, hanyagul tett eleget feladatainak. Ezért a jégkorongcsapat, amely 2015-ben és ’16-ban megnyerte a bajnokságot, továbbá a 2016/17-es idényben ? 28 év után először ? a romániai kupát, a megszűnés szélére került.

DHK-Dunarea Galati9_FB

Fotó: László Zoltán

A jégkorong iránt különösebben nem érdeklődő román sajtóban is egyre-másra jelennek meg a cikkek a galaci helyzetről, megemlítve a petíciót és a miniszternek írt nyílt levelet. A Romániában tekintélyesnek számító Adevarul hétfői cikkében megszólaltatta Mihai Brandabur elnököt is, aki így reagált: “A csapat el fog indulni a román bajnokságban. A jégkorongszövetség idézte elő a kizárást a MOL Ligából, meghallva azokat a pletykákat, hogy a játékosok nem voltak kifizetve időben. De az igazi ok a távolság. A csapatok nem akarnak olyan sokat utazni Galacra. Tudom, hogy a szurkolóink akarják a MOL Ligát. A költségvetésünket csak május végén hagyták jóvá. Minden játékost kifizettünk, csak ketten-hárman vannak, akikkel szemben elmaradásunk van. Nem értem, miért van ez a nagy hisztéria a MOL Liga miatt, amikor az tulajdonképpen a magyar bajnokság. Visszalépett csapat Szerbiából is, sőt, a magyar Debrecen is, de erről alig esik szó.”

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum