Cseh csapat vágyik Lengyelországba

   

A Znojmo után a cseh harmadosztályú HC Torax Poruba is külföldre, Lengyelországba vágyik, bár odaát nem igazán lelkesednek az ötletért.

Az ostravai csapat április közepén jelentette be, hogy a cseh 2. liga helyett a Polska Hokej Ligában (PHL) szeretne szerepelni. “Eltökéltek vagyunk, de még eleget kell tennünk minden elvárásnak és formalitásnak, amelyek szükségesek a részvételhez” – nyilatkozta akkor a cseh hokiportálnak Pavel Hinner, a klub menedzsere. Hogy mi és hogy vezetett idáig, az talán a magyar jégkorong számára sem érdektelen.

Az elmúlt nyáron két klub, a Vsetín és a Poruba érdeklődött a külföldi szereplés lehetősége iránt. A Vsetín Szlovákiába, a Poruba már akkor is Lengyelországba szeretett volna menni. Végül aztán mindketten maradtak, mi több, a 40 meccses alapszakasz (pontosan ennyi mérkőzésből állt a MOL Liga alapszakasza is) végén a 2. Liga keleti csoportjának első két helyét foglalták el. A csoportdöntőt az alapszakaszt is fölényesen nyerő Vsetín söpréssel hozta, majd a csoportgyőzelem után az osztályozót is megnyerte, így ezen a nyáron a másodosztályra készülhet nagy múltú csapatok, például a Ceské Budejovice, a Kladno vagy a Slavia Praha ellen. A Poruba célja ugyancsak a feljutás volt, ez végül az előzőekből logikusan következően nem sikerülhetett. Az eredményt ennek ellenére sikerként értékelik, hiszen a klub legújabb kori történetében ? a második vonalig jutó HC Sareza Ostrava csődjét követően 2010-ben indult újra a felnőtt hoki a klubnál Poruba néven ? még nem értek el ennyire előkelő helyezést.

A szezon lezárását követően mégis úgy döntöttek, új irányba fordulnak. A harmadosztály keleti csoportja ugyanis túl sikeres volt az elmúlt években, az osztályozókon kizárólag ebből a csoportból jutottak fel klubok a másodosztályba, az onnan kiesők viszont nem ide kerültek. Ez felhígította a mezőnyt, kevesebb lett az igazán kiélezett mérkőzés. Ráadásul a korábban feljutó Prerov és Havirov igazi közönségmágnes is volt, így a klubok sok nézőt, jegybevételt és mindezek folyományaként támogatást is elbuktak.

A legújabb fejlemény pedig az volt, hogy a szövetség úgy döntött, 2017/18-ban a WSM ligából nem lesz kieső és a harmadosztályból nem lesz feljutó. Ráadásul a tervek szerint ez a jövőben is így maradna, a felső két osztály alulról zárt lenne. Ezzel lőttek a Poruba másodosztályú álmainak. “Ez egyáltalán nem lesz jó irányú változás ? mondta erről a csapathonlapon közölt hosszú interjújában Himmer. ? Ha nem lesz kiesés, egy csomó csapat takarékos üzemmódba kapcsol majd és úgy játssza le a bajnokságot, hiszen ezzel pénzt spórolhatnak meg, ami nem mindegy a feszített költségvetésüknek. De mindez a játékosok minőségének a rovására történik majd. Egy csomóan fiatalokat játszatnak majd, akiknek a tudása nem üti meg a megszokott szintet. Persze, lesznek, akik az Extraligába jutásért harcolnak majd, de akiknek nem lesz erre reális esélyük, azok takarékra kapcsolnak. Meg fognak nőni a csapatok közti különbségek, az egész nem fog jót tenni a másodosztály vonzerejének.”

“Már eldöntöttük, hogy az első csapatunkkal a lengyel élvonalba akarunk nevezni ? vonta le mindezekből a konzekvenciákat még áprilisban a klubmenedzser, majd a technikai részletekről annyit mondott: ? A helyzet hasonló lesz, mint a Znojmo esetében, tehát a lengyel szövetségnél kell regisztráljunk és minden játékosunkat át kell igazoljuk sárga kártyával a lengyel szövetséghez.” Hogy ez hogyan lesz lehetséges, arról nem szólt, pedig érdekes kérdés lenne, hiszen éppen a Znojmo csatlakozása kapcsán hozta az IIHF azt a szabályt, hogy egy adott ország szövetségében regisztrált klubnak ugyanazon ország területén kell a jégkoronghoz kapcsolódó tevékenységeit ? edzések, mérkőzések ? végeznie.

Hogy miért választották Lengyelországot, arról ezt mondta Pavel Hinner: “Marketingszempontból ez sokkal jobb lenne a klub tulajdonosai és a támogatók tevékenysége számára. A lengyel ligát ugyanannyira elismerik, mint a mi legmagasabb szintű bajnokságunkat, még ha a színvonal természetesen nem is olyan magas. De mégiscsak egy élvonalbeli bajnokság, mindennel, ami ezzel jár. Tévéközvetítések, hirdetések, médianyilvánosság.” Mint elmondta, mindezekről személyesen is meggyőződött a végletekig kiélezett Tychy?Cracovia bajnoki döntő alatt, amelyet végül a krakkóiak nyertek.

“Megnéztem, hogy működik a szervezés, a rendezés, a szurkolók kezelése, és mindezek remek benyomást tettek rám. Maga a párharc gyengébb színvonalú volt, de a csata óriási volt, igazi finálé, és megvolt minden, aminek ilyenkor lennie kell. Voltak hirdetések, közvetített a televízió, voltak interjúk, stúdióbeszélgetések, és a többi. Látszik, hogy a lengyelek tudják, milyen körítést kell adni egy ilyen eseménynek, és ez jó a mi partnereinknek is. Ráadásul a lengyel hoki felfelé ívelő ágban van, legutóbb a feljutásért játszottak, és végül alig maradtak le az A csoportba jutásról.”

“Lengyelországban van öt nagyon jó színvonalú csapat ? tette hozzá a Moravskoslezsky Denik című lapnak. ? Ezekben nagyon jó légiósok, köztük számos cseh játékos is játszik. A lengyel klubok is szeretnének létrehozni egy regionális nemzetközi bajnokságot, amely hasonló az EBEL-hez.”

A csapat harmadosztályú licenszét a tervek szerint az SK Karviná kapná meg, amely a legutóbbi szezonban nem indított felnőttcsapatot egyetlen bajnokságban sem. A cseh szövetség egyik legújabb döntése megszünteti a juniorok másodosztályú bajnokságát, ami ugyancsak aggodalommal tölti el a porubai vezetőket. A juniorok ugyanis legutóbb az Extraligába jutásért játszottak, most viszont ha a tervek valóban valóra válnak, nem lesz hol játszaniuk. Így kézenfekvő volt az ötlet, hogy a juniorok egyfajta B csapatként működjenek. Ha pedig a felnőttek Lengyelországba mennek, akkor a fiatalokat ki lehet helyezni egy másik együtteshez, és így elindítani őket a cseh harmadik vonalban. Ehhez pont kapóra jön a Karviná.

Hogy aztán valóban lesz-e ebből lengyel kaland, az elsősorban a lengyel klubokon múlik, akik között meglepetésre túlnyomó többségben vannak a dolog ellenzői. Bár Miroslaw Minkin alelnök és Tomasz Rutkowski, az edzőbizottság elnöke ugyan teljes mellszélességgel kiállt a projekt mellett, ám rajtuk kívül nem sokan támogatják ezt nyilvánosan. “Nincs túl késő mindehhez? A lincenszadási folyamat kellős közepén vagyunk ? kérdezte Marta Zawadska, az elnökség tagja aki egyben az IIHF elnökségének is tagja. ? Persze, hogy elő lehet készíteni egy új projektet, de már csak a 2018/19-es idényre.”

A hokej.net információi szerint a legutóbbi ülésen hat csapat a csehek csatlakozása ellen volt, négyen tartózkodtak, egyedül a JKH GKS Jastrzebie képviselői szavaztak igennek a csatlakozási kérelemre első körben. “Ebben az évben megszűnt a PHL-hez soron kívüli csatlakozási lehetőséget biztosító szabadkártya, akkor miért kellene hirtelen elfogadnunk egy cseh klub esetleges csatlakozását ? kérdezte egyikük. ? A liga szerette volna, ha a Krynica visszatért volna, és pénze is volt arra, hogy támogassa ezt. Így egy újabb fontos hokiközpont térhetett volna vissza, de esetükben a szabályok merevnek bizonyultak.

A Poruba kérelméről legközelebb június 19-én lesz szavazás. Ezen ott lesznek a cseh klub képviselői is. Hogy sikerül-e addig meggyőzniük a lengyel vezetőket, hogy megváltoztassák véleményüket, az június közepéig derülhet ki.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum