Történelem zajlik mostantól a szemünk előtt

Két olyan csapat játszik a Stanley Kupa döntőjében, amelyet lehetetlen nem szeretni. Küzdelmüknek messzemenő következményei lehetnek.

Sok mindent elmondtunk már a döntőt beharangozó cikkeinkben, amelyek során csapatrészenként elemeztük a két együttest. Ezek egy része matek, másik része spekuláció, de végső soron úgyis a játékosok teljesítménye dönti el, hogy melyikük nyer. Ebben pedig nem csak a legnagyobb sztárjaira számíthat a két edző, hanem minden egyes játékosára. Bárki képes hozzátenni azt a keveset, amin a kupa sorsa múlhat. Legyen az egy gól, egy assziszt, akár egy szerelés, egy jó korongbevitel vagy -kihozatal, egy helyezkedés. A lényeg azonban nem ez.

Sorsfordító küzdelem előtt állunk, amelyen a tét nagyobb, mint a kupa önmagában sem lebecsülendő fontosságú sorsa.

Jevgenyij Malkin és Sidney Crosby ugyanis olyan magasságokba érhet, ahol évtizedek óta nem járt senki. Egy olyan centerpárosról van szó, amelyhez foghatót csak ritkán látni: Gretzky és Messier, Lemieux és Francis, Sakic és Forsberg duója juthat róluk eszünkbe.

Háromszoros Stanley Kupa-győztesek lehetnek ők ketten a sorozat végén. Ez korábban sem volt mindennapos jelenség, de a bérplafon bevezetése óta egyenesen példa nélküli. Az elmúlt tíz évben két Conn Smythe-, három Hart Memorial-trófeát, négy pontkirályi címet gyűjtöttek be.

Érdemes felidézni, hogy 1998-ban a Penguins csődöt jelentett. A legnehezebb éveket valahogy átvészelték, aztán jött a 2004-es draft, ahol utolsó helye ellenére mégsem a pittsburghiek választhattak elsőként, a Washington nyerte ugyanis a draftlottót. Ők Alekszandr Ovecskint húzták be, a Pensnek maradt a második helyen Malkin. A következő drafton már elsőként választhattak, elvitték Crosbyt is, és a franchise sorsa egyszeriben megváltozott. A két szupersztár kapcsolata sem szokványos. Két nagyon különböző személyiségű játékosról van szó, akik stílusa is egészen más. Ennek ellenére remekül kiegészítik és motiválják egymást. Nem nagyon emlékszünk olyasmire, hogy a sajtó kettejük rivalizálásával lett volna tele.

Velük szemben az a Nashville próbálja felvenni a versenyt, amelyet sokan leírtak már, mint hokiidegen várost, ahol az NHL nem is maradhat talpon. A tévé előtt ülve megtapasztalhatjuk, milyen az, amikor a zene egyik fővárosa egyik pillanatról a másikra szerelembe esik kedvenc sportágunkkal. Ezek a meccsek hangulatban bármelyikkel felveszik a versenyt. Akkor is így lesz ez, ha a döntőre nem maradt igazi első számú center a csapatban, a csatárok fiatalok és tapasztalatlanok. Mellettük a liga legjobb védelme igyekszik felvenni a versenyt a legjobb támadósorral. A hoki nagyon kemény játék, amihez az ellenfél legjobbjainak testi és lelki megfélemlítése egyaránt hozzá tartozik. Nem beszélve a nem első szándékból okozott sérülésekről. Az ideg, az elme és a csont is fárad, ami a szezon végén fokozottan sérülésveszélyessé teszi a jégkorongot. A Nashville-től mégsem azt várjuk, hogy felállítja a statikus falat, amiről a Pens vagy lepattan, vagy nem. A Subban, Ekholm, Ellis, Josi kvartett nem a szokásos pokróc stílusú, favágós védelem. Subban elmúlt két éve a bizonyíték arra, hogy ezen a poszton is hányféleképpen lehet játszani, akár ugyanannak az embernek is.

Ütközések, kemény egymásnak feszülések lesznek, elvégre mégiscsak a Stanley Kupa döntőjéről van szó. Az újdonság nem ebben lesz, hanem abban a kísérletben, hogy a Predators a kreatív támadószekciót kreatív védelemmel igyekszik hatástalanítani. Nem biztos, hogy ez sikerrel jár. Papíron a Pittsburgh a párharc toronymagas esélyese. De ha mégis, az alapvetően változtathatja meg a jégkorongot. Vagy legalábbis azt, amit a védekezésről gondolunk. Tovább erősödhet a játszó bekkek iránti igény, a csatárok és a hátvédek közötti képességbeli különbség csökkenhet. Mostanában mindenki sokat töpreng azon, mivel lehetne még látványosabbá tenni a hokit. Nagyobb kapuk, kisebb kapusfelszerelések, a játékosok számának csökkentése. Íme egy sokkal kézenfekvőbb recept: tegyünk villámgyors, koronggal jól bánó, ponterős játékosokat a hátvédsorba, akik saját posztjukon is a legjobbra képesek, és máris még szórakoztatóbbá vált a játék.

A döntő párharc során élesben tesztelhetjük, mennyire válik be ez a kísérlet. Ha elbuknak, azt két olyan játékos ellen teszik, akik jelenidőben válnak élő legendává. Akármelyik forgatókönyv valósul meg, a történelem a szemünk előtt zajlik majd, és ez hátborzongatóan kivételes érzés.