A Windsor nyerte a Memorial Cupot

 

Házigazda öt év után szerezte meg ismét a legrangosabb kanadai juniorkupát. Warren Rychel történelmet írt.

Nem sikerült a visszavágás az Erie-nek a Memorial Cup döntőjében, a nagy esélyes a csoportmérkőzések után a fináléban is vereséget szenvedett a házigazda Windsor Spitfirestól. Az 1/1-es draft várományosa által repített Ottersnek minden esélye megvolt a győzelemre, 2-1-re, majd 3-2-re is vezetett, de nem bírt Jeremy Braccóval, aki a mérkőzés legjobbja lett egy góllal és két gólpasszal. A 2015-ben a Toronto által draftolt jobbszélső legnagyobb pillanata a 45. percben jött el, amikor 3-3-as állásnál csodálatosan készítette elő Aaron Luchuk győztes gólját. Az utolsó két percben az Otters hiába hozta le a kapusát, csak vasra futotta az erejéből. Maradt a 4-3, ami azt jelenti, hogy a Shawinigan Cataractes 2012-es győzelme után ünnepelhetett ismét hazai gárda a kupa átvételekor. Mint korábban írtuk, a Windsor rendezőként szerzett jogot a Memorial Cup-részvételre, a három nagy kanadai juniorliga, az OHL, a QMJHL és a WHL győztesét látta vendégül.

windsor 2017 memorial winner 2

A finálé megnyerésével a Windsor zsinórban 12. győztes meccsét játszotta a Memorial Cupon, beállítva a Kamloops Blazers 1992 és 1995 közötti rekordját. A körmérkőzéses, torna rendszerű lebonyolítást ebben a formájában 1972 óta rendezik meg. Az azóta eltelt 45 évben csak a Cornwall Royals (1972, 1980, 1981), a Kamloops Blazers (1992, 1994, 1995) és a Windsor Spitfires (2009, 2010, 2017) tudott három alkalommal nyerni. A Spitfires menedzsere, Warren Rychel mindhárom győzelemnél jelen volt, ezzel Matt Leyden (Oshawa Generals, 1939, 1940, 1944) és Bob Brown (Kamloops Blazers, 1992, 1994, 1995) után ő a harmadik, aki háromszor is hazavihette a kupát.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum