Németország?Kanada 1-2

   

A kanadaiak letarolták a német válogatottat a második harmadban, de a záró részt elrontották, így izgalmas lett a végjáték.

A német?kanadai negyeddöntő tipikusan nem az a mérkőzés, amikor az a kérdés, hogy melyik a jobb csapat. Kanada erre a világbajnokságra is olyan játékoskerettel érkezett, amely a legszebb reményekre jogosítja fel rajongóit. A németek hozzájuk képest jó munkás csapat, néhány ékkővel tűzdelve.

Az első harmadot nagyon komoly német tartás jellemezte. Kanada nem rontott ellenfelének, de folyamatosan támadni igyekezett. A németek kemények voltak, felvették a kesztyűt, és nagyon ügyesen védekeztek, építkeztek. Grubauer pedig parádézott a kapuban. Néhányszor úgy tűnt, már nem tartható a gól nélküli eredmény, de olykor a közel 17 ezer néző támogatta hazaiak is közel jártak a vezetés megszerzéséhez. A 18. percig bírták a nyomást, Scheifele kihasználta az első kanadai emberelőnyt. Ezzel együtt emlékezetes első harmad volt ez, amely során a németek komoly karaktert mutattak. Jó volt visszagondolni arra, hogy e csapat ellen tavaly 2-2-re álltunk az 58. percig.

A második harmadra elfáradt a német gépezet. Nagyjából a 25-30. perctől csak az történt a jégen, amit a vendégek akartak. A húsz perc során 20:1 volt a kapura lövések száma, az egy szem kaput eltaláló német lövés néhány másodperccel a dudaszó előtt esett a semleges zónából. Két oka volt, hogy nem alakult ki nagy különbség ekkor. A német kapus és a kanadaiak túlzott lezsersége a befejezések során. Az előnyt növelni mégis csak a 39. percben sikerült, Skinner egy Grubauerről kipattanó korongot húzott a kapuba. A német csapat energiakészletei teljesen elfogytak a negyvenedik percre.

Kétgólos előnye birtokában engedett a szorításból a kanadai együttes a záró húsz percre. Ennek több német akció és helyzet lett az eredménye, a játék ismét kétkapusra bővült. A kanadaiak nem érezték, hogy a kétgólos vezetés kevés lehetne, pedig a németek felálltak a padlóról erre a szakaszra. A vendégek előnyös játéka nem volt elég pontos, és az 54. percben egy emberhátrányos gól döbbenetes fordulatot hozott. Kanada támadott, de Ehrhoff kiugratta a kiállóra játszó Seidenberget, aki csodaszép mozdulattal verte át Pickard kapust, minek következtében máris 2-1-re állt a meccs és minden nyílttá vált. Izgalmas hat és fél perc állt előttünk. A németek több komoly helyzetet nem tudtak kialakítani, mert Kanada előbb nagyon jó védekezőmunkát végzett, majd pedig percekig benntartotta a korongot a német kapu előtt. A vége 2-1 lett, a németek hősiesen helyt álltak, Kanadának pedig komolyabb munkára lesz szüksége a folytatásban. Az elődöntőben Oroszországgal találkoznak Paraykóék szombaton.

Németország válogatottja minden dicséretet megérdemelt, tudásának minden részletét kitette a jégre, ez egy minimális vereséghez volt elég egy sokkal jobb és erősebb csapattal szemben. A hazaiak számára véget ért a vb,de ahogy 2010-ben, úgy ezúttal is nagyon jól szerepeltek Kölnben.

2017 IIHF Ice Hockey World Championship

Hivatalos honlap
Csapatok

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2017. május 5., 16:15 Svédország?Oroszország 1-2 b.
2017. május 5., 16:15 Finnország?Fehéroroszország 3-2
2017. május 5., 20:15 USA?Németország 1-2
2017. május 5., 20:15 Csehország?Kanada 1-4
2017. május 6., 12:15 Lettország?Dánia 3-0
2017. május 6., 12:15 Svájc?Szlovénia 5-4 b.
2017. május 6., 16:15 Szlovákia?Olaszország 3-2 h.
2017. május 6., 16:15 Fehéroroszország?Csehország 1-6
2017. május 6., 20:15 Németország?Svédország 2-7
2017. május 6., 20:15 Norvégia?Franciaország 3-2
2017. május 7., 12:15 Olaszország?Oroszország 1-10
2017. május 7., 12:15 Szlovénia?Kanada 2-7
2017. május 7., 16:15 USA?Dánia 7-2
2017. május 7., 16:15 Finnország?Franciaország 1-5
2017. május 7., 20:15 Lettország?Szlovákia 3-1
2017. május 7., 20:15 Norvégia?Svájc 0-3
2017. május 8., 16:15 Németország?Oroszország 3-6
2017. május 8., 16:15 Fehéroroszország?Kanada 0-6
2017. május 8., 20:15 USA?Svédország 4-3
2017. május 8., 20:15 Finnország?Csehország 3-4 b.
2017. május 9., 16:15 Olaszország?Lettország 1-2
2017. május 9., 16:15 Szlovénia?Norvégia 1-5
2017. május 9., 20:15 Szlovákia?Dánia 3-4 b.
2017. május 9., 20:15 Svájc?Franciaország 3-4 b.
2017. május 10., 16:15 USA?Olaszország 3-0
2017. május 10., 16:15 Svájc?Fehéroroszország 3-0
2017. május 10., 20:15 Szlovákia?Németország 2-3 b.
2017. május 10., 20:15 Finnország?Szlovénia 5-2
2017. május 11., 16:15 Oroszország?Dánia 3-0
2017. május 11., 16:15 Csehország?Norvégia 1-0 h.
2017. május 11., 20:15 Svédország?Lettország 2-0
2017. május 11., 20:15 Kanada?Franciaország 3-2
2017. május 12., 16:15 Svédország?Olaszország 8-1
2017. május 12., 16:15 Csehország?Szlovénia 5-1
2017. május 12., 20:15 Dánia?Németország 3-2 h.
2017. május 12., 20:15 Franciaország?Fehéroroszország 4-3 b.
2017. május 13., 12:15 Lettország?USA 3-5
2017. május 13., 12:15 Norvégia?Finnország 2-3 h.
2017. május 13., 16:15 Oroszország?Szlovákia 6-0
2017. május 13., 16:15 Szlovénia?Fehéroroszország 2-5
2017. május 13., 20:15 Olaszország?Németország 1-4
2017. május 13., 20:15 Kanada?Svájc 2-3 h.
2017. május 14., 16:15 Szlovákia?USA 1-6
2017. május 14., 16:15 Franciaország?Csehország 2-5
2017. május 14., 20:15 Dánia?Svédország 2-4
2017. május 14., 20:15 Svájc?Finnország 2-3 h.
2017. május 15., 16:15 Dánia?Olaszország 2-0
2017. május 15., 16:15 Kanada?Norvégia 5-0
2017. május 15., 20:15 Oroszország?Lettország 5-0
2017. május 15., 20:15 Franciaország?Szlovénia 4-1
2017. május 16., 12:15 Svédország?Szlovákia 4-2
2017. május 16., 12:15 Fehéroroszország?Norvégia 4-3
2017. május 16., 16:15 Oroszország?USA 3-5
2017. május 16., 16:15 Csehország?Svájc 1-3
2017. május 16., 20:15 Németország?Lettország 4-3 b.
2017. május 16., 20:15 Kanada?Finnország 5-2
2017. május 18., 16:15 Oroszország?Csehország 3-0
2017. május 18., 16:15 USA?Finnország 0-2
2017. május 18., 20:15 Kanada?Németország 2-1
2017. május 18., 20:15 Svájc?Svédország 1-3
2017. május 20., 15:15 elődöntő Sport 2 (élő)
2017. május 20., 19:15 elődöntő Sport 2 (élő)
2017. május 21., 16:15 bronzmérkőzés Sport 2 (élő)
2017. május 21., 20:45 döntő C8 (élő), Sport 2 (22:00)

További lehetőségek a vb megtekintésére:

CT Sport (CZE)
Jednotka/Dvojka (SVK)
ORF Sport +
onhockey.tv
sportlemon.tv

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum