Szlovén csatár Dunaújvárosban

 

Az Acélbikák légióskerete lassan teljessé válik: Aljaz Ogrizek a csapat negyedik külföldi játékosa a következő szezonra.

A Dunaújváros Acélbikák bejelentették: a következő szezonra leigazolták Aljaz Ogrizeket. A 26 éves szlovén center pályafutása zömét Mariborban és Celjében töltötte. A legutóbbi szezonban kiváló teljesítményt nyújtott, 22 szlovén alapszakaszmeccsen 24 gólt lőtt, 23 gólpasszt osztott ki, míg a rájátszásban 5 meccsen 6+2 ponttal zárt. Ogrizek a DAB negyedik légiósa a 2017/18-as idényre, rajta kívül Koitmaa, Szkripec és Izacky külföldi eddig a keretben.

ogrizek

Játékosmozgások a MOL Ligában és a Fehérvár EBEL-csapatánál a 2017/18-as szezon előtt:

Ahogy mindig jelezni szoktuk, ha valahonnan még nincs publikus információ, amit feltüntethetünk a táblázatban, az nem azt jelenti, hogy annál a klubnál nem történik semmi. Igyekszünk minden klubtól minél több információt begyűjteni a következő napokban is, de nyilvánvalóan tárgyalási időszakban csak a már aláírt szerződések után nyilatkoznak a csapatok, pletykákkal pedig továbbra sem foglalkozunk. Az alábbi gyűjtés folyamatosan frissül. A maradt, érkezett, távozott mezőbe csak az érintettek és/vagy a klubok által megerősített információk kerülnek.

BRA mez

ASC Corona Brassó:

maradt:
Béres Szilárd (kapus)
Patrik Polc (SVK, kapus)
Tőke Zoltán (kapus)

érkezett:
Molnár Zsombor (csatár, SC Csíkszereda)
Andrei Vasile (csatár, Toronto Predators, GMHL)

távozott:

HSC mez

Csíkszeredai Sportklub:

maradt:

érkezett:

távozott:
Molnár Zsombor (csatár, ASC Corona Brassó)

DHK mez

Debreceni HK:

maradt:

érkezett:
Jon Booras (USA, csatár, MAC Budapest)

távozott:
Hetényi Péter (hátvéd, Dunaújvárosi Acélbikák)
Pleszkán József (kapus, Ferencváros)

galacmez

Dunarea Galati:

maradt:

érkezett:

távozott:

DAB mez

Dunaújvárosi Acélbikák:

maradt:
Villem-Henrik Koitmaa (EST, kapus)

érkezett:
David Musial (CZE, vezetőedző)
Hetényi Péter (hátvéd, Debrecen)
Danilo Szkripec (UKR, hátvéd, Dzseneralz Kijev, UKR-1.)
Jakub Izacky (CZE, csatár, Prerov, CZE-2.)
Aljaz Ogrizek (SLO, csatár, Celje, SLO-1.)

távozott:
Heikki Malkia (FIN, vezetőedző)

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

DVTK Jegesmedvék:

maradt:
Galanisz Nikandrosz (csatár)
Jarkko Leppanen (FIN, hátvéd)
Láda Balázs (hátvéd)
Magosi Bálint (csatár)
Miskolczi Márk (csatár)
Ritó László (csatár)
Vojtkó Mátyás (hátvéd)

érkezett:
Vas János (csatár, Fehérvár AV19, EBEL)
Anssi Rantanen (FIN, hátvéd, Orlik Opole, POL-1.)
Nedeljko Lukacevic (MNE, csatár, Quad City Mallards, ECHL)

távozott:
Toulmin, Grant (CAN, csatár, ?)
Tuominen, Joni (FIN, hátvéd, ?)

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvár AV19 (EBEL):

maradt:
Kóger Dániel (csatár)
Rajna Miklós (kapus)
Reiter Attila (hátvéd)
Erdély Csanád (csatár)
Kocsis Ferenc (csatár)
Reisz Áron (csatár)
Sárpátki Tamás (csatár)
Szabó Krisztián (csatár)
Vincze Péter (csatár)
Benoit Laporte (vezetőedző)
Szirányi Bence (hátvéd)

érkezett:
Jonathan Harty (CAN, hátvéd, Heilbronner Falken, GER-2.)
Geoff Walker (CAN, csatár, Sheffield Steelers, GBR-1.)
Olivier Latendresse (CAN, csatár, Villach, EBEL)
David Gilbert (CAN, csatár, Bordeaux, FRA-1.)

távozott:
Vas János (csatár, DVTK Jegesmedvék)
Thomas Beauregard (CAN, csatár, ?)
Justin Maylan (CAN, csatár, ?)
Christopher Owens (CAN, hátvéd, ?)
Drew Schiestel (CAN, hátvéd, ?)
Michael Vernace (CAN, hátvéd, ?)
Orbán Attila (hátvéd, ?)
Andrew Sarauer (csatár, Villach, EBEL)
Brance Orban (csatár, ?)
Kalvin Sagert (hátvéd, ?)
Chris Bodo (csatár, Lausitzer Füchse, GER-2.)

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvári Titánok (MOL):

maradt:
Alex Scola (USA, kapus)
Hamvai Szilárd (csatár)
Vizi Dániel (csatár)
Láday Tamás (hátvéd)
Reiter Attila (hátvéd)
Szabó Bence (hátvéd)
Szita Donát (csatár)
Imre Patrik (hátvéd)
Varga Balázs (csatár)
Takács Bence Gáspár (hátvéd)
Balogh Bence (csatár)
Mazzag Dániel (csatár)

érkezett:
Kornakker Dániel (kapus, Casper Coyotes, WSHL)
Marek Györi (CZE, csatár, Znojno, EBEL)

távozott:
Adrien Lemay (CAN, kapus, ?)
Devon Krogh (CAN, hátvéd, ?)
Preston Shupe (CAN, csatár, ?)
Korbuly Gergely (hátvéd, Ferencváros)
Tóth Renátó (csatár, ?)
Szász Norbert (csatár, ?)
Arany Máté (hátvéd, visszavonult, IOGJA-edző)
Pillók Martin (csatár, visszavonult, IOGJA-edző)
Sofron Ádám (csatár, visszavonult, IOGJA-edző)

FTC mez 3

Ferencváros:

maradt:
Greg Lindqvist (SWE, vezetőedző)
Jereme Tendler (CAN, csatár)
Juhamatti Hietamaki (FIN, hátvéd)
Lengyel Levente (hátvéd)
Sevela Peter (kapus)
Henrich Jabornik (SVK, hátvéd)
Fliszár Zalán (csatár)
Rafaj Attila (csatár)
Szappanos Dávid (csatár)
Kovács Viktor László (csatár)
Dubek Vladimir (csatár)

érkezett:
Pleszkán József (kapus, Debrecen)
Virág Tamás (csatár, UTE)
Jászai Dávid (hátvéd, MAC)
Lakatos Levente (hátvéd, MAC)
Korbuly Gergely (hátvéd, Fehérvári Titánok)

távozott:

HK-Beograd-mez

HK Beograd

maradt:

érkezett:

távozott:

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

MAC Budapest:

maradt:

érkezett:

távozott:
Jon Booras (USA, csatár, Debrecen)
Jászai Dávid (hátvéd, FTC)
Lakatos Levente (hátvéd, FTC)

UTE mez

UTE:

maradt:
Szilassy Zoltán (vezetőedző)
Benk András (csatár)
Hegyi Ádám (hátvéd)
Nemes Benjámin (csatár)

érkezett:

távozott:
Virág Tamás (csatár, Ferencváros)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 15., hétfő
ROM 17:30 BRASTE 4-1VÉGE
EL 20:30 MACVC2 7-0VÉGE
    • M4 SPORT
január 16., kedd
ROM 17:00 GALSCC 1-7VÉGE
U20 17:00 MISPEF 3-2VÉGE
ROM 17:30 STEBRA 
január 17., szerda
U18 17:15 ETOUTE 4-3VÉGE
MK 18:30 MISFTC 5-1VÉGE
U18 18:40 VASKMH 0-3VÉGE
MK 20:15 MACUTE 4-5 HVÉGE
    • M4 SPORT
január 18., csütörtök
U20 14:15 OHCKMH ÉLŐ
U18 15:30 PEFGEP INFO
U20 17:40 VASSLL 
U20 17:45 MACZNO 
U20 18:45 UTEDHK 
január 19., péntek
KHL 17:30 AKBSBA 
    • SPORT 2
ROM 17:30 BRAGAL 
ROM 17:30 STESCC 
január 20., szombat
EWHL   SAVKMH 
U18 11:30 GEPZEG 
U18 13:40 KMHMIS 
KHL 15:00 SZKAMR 
    • SPORT 2
U18 16:15 KACAVS 
MK 17:15 MISUTE 
    • M4 SPORT
ROM 17:30 BRAGAL 
DEBL 17:45 MARGEP 
U18 18:15 UTEOKW 
ROM 18:30 SCCSST 
U18 19:10 VASETO 
EBEL 19:15 RBSAVS 
U18 20:00 ZNOMAC 
január 21., vasárnap
ROM 10:30 SSTSCC 
U18 13:30 KACMAC 
U18 14:20 MISOKW 
U18 14:30 RBSAVS 
U18 16:00 ETOVSV 
EBEL 17:30 DECAVS 
január 22., hétfő
EL 17:30 BRAVC2 
EL 20:00 TITFTC 
    • M4 SPORT
január 23., kedd
VIS 18:00 NITMIS 
    • SPORT 2
január 24., szerda
U18   AVSMAC 
EL 18:00 FTCTIT 
EL 18:00 SCCVC2 
U18 19:05 EHLKMH 
január 25., csütörtök
U18   MISKMH 
U18   UTEVAS 
U18   ZEGPEF 
U20   UTEOHC 
U20 17:40 VASG99 
Partnerünk