Természetesen erősebb csapatot kell csinálnunk

 

Elképzelhető, hogy a szerbek nem HK Beogradként neveznének a MOL Ligába, hanem a nagy hagyományú Partizant indítanák.

“Óriási köszönettel tartozunk a Magyar Jégkorong Szövetségnek és a MOL Liga kluboknak, hogy felvételt nyerhettünk a bajnokságba ? kezdte blogunknak a szezon értékelését Marko Milovanovic, a szerb szövetség elnöke. ? Nagyon fontos volt a támogatásuk, így a szerb játékosok krémje hosszú évek után ismét komoly sorozatban mérethette meg magát. Óriási lehetőség ez számunkra a fejlődésre. A játékosok sok értékes tapasztalattal gazdagodtak. Így reális képet kaphattak arról, hogy mit kell tudniuk teljesíteni, láthatták, hogy a magyar játékosok és a magyar jégkorong, amely jóval előttünk jár, hol is tart. Csak pozitívumokat tudok mondani erről a szezonról.

Úgy gondolom, a játékosok jó munkát végeztek. Bár csak későn sikerült elkezdeni a felkészülést, az idő előrehaladtával felvették a ritmust, egyre jobbak lettek, egyre keményebb ellenfelei tudtak lenni a többieknek. Elsősorban hazai jégen mindenkivel szoros mérkőzéseket tudtunk játszani, de például idegenben tudtunk győzni a későbbi bajnok DVTK ellen is.

Az első MOL Liga-idény rengeteg tapasztalattal szolgált. Láttuk, hol vannak a gyenge pontjaink, mik azok, amiken dolgoznunk kell. Kicsi volt a játékoskeretünk, későn kezdtük a közös munkát, ez gyakorta meglátszott a játékunkon. Dolgoznunk kell azon, hogy több néző legyen a mérkőzéseinken, jobb körülményeket kell teremtenünk a belgrádi csarnokban, és természetesen erősebb csapatot kell csinálnunk. Ez utóbbiban egészen biztosan lesz pozitív változás, hiszen szerb útlevelet kaphat Saliji, Trifonov kapus és Despotovic, így ők hazai játékosnak számíthatnak, és a helyükre hozhatunk újabb légiósokat. Szeretnénk megtartani tavalyi legjobbunkat, Hugo Turcotte-ot is, vele még folynak a tárgyalások. Nagyobb és erősebb keretünk lehet, mint az elmúlt idényben.

HK Beograd jatekos 2

A következő szezonba magunkkal kell vinnünk minden pozitív dolgot. A játékosaink végre láthatták, hogy van értelme komolyan venni a jégkorongozást, nem feltétlenül kell elmenni a civil életbe, amint felnőttekké válnak. Láttak maguk előtt sok jó példát, magyar és román válogatott játékosok, erős, jó bajnokságokból érkezett légiósok ellen játszhattak. Erre korábban soha nem volt lehetőségük. Bár az áprilisi galaci világbajnokság kisebb csalódást okozott a számunkra, hiszen azt reméltük, meg lehet az ezüstérem, és versenyben lehetünk a házigazdák válogatottjával. Az esemény megmutatta azt is, hogy egyetlen szezon munkájával nem lehet behozni sok-sok év lemaradást.

A szerb szövetség elkötelezett abban, hogy támogassa egy szerb csapat indulását a MOL Ligában. Meg akarjuk emelni a költségvetést, hogy ezzel is erősítsük a hátteret. A jövő természetesen függ a magyar csapatok és az MJSZ döntésétől, de ha rajtunk múlik, részünkről lesz folytatás. Egyelőre hivatalos döntés még nincs, de gondolkodás van arról, hogy továbbra is HK Beograd néven tegyük-e ezt, vagy a Partizan Beograd nevezzen. Ez utóbbi változatnak is lennének előnyei. A Partizan a szerb hoki zászlóshajója volt évekig, nagy a közönsége, komoly név Szerbiában. Ha a Partizan nevezne, több szponzori támogatásra, több nézőre számíthatnánk. Ez sem a MOL Ligának, sem a szerb hokinak nem mindegy.

Nemcsak felnőtt szinten, hanem alsóbb korosztályokban is szeretnénk javítani a szerb játékosok versenyeztetésén. A Crvena Zvezda Szlovéniában játszott a felnőttekkel és néhány korosztályos csapatával, és vannak elképzelések arra is, hogy a Partizan több korosztályban jelentkezzen a magyar bajnokságba. Ezzel hosszabb távon is megalapozhatjuk azt, hogy a fiatalok, akik igazán komolyan szeretnének jégkorongozni, folyamatosan megfelelő kihívásokkal találják szembe magukat, és legyen kellő motivációjuk.”

HK_Beograd_dres-900

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum