Lettország?USA 3-5

   

A lettek kis szerencsével legyőzhették volna az amerikaiakat, akik a meccs felétől kezdtek el játszani.

Nagyon rossz mentalitással állt bele a mérkőzésbe az amerikai válogatott, miközben a letteket a legkevésbé sem érdekelte a papírforma. Az USA lassú, körülményes és kiszámítható játékot produkált az első húsz percben, és miközben többnyire azzal voltak elfoglalva, hogy fizikai fölényüket akár sípszó előtt, akár utána érvényre juttassák, a lettek masszív védekezésből kedvükre vezethették szélvészgyors támadásaikat. Hellebuyck sorra mutatta be nagyobbnál nagyobb védéseit, de a 12. percben már ő is tehetetlen volt, Bicevskis szélről betett korongjára Blugers érkezett középen ellentmondást nem tűrően (1-0). Egy perccel a gól után egy habkönnyű szívvel megítélt kiállítás nyomán emberelőnybe került az USA, ám ebben a két percben is a lettek voltak veszélyesek, a hátvéd Cibulskis kapu előtti cselei végén még éppen odaért egy amerikai ütő. A játék képe a szünetig már nem változott, így teljesen megérdemelt volt a lettek 1-0-s vezetése az első szünetben.

2017 IIHF Ice Hockey World Championship

A második harmad nem ott folytatódott, ahol az első, hanem lett szemszögből annál még sokkal jobban. Repülőrajtot vettek Daugavinsék, már a 7. másodpercben kettőre növelték előnyüket: Hellebuyckra lőttek rá egy korongot, a kapus nehezen birkózott meg vele, Nelson nem takarított, a csapatkapitány pedig ügyesen szúrt bele a korongba (2-0). Az amerikaiakat megfogta az újabb gól, meglepő volt látni, hogy ezek a nemcsak fiatal, de roppant képzett játékosok esnek-kelnek a jégen, a lettek 4-4 ellen is egy teljes percig bent tartották a korongot a harmadukban. A 25. percben DeKeyser hagyta kint nagyon alattomos módon a térdét Bukartssal szemben, majd Nelson ütött rá sípszó után ütővel, ezt is megúszták két perccel az amerikaiak. A meccs feléig kellett várnunk arra, hogy olyasmit lássunk az USA-tól, amire valójában képesek. Egy kisebb nyomás végén Lee kevergetett szépen, majd az alapvonal magasságából tette be középre a korongot, ahol Compher estében is be tudta varázsolni azt a rövid alsóba (2-1). Mindeközben továbbra is sok volt a felesleges kiállítás náluk, de a hátrányok során összeállt a játékuk, és a félidő tájékán már lehetett érezni, hogy új meccs kezdődik. Így volt ez még akkor is, ha az egyik előnyüket a lettek beverték a 32. percben: az USA négy emberrel is támadni akart, Indrasis szaladt el a jobb oldalon, ismét Cibulskis érkezett középen, a mamutról lecsorgó korongot nem is hibázta el (3-1). Az egyre nagyobb nyomás alá kerülő lettek nem tudták megőrizni előnyüket a harmad végéig, előbb Bjustad, majd Gaudreau csapott le egy korongra a kapu előtti keveredésben, míg a túloldalon Daugavins és Indrasis is csak a kapuvasat találta telibe, így 3-3-as döntetlennel mentek a csapatok a második szünetre.

Óriási elánnal kezdte az USA a harmadik harmadot, a lettek elkeseredetten védekeztek és sikerült is kivédekezniük az első néhány meglehetősen kritikus percet. Érezhető volt, hogy a szimpatikus lettek fizikailag és mentálisan is elérkeztek teljesítőképességük határára. Annál is inkább, mert agresszív letámadásokon alapuló taktikájuk rengeteg energiát emésztett fel. De ezzel egyszersmind távol tartották az ellenfelet Merzlikins kapujától, ami fontos volt, mert a kapu előtti kavarodásokból rendre rosszul jöttek ki a középső periódusban és azt a területet továbbra is egyértelműen uralták a jó felépítésű észak-amerikaiak. Akik az 54. percben óriási lehetőséghez jutottak, amikor Lettország elcserélte magát. Az emberelőny ezúttal sem működött olajozottan, sőt, egy 2-1 elleni megugrás végén a lettek álltak közelebb a gólszerzéshez. Az utolsó perceket mindkét csapat nagyon megnyomta, a védekezés kissé fellazult, amit Copp használt ki: végigkígyózott a pályán, a blokkolni igyekvő lett ütőn talán még meg is pattant a korong, talán Merzlikins vétette első hibáját, mindenesetre az akció végén a korong a kapuban kötött ki. Az utolsó két percre kapus nélkül jött ki Lettország, meg is volt a helyzet az egyenlítésre, azonban Roberts Bukarts a jónál is jobb helyzetet akart kialakítani, passzkísérlete pedig elakadt az amerikai védelemben, Larkin pedig a saját kapuja előteréből lőtte meg a minden kérdést lezáró gólt (3-5).

Hivatalos honlap
Csapatok

Időpont Mérkőzés Eredmény/Televízió
2017. május 5., 16:15 Svédország?Oroszország 1-2 b.
2017. május 5., 16:15 Finnország?Fehéroroszország 3-2
2017. május 5., 20:15 USA?Németország 1-2
2017. május 5., 20:15 Csehország?Kanada 1-4
2017. május 6., 12:15 Lettország?Dánia 3-0
2017. május 6., 12:15 Svájc?Szlovénia 5-4 b.
2017. május 6., 16:15 Szlovákia?Olaszország 3-2 h.
2017. május 6., 16:15 Fehéroroszország?Csehország 1-6
2017. május 6., 20:15 Németország?Svédország 2-7
2017. május 6., 20:15 Norvégia?Franciaország 3-2
2017. május 7., 12:15 Olaszország?Oroszország 1-10
2017. május 7., 12:15 Szlovénia?Kanada 2-7
2017. május 7., 16:15 USA?Dánia 7-2
2017. május 7., 16:15 Finnország?Franciaország 1-5
2017. május 7., 20:15 Lettország?Szlovákia 3-1
2017. május 7., 20:15 Norvégia?Svájc 0-3
2017. május 8., 16:15 Németország?Oroszország 3-6
2017. május 8., 16:15 Fehéroroszország?Kanada 0-6
2017. május 8., 20:15 USA?Svédország 4-3
2017. május 8., 20:15 Finnország?Csehország 3-4 b.
2017. május 9., 16:15 Olaszország?Lettország 1-2
2017. május 9., 16:15 Szlovénia?Norvégia 1-5
2017. május 9., 20:15 Szlovákia?Dánia 3-4 b.
2017. május 9., 20:15 Svájc?Franciaország 3-4 b.
2017. május 10., 16:15 USA?Olaszország 3-0
2017. május 10., 16:15 Svájc?Fehéroroszország 3-0
2017. május 10., 20:15 Szlovákia?Németország 2-3 b.
2017. május 10., 20:15 Finnország?Szlovénia 5-2
2017. május 11., 16:15 Oroszország?Dánia 3-0
2017. május 11., 16:15 Csehország?Norvégia 1-0 h.
2017. május 11., 20:15 Svédország?Lettország 2-0
2017. május 11., 20:15 Kanada?Franciaország 3-2
2017. május 12., 16:15 Svédország?Olaszország 8-1
2017. május 12., 16:15 Csehország?Szlovénia 5-1
2017. május 12., 20:15 Dánia?Németország 3-2 h.
2017. május 12., 20:15 Franciaország?Fehéroroszország 4-3 b.
2017. május 13., 12:15 Lettország?USA Sport 2 (élő)
2017. május 13., 12:15 Norvégia?Finnország
2017. május 13., 16:15 Oroszország?Szlovákia Sport 2 (élő)
2017. május 13., 16:15 Szlovénia?Fehéroroszország
2017. május 13., 20:15 Olaszország?Németország
2017. május 13., 20:15 Kanada?Svájc Sport 2 (élő)
2017. május 14., 16:15 Szlovákia?USA Sport 2 (élő)
2017. május 14., 16:15 Franciaország?Csehország
2017. május 14., 20:15 Dánia?Svédország
2017. május 14., 20:15 Svájc?Finnország Sport 2 (22:00)
2017. május 15., 16:15 Dánia?Olaszország
2017. május 15., 16:15 Kanada?Norvégia Sport 2 (élő)
2017. május 15., 20:15 Oroszország?Lettország Sport 2 (élő)
2017. május 15., 20:15 Franciaország?Szlovénia
2017. május 16., 12:15 Svédország?Szlovákia Sport 1 (élő)
2017. május 16., 12:15 Fehéroroszország?Norvégia
2017. május 16., 16:15 Oroszország?USA Sport 2 (élő)
2017. május 16., 16:15 Csehország?Svájc
2017. május 16., 20:15 Németország?Lettország
2017. május 16., 20:15 Kanada?Finnország Sport 2 (élő)
2017. május 18., 16:15 negyeddöntő Sport 1 (élő)
2017. május 18., 16:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2017. május 18., 20:15 negyeddöntő Sport 2 (élő)
2017. május 18., 20:15 negyeddöntő Sport 1 (23:30)
2017. május 20., 15:15 elődöntő Sport 2 (élő)
2017. május 20., 19:15 elődöntő Sport 2 (élő)
2017. május 21., 16:15 bronzmérkőzés Sport 2 (élő)
2017. május 21., 20:45 döntő Sport 1 (élő)

További lehetőségek a vb megtekintésére:

CT Sport (CZE)
Jednotka/Dvojka (SVK)
ORF Sport +
onhockey.tv
sportlemon.tv

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum