Jason Botterill a Buffalo új menedzsere

 

A 41 éves szakember 10 év után hagyja el a Pittsburghöt.

Közel egy hónapja hatalmas botrány kerekedett abból, hogy a Buffalo legértékesebb játékosa, Jack Eichel azt mondta: amennyiben Dan Bylsma marad az edző, ő nem lesz hajlandó meghosszabbítani lejáró szerződését. Eichel kirohanása nemcsak Bylsma, hanem a menedzser, Tim Murray sorsát is megpecsételte. A Buffalo ezek után új menedzsert keresett, akit Jason Botterill személyében talált meg. Ő lesz a csapat történetének nyolcadik menedzsere. A hírt a tulajdonos, Terry Pegula jelentette be.

Az NHL-ben minimális sikerekig jutó egykori balszélső 2006-ban lett a Dallas játékosmegfigyelője. Egy év után Pittsburghbe távozott, ahol a front office-ban kapott munkát. Az igazi áttörést a 2009-es esztendő hozta számára. Ekkor nevezték ki a nagycsapatnál helyettes menedzsernek, a farmban pedig ő lett az első ember. A Wilkes-Barre/Scranton Penguins regnálása alatt két alapszakasz-elsőséget (2011, 2016) ért el, és olyan játékosokat nevelt ki mint Bryan Rust vagy Jake Guentzel, akik ma a Pittsburgh alapembereinek számítanak.

pegula botteril

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum