Charles Barkley inkább NHL-t nézne NBA helyett

   

Az egykori zseniális kosaras a TNT szakértőjeként mondta ezt. Nem először áradozott a playoffhoki szépségeiről.

Ebben a televíziós műsorban a kosárlabdával foglalkoznak, amely összehasonlíthatatlanul népszerűbb odaát kedvenc sportágunknál, ám idén a rájátszás unalmasan alakul. Az első 59 meccsből 17 végződött kiütéssel, legalább 15 pontos különbséggel. Ezzel szemben a hokiban soha nem látott izgalmak vannak, korábban nem tapasztalt mennyiségű hosszabbítással, szerda este két hetedik meccsel a konferenciadöntőkbe jutásért.

Az említett műsorban azon viccelődtek a szakértők, köztük Charles Barkley, hogy a kiesett kosárcsapatok mehetnek pecázni, amikor valaki kiszúrta, hogy az illusztrációnak kitett tengeri horgászós képen van egy rolba is. Ami nem véletlenül került oda, hiszen a Golden State Warriors akkor söpörte el 4-0-ra az útjából a Utah Jazz csapatát, és mint tudjuk, a rolba amerikai megfelelőjét, a Zambonit éppen Utahban találták fel.

Ekkor jött Barkley, aki a következőket mondta: ?Ha már a rolbáról beszélünk, istennek hála, hogy van az NHL rájátszás. Legszívesebben inkább csak azt nézném, semmint ezeket a kiütéses kosármeccseket.?

Barkley őszinte ember, hiába a kosárlabdában lett sztár, az utóbbi időben minduntalan a hokiról beszél. Egy tavalyi műsorban részletesen kitért a Washington és a Chicago egy-egy meccsére. Elmondta, hogy Ovecskint nem kedveli, mert nem tud győzni, a United Centerben rendezett hokimeccsnél viszont ő még nem látott jobbat. De áradozott már Jon Cooper edzőről és csapatáról, a Tampa Bay Lightningról is. Márciusban a sportsnet.ca-nak egyenesen a következőket mondta: ?Szerintem nincs jobb playoff a világon az NHL-rájátszásnál. Minden meccset megnézek. Nincs még egy olyan izgalmas dolog, mint a playoffhoki, egészen felspannol. Már egy hónappal a kezdés előtt erre készülök, alig várom.?

barkley

Ugyanitt kedvenc hokis szakkommentátorát is megnevezte: ?Én vagyok a legnagyobb Barry Melrose-rajongó a világon. Szerintem ő a legjobb televíziós elemző. A különbség a mi munkánk között, hogy a hokisok nem mimózák. Barry tényleg elmehet a tévébe, és azt mond, amit csak akar. Egyetlen ügynök, egyetlen játékos sem fogja felhívni másnap, hogy megbántotta az érzéseit.?

A karrierje során több mint húszezer pontot és tízezer lepattanót szerző, kétszeres olimpiai bajnok Sir Charles szókimondó természete mit sem kopott nyugdíjas éveire ? amitől az egyszeri hokiszurkolót mintha hájjal kenegetnék.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum