Három honosított és három légiós távozik Fehérvárról

   

Három-három húzóember távozik a Fehérvár EBEL-csapatától és a Titánoktól.

A legfontosabb távozó minden bizonnyal Andrew Sarauer, aki négy évet töltött a klubnál, ez idő alatt pedig kétszer volt a klub, egyszer az egész liga pontkirálya. A 193 centis óriás igazi vezéregyénisége volt a csapatnak, pótlása komoly feladat lesz. Sarauer mellett elhagyja a csapatot Brance Orban is. Orban a Titánoknál kezdte fehérvári pályafutását 2015-ben, onnan küzdötte fel magát az EBEL keretbe. A legutóbbi szezonban már ott vették számításba. A harmadik távozó az EBEL-keretből ugyancsak honosított játékos, a hátvéd Kalvin Sagert, aki egy éve érkezett Miskolcról, és hosszú sérülése miatt a szezon mintegy felében nem tudott csapata rendelkezésére állni. Mindhárom játékos a válogatott bő keretének is tagja, Sarauer három, Sagert két világbajnokságon, köztük a tavalyi szentpétervári elit vb-n is felhúzhatta a magyar válogatott mezét.

Sarauer HUNBLR

A Titánoktól három légiós távozik. A kapus Adrien Lemay Scolát megelőzve első számú hálóőrré vált a MOL Ligában. A hátvéd Devon Krogh és a csatár Preston Shupe egyaránt két-két évet töltött a fehérvári fiatalok között. Mindketten mindkét évükben a legjobb pontszerzők közé tartoztak, rengeteget segítettek a csapatnak céljai elérésében. Krogh két mérkőzés erejéig az EBEL-ben is bemutatkozhatott.

Játékosmozgások a MOL Ligában és a Fehérvár EBEL-csapatánál a 2017/18-as szezon előtt:

Ahogy mindig jelezni szoktuk, ha valahonnan még nincs publikus információ, amit feltüntethetünk a táblázatban, az nem azt jelenti, hogy annál a klubnál nem történik semmi. Igyekszünk minden klubtól minél több információt begyűjteni a következő napokban is, de nyilvánvalóan tárgyalási időszakban csak a már aláírt szerződések után nyilatkoznak a csapatok, pletykákkal pedig továbbra sem foglalkozunk. Az alábbi gyűjtés folyamatosan frissül. A maradt, érkezett, távozott mezőbe csak az érintettek és/vagy a klubok által megerősített információk kerülnek.

BRA mez

ASC Corona Brassó:

maradt:

érkezett:
Molnár Zsombor (csatár, SC Csíkszereda)

távozott:

HSC mez

Csíkszeredai Sportklub:

maradt:

érkezett:

távozott:
Molnár Zsombor (csatár, ASC Corona Brassó)

DHK mez

Debreceni HK:

maradt:

érkezett:
Jon Booras (USA, csatár, MAC Budapest)

távozott:
Hetényi Péter (hátvéd, Dunaújvárosi Acélbikák)
Pleszkán József (kapus, Ferencváros)

galacmez

Dunarea Galati:

maradt:

érkezett:

távozott:

DAB mez

Dunaújvárosi Acélbikák:

maradt:
Villem-Henrik Koitmaa (EST, kapus)

érkezett:
David Musial (CZE, vezetőedző)
Hetényi Péter (hátvéd, Debrecen)
Danilo Szkripec (UKR, hátvéd, Dzseneralz Kijev, UKR-1.)
Jakub Izacky (CZE, csatár, Prerov, CZE-2.)

távozott:
Heikki Malkia (FIN, vezetőedző)

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

DVTK Jegesmedvék:

maradt:

érkezett:
Vas János (csatár, Fehérvár AV19, EBEL)
Anssi Rantanen (FIN, hátvéd, Orlik Opole, POL-1.)

távozott:

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvár AV19 (EBEL):

maradt:
Kóger Dániel (csatár)
Rajna Miklós (kapus)
Reiter Attila (hátvéd)
Erdély Csanád (csatár)
Kocsis Ferenc (csatár)
Reisz Áron (csatár)
Sárpátki Tamás (csatár)
Szabó Krisztián (csatár)
Vincze Péter (csatár)
Benoit Laporte (vezetőedző)
Szirányi Bence (hátvéd)

érkezett:
Jonathan Harty (CAN, hátvéd, Heilbronner Falken, GER-2.)
Geoff Walker (CAN, csatár, Sheffield Steelers, GBR-1.)

távozott:
Vas János (csatár, DVTK Jegesmedvék)
Thomas Beauregard (CAN, csatár, ?)
Justin Maylan (CAN, csatár, ?)
Christopher Owens (CAN, hátvéd, ?)
Drew Schiestel (CAN, hátvéd, ?)
Michael Vernace (CAN, hátvéd, ?)
Orbán Attila (hátvéd, ?)
Andrew Sarauer (csatár, ?)
Brance Orban (csatár, ?)
Kalvin Sagert (hátvéd, ?)

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvári Titánok (MOL):

maradt:
Alex Scola (USA, kapus)
Hamvai Szilárd
Vizi Dániel

érkezett:

távozott:
Adrien Lemay (CAN, kapus, ?)
Devon Krogh (CAN, hátvéd, ?)
Preston Shupe (CAN, csatár, ?)

FTC mez 3

Ferencváros:

maradt:
Greg Lindqvist (SWE, vezetőedző)
Jereme Tendler (CAN, csatár)
Juhamatti Hietamaki (FIN, hátvéd)

érkezett:
Pleszkán József (kapus, Debrecen)

távozott:

HK-Beograd-mez

HK Beograd

maradt:

érkezett:

távozott:

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

MAC Budapest:

maradt:

érkezett:

távozott:
Jon Booras (USA, csatár, Debrecen)

UTE mez

UTE:

maradt:
Szilassy Zoltán (vezetőedző)
Benk András (csatár)
Hegyi Ádám (hátvéd)
Nemes Benjámin (csatár)

érkezett:

Cimkék: , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum