Fiatal cseh csatárt igazolt a DAB

 

A kanadai juniorligát és az utánpótlás-válogatott is megjárt Jakub Izacky a MOL Ligában folytatja pályafutását.

A Dunaújváros Acélbikák szerdán bejelentették, egy évre szóló szerződést kötöttek Jakub Izackyval. A 23 éves cseh csatár 2012-ig a Trinec utánpótlásában játszott, majd pedig szerencsét próbált a tengerentúlon, ahol 67 QMJHL-meccsen 40 pontot gyűjtött. Ezután visszatért Csehországba, viszont a juniorligából való kiöregedése után főleg a cseh harmadosztályú Novy Jicinben játszott. Az elmúlt szezon zömét a másodosztályú Prerovban töltötte.

izacky

Játékosmozgások a MOL Ligában és a Fehérvár EBEL-csapatánál a 2017/18-as szezon előtt:

Ahogy mindig jelezni szoktuk, ha valahonnan még nincs publikus információ, amit feltüntethetünk a táblázatban, az nem azt jelenti, hogy annál a klubnál nem történik semmi. Igyekszünk minden klubtól minél több információt begyűjteni a következő napokban is, de nyilvánvalóan tárgyalási időszakban csak a már aláírt szerződések után nyilatkoznak a csapatok, pletykákkal pedig továbbra sem foglalkozunk. Az alábbi gyűjtés folyamatosan frissül. A maradt, érkezett, távozott mezőbe csak az érintettek és/vagy a klubok által megerősített információk kerülnek.

BRA mez

ASC Corona Brassó:

maradt:

érkezett:

távozott:

HSC mez

Csíkszeredai Sportklub:

maradt:

érkezett:

távozott:

DHK mez

Debreceni HK:

maradt:

érkezett:
Jon Booras (USA, csatár, MAC Budapest)

távozott:
Hetényi Péter (hátvéd, Dunaújvárosi Acélbikák, MOL)

galacmez

Dunarea Galati:

maradt:

érkezett:

távozott:

DAB mez

Dunaújvárosi Acélbikák:

maradt:
Villem-Henrik Koitmaa (EST, kapus)

érkezett:
David Musial (CZE, vezetőedző)
Hetényi Péter (hátvéd, Debrecen, MOL Liga)
Danilo Szkripec (UKR, hátvéd, Dzseneralz Kijev, UKR-1.)
Jakub Izacky (CZE, csatár, Prerov, CZE-2.)

távozott:
Heikki Malkia (FIN, vezetőedző)

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

DVTK Jegesmedvék:

maradt:

érkezett:
Vas János (csatár, Fehérvár AV19, EBEL)

távozott:

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvár AV19 (EBEL):

maradt:
Kóger Dániel (csatár)
Rajna Miklós (kapus)
Reiter Attila (hátvéd)
Erdély Csanád (csatár)
Kocsis Ferenc (csatár)
Reisz Áron (csatár)
Sárpátki Tamás (csatár)
Szabó Krisztián (csatár)
Vincze Péter (csatár)
Benoit Laporte (vezetőedző)

érkezett:
Jonathan Harty (CAN, hátvéd, Heilbronner Falken, GER-2.)

távozott:
Vas János (csatár, DVTK Jegesmedvék, MOL)
Thomas Beauregard (CAN, csatár, ?)
Justin Maylan (CAN, csatár, ?)
Christopher Owens (CAN, hátvéd, ?)
Drew Schiestel (CAN, hátvéd, ?)
Michael Vernace (CAN, hátvéd, ?)
Orbán Attila (hátvéd, ?)

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvári Titánok (MOL):

maradt:

érkezett:

távozott:

FTC mez 3

Ferencváros:

maradt:
Greg Lindqvist (SWE, vezetőedző)
Jereme Tendler (CAN, csatár)
Juhamatti Hietamaki (FIN, hátvéd)

érkezett:

távozott:

HK-Beograd-mez

HK Beograd

maradt:

érkezett:

távozott:

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

MAC Budapest:

maradt:

érkezett:

távozott:
Jon Booras (USA, csatár, Debreceni HK)

UTE mez

UTE:

maradt:
Szilassy Zoltán (vezetőedző)
Benk András (csatár)
Hegyi Ádám (hátvéd)
Nemes Benjámin (csatár)

érkezett:

távozott:

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum