Van még egy 2018-as ellenfelünk: Nagy-Britannia

 

A britek negyedik nekifutásra megnyerték a divízió 1/B-s világbajnokságot, a tavaly kiesett Japán a harmadvonalban ragadt.

Nagy-Britannia 2013-ban Budapesten zuhant ki a divízió 1/A-ból, 0 pontos teljesítménnyel, egy évvel azt követően, hogy Ljubljanában még megmentettük egy kellemetlen emlékű meccsen. A következő szezonban mindössze negyedikek lettek, esélyük sem volt a visszakapaszkodásra, 2015-ben és 2016-ban viszont hajszálon múlott a sikerük. Előbb azon ment el a dolog, hogy bár Dél-Koreát elkapták, az utolsó fordulóban óriási meglepetésre nem bírtak Litvániával. Tavaly lényegében döntőt játszottak a szintén a litvánok által legyőzött ukránokkal, és bár az utolsó harmad előtt vezettek, végül kikaptak rendes játékidőben,  holott a hosszabbításos vereség is elég lett volna nekik.

Az idén Belfastban semmit sem bíztak a véletlenre, a két esélyes egyikeként lazán végigverték a mezőnyt a hazai  jégen vívott tornán. Igaz, hasonlóképpen cselekedtek a japánok is, nekik sem okoztak gondot a többiek. Így szombat este klasszikus finálét játszottak a felek. A meccs két brit kiállítással kezdődött, ám a távol-keletiek nem bírtak előnyhöz jutni. Nem úgy a britek, akik a 18. percben kettős fórból voltak eredményesek. Ebben a menetben még csak a 12-2-es kapura lövési arányban tükröződött vissza a hazai fölény, a következőben viszont már gólokban is: hármat rámoltak be Myersék az általunk is jól ismert Fukufudzsi kapujába. Az utolsó felvonás 4-0-s brit vezetésnél kezdődött, nem sok reményük maradt tehát a japánoknak. Ami aztán egyre fogyott, és a végére elfogyott teljesen: az eredmény már nem változott.

Nagy-Britannia feljutott, csatlakozva a 2018-as divízió 1/A-s világbajnokság mezőnyéhez, amelyben már ott volt Kazahsztán, Lengyelország és Magyarország is. Kvartettünket az A csoportos vb két kiesője egészíti majd ki május közepe tájékán.

A játéknap első meccsét Litvánia és Horvátország játszotta, a baltiak 3-1-re nyertek, déli szomszédaiank a csalódást keltő 5. helyen végeztek.

Délután Észtország 4-3-ra győzte le Hollandiát, utóbbi kiesett, annak ellenére – máshonnan nézve: részben éppen azért –, hogy ezen az összecsapáson ugyanannyi gólt szereztek, mint az előző négy alkalommal összesen. A lefújásnál kisebb tömegverekedés bontakozott ki, két-két játékos kapott véglegest ez alkalomból.

A divízió 1/B-ben Románia foglalja el jövőre a hollandok hűlt helyét.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 21., csütörtök
EL 14:30 FTCVAS 5-3VÉGE
EL 18:00 MACGYE 5-4 HVÉGE
EL 18:00 UTESCC 2-7VÉGE
EL 20:00 DEBBRA 1-2 BVÉGE
január 22., péntek
EXL 18:00 MISDUM 0-4VÉGE
január 23., szombat
EL 17:00 DABVAS 2-7VÉGE
EL 17:30 TITUTE 5-10VÉGE
EL 18:30 DEBSCC 4-3VÉGE
január 24., vasárnap
EXL 17:00 POPMIS 5-3VÉGE
január 25., hétfő
KHL 17:30 JOKAVG 
    • SPORT 2
EL 20:00 DEBFTC 3-6VÉGE
január 27., szerda
EL 17:30 SCCVAS 
január 28., csütörtök
EL 17:30 BRADEB 
EL 17:30 GYEMAC 
EL 17:30 SCCVAS 
EL 18:00 DABTIT 
EL 18:30 UTEFTC 
    • M4 SPORT
Partnerünk
Archívum