Lengyelország–Ausztria 0-11

   

Az osztrákok feljutottak. Ez elvben ki-ki meccs volt a kijevi világbajnokságon. Mióta létezik divízió 1/A, senki sem kapott akkora verést, mint most a lengyelek.

Lengyelország hosszabb szenvedés után 2014-ben került fel a divízió 1/B-ből a második vonalba, és a következő szezonban máris végig versenyben volt az A csoportért. Erről világos emlékeink vannak nekünk is, hiszen Krakkóban lényegében döntőt játszottunk velük az elitért, melynek végén mi örülhettünk. Tavaly Katowicében megint ott voltak a siker közelében a házigazdák – Ausztriát és Szlovéniát is legyőzték akkor –, és azt a teljesítményt az idén meg tudták ismételni. Többek között annak köszönhetően, hogy csütörtökön minket is lenulláztak.

A péntek délutáni lengyel–osztrákot mindezek alapján joggal tekinthettük kétesélyes rangadónak. Ha a lengyelek nyernek, akkor az esti Dél-Korea–Ukrajnától függően ugyan, de elérhették volna a dobogó második fokát.

Nos: gyorsan kiderült, hogy ez a lehetőség csak elméleti. A csütörtök este a koreaiakat 5-0-val helyrerakó Ausztria ellentmondást nem tűrő hangnemben, frissen, összeszedetten kezdett, és már a 2. percben megszerezte a vezetést. A 8.-ban jött a második, a  11.-ben a harmadik gól, világos volt, hogy innen nem lesz egyszerű visszajönni.

A szünetben kapust cseréltek a lengyelek, az első négy meccsen remeklő Odrobnyt Radziszewski váltotta, akkor még nem tudhatta szegény, hogy mi vár rá. A hátrányban lévő csapat azért felgyorsult, nekiugrott ellenfelének, minden mindegy alapon. Csakhogy az összes próbálkozásuk elhalt az osztrák védőmunkában és a megint tökéletes Starkbaumban, és a harmad közepén bekapták a negyediket. Fél perc múltán az ötödiket és kisvártatva a hatodikat. Utána még kihagytak egy büntetőt, Kapica belebotlott a cselébe, és jött is a hetedik osztrák gól.

Két kérdés maradt az utolsó húsz percre: meglesz-e a két számjegy, illetve Starkbaum harmadik shutoutja egymás után? Meglett és meglett, 11 gólnál (!) álltak meg az osztrákok, Komarek és Lebler mesterhármast ért el. Mindezt az az Ausztria cselekedte meg, amely ellen két harmadon keresztül egyértelműen dominált a magyar válogatott a második fordulóban. Ebből is látszik, egy csapatot soha nem egyetlen meccs minősít, hanem mindig az adott torna összképe számít.

Magyarán: ennyire Ausztria sem rossz, és ennyire Lengyelország sem gyenge. Az osztrákok mindenesetre a tavalyi elakadás után visszamentek az A csoportba, a lengyelek meg itt maradtak velünk. Első 2018-as ellenfelünket már ismerjük.

autpol

Fotó: Andrej Basevics (IIHF)

VB, 2017. ápr. 28., péntek.
Odrobny: 75,0% (Radziszewski: 55,6%)
K
Starkbaum: 100% (Kickert)
Wajda, Bryk, Wronka, Malasinski, Pasiut
1
Kirchschlager, Ulmer S., Lebler, Ganahl, Hundertpfund
Ciura, Pociecha, Zapala, Lopuski, Kolusz
2
Schumnig, Heinrich, Raffl, Komarek, Hofer
Kruczek, Wanacki, Chmielewski, Bryniczka, Galant
3
Schlacher, Strong, Rauchenwald, Woger, Haudum
Rompkowski, Urbanowicz, Dziubinski, Kapica, Jeziorski
4
Duller, Ulmer M., Obrist, Spannring
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:44 AUT Ulmer M.
0-2 07:01 AUT Lebler Komarek Hofer
0-3 10:02 AUT Hofer Raffl Schumnig
0-4 28:36 AUT PP Raffl Heinrich Schumnig
0-5 29:07 AUT Haudum Ulmer S. Kirchschlager
0-6 35:39 AUT Komarek Hofer Schumnig
0-7 39:51 AUT Komarek Haudum
0-8 46:52 AUT Strong
0-9 48:27 AUT Haudum Heinrich
0-10 50:31 AUT Lebler Hundertpfund Kirchschlager
0-11 55:20 AUT Lebler
26 Kapura lövések száma 30
4 Kiállításpercek 8

A lengyel–osztrák góljai

 

Ausztria gólzáporos sikere videón.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum