Jobb lenne, ha játszanánk a jégkorongot

Három mérkőzés mögöttünk, kettő előttünk. Kijevi helyzetelemzés a divízió 1/A-s világbajnokság kétharmadánál.

Nem most a legjobb a divízió 1/A csoport színvonala, de idén a legkiegyenlítettebb a mezőny. Ahogy mi, úgy a lengyel és az osztrák válogatott is nagyon komolyan megizzadt a kiesőjelölt Ukrajnával, ők csak egy-egy góllal győzték le a jó kapussal és sok képzett játékossal felálló sárga-kékeket. De míg az eddigi világbajnokságokon minden alkalommal egy, de inkább mindkét A csoportból kieső meg tudta mutatni, hogy miért számít első két kiemeltnek, úgy idén sem a magyar, sem a kazah csapat nem teszi ezt.

Bármilyen csalódást keltő is a magyar válogatott eddigi játéka, nem célravezető végletekben gondolkodni. Több mindent érdemes újragondolni, mielőtt a Dnyeperbe fojtanánk magunkat elkeseredettségünkben.

Ugyanúgy megnyertük az első mérkőzést, majd elbuktuk a másodikat és a harmadikat, mint 2014-ben Dél-Koreában. Idén viszont még közel sem játszottunk annyira kilátástalanul, mint akkor Ukrajna ellen. Az akkori 3-0-s vereség első harmadában 17-3 volt a kapura lövés, és a hatvan perc alatt egyetlen momentumunk sem keltett bizakodást. Pedig abban a csapatban ott volt Bartalis, Hári, Kóger, Magosi, Nagy K., Sebők, Sofron, Vas J., Vas M. is többek között. S mi történt? Egyrészt játszottunk két egész jó meccset utána, másrészt egy évvel később Krakkóban feljutottunk az A csoportba.

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy a magyar jégkorong sosem mutatott lineáris fejlődést. Volt, hogy egyet léptünk előre, kettőt hátra, újabban inkább kettőt lépünk előre, egyet vissza, vagy rosszabb esetben egy helyben toporgunk. Idén mindenképp.

Ez a vb eddig az elpazarolt lehetőségeké. A kijevi világbajnokság színvonalában semmivel sem múlja felül azt a krakkóit, ahol kiharcoltuk a feljutást. 2015-ös formában játszva mind Ausztriát, mind Dél-Koreát legyűrtük volna. Akkor a legtöbb dolog a helyén volt a csapatban, a húzóemberek húztak, a döntő momentumok többsége mellettünk volt, és a sok hiba ellenére az összkép jól nézett ki.

Fotó: Fényes Gábor (MJSZ)

2017-ben minden fordítva történik. Nagyon sok jó részlet mellett az egészet pocséknak látjuk. A húzóemberek nem húznak, éppen a legfontosabb pillanatokban nem tudunk megfelelően dönteni, lőni, védekezni, hárítani, bulizni, korongot kihozni. Nagyjából ennyin múlik, hogy nem 9, hanem 3 pontunk van. Ez nem kevés.

Ritkán van jó pillanatunk, döcög az összjáték, gondjaink vannak a korongátvétellel. Sokan valós tudásuk alatt teljesítenek. Egygólos meccseket így nem lehet nyerni. Ezek miatt van, hogy nem jobb játékosokból álló csapatoktól kapunk ki.

Hogy ezek után mi az érvényes következtetés, azt még tán a szakemberek sem tudják. Hogy itt van a helyünk, vagy csak ennek a szezonnak lett átkozott a második fele ? lásd még a Fehérvár AV19 január elejétől felgyorsuló romlását és a parádés juniorvébét követő, kétszer is tíz kapott góllal súlyosbított ifjúsági vb-katasztrófát ?, azt a nem túl távoli jövőben meglátjuk.

Például az előttünk álló két mérkőzésen. Merthogy még a feljutásunk sem úszott el, igaz, a szerdai meccs előtt úgy áll, hogy akár ki is eshetünk.

Elutazott Kijevbe nagyjából ezer magyar szurkoló. Maximálisan a csapat mellett állnak, ámulatba ejtik a hokivilágot a magatartásukkal. Viszont az eddigi három mérkőzésen nem sok okuk volt az örömre.

Egyáltalán nem mindegy, hogyan játszunk, milyen eredményt érünk el Lengyelország és Kazahsztán ellen.

Alig vezettünk felépített támadást, kapkodás, esetlegesség látszik a csapaton. Semennyire sem magabiztos és érett a hokink. Van jó szakasz, az osztrákok ellen mutatott első másfél-két harmad mindenképp ide tartozik. Itt az ideje hatvan, vagy legalábbis közel hatvan percen át jól jégkorongozni, és végre játszani.

Nem a helyzetkihasználáson, nem a kapusokon múlik az eddigi szereplés. Természetesen mindig minden lehetne jobb, de az összképet nem ezek a szegmensek határozzák meg, hanem az, hogy keveset építkezünk, kevés igazi helyzetet alakítunk ki az ellenfél kapujánál. Azt gondolhattuk már a vb előtt is, hogy hátul nem lesz minden tökéletes, gonoszul összefoglalva: támadásban túl kell tudnunk nőni a védekezésünket.

Van egy jó hír is. Egy szó sem érheti a játékosokat a hozzáállás és a küzdeni akarás szempontjából. Komoly munkát végeznek a jégen, hajtanak, önfeláldozóak, még a kondijuk is kifogástalan eddig. A másik oldalról nézve ez egyben rossz hír is. Mert hát mitől lesz ez jobb rövid távon?

Mondjuk attól, hogy több játékot viszünk a meccsbe. Ezt mondani sokkal könnyebb, mint a jégen megvalósítani, de kezdjük akkor így a lengyelek ellen. Sok a görcs, kevés a felszabadultság. Jobb lenne, ha játszanánk a jégkorongot.

Fáj az eddigi három mérkőzés, mert az az igazság, hogy dominálnunk kellene az elmúlt évek alapján. Ehelyett többször inkább olyan újoncnak tűnünk, aki a D1/B-ből érkezve egész ügyes, versenyképes a többiekkel, szorongatja a riválisokat, de a végén elbukik, nem nyer. Ilyesmire tavaly egy osztállyal feljebb is képesek voltunk.

Ne feledjük, még csak az út 60%-nál tartunk. A végső konklúzió az utolsó mérkőzés utánra marad. Addig szinte bármi történhet. Az optimizmus fontos dolog. Inkább bízzunk a csapatunkban vakon, min hogy idő előtt veszítsük el a reményünket, ássuk el az esélyünket.