Nekünk kell megállítanunk az éllovas Dél-Koreát

   

Kellemetlen ellenféllel szemben folytatja a kijevi világbajnokságot a magyar válogatott.

Dél-Korea válogatottja a 2018-as pjongcsangi olimpia házigazdájaként öles léptekkel fejlődik, amiről a legtöbbet most éppen a kazahok tudnának mesélni. Az ázsiai játékosok korábban is arról voltak híresek, hogy iszonyatos sebességgel tudnak cikázni a jégen, akkorával, hogy a saját maguk által diktált tempó olykor még sok is volt nekik. Nem fizikailag, fejben. Mostanra viszont mintha harmóniába került volna a korcsolyák, a kezek és a gondolatok gyorsasága. A koreaiak eddigi két kijevi mérkőzése arról szólt, hogy ellenfelük beszorította őket a kapujuk elé, ám kiszabadulva villámgyorsan rohanták le a riválist, és gyilkos hatékonysággal találtak be a hálóba. Ennek pedig Lengyelország 4-1-es, illetve Kazahsztán 5-2-es legyőzése lett a következménye, valamint az 1. hely a táblázaton

Hogy értsük, miről van szó, elég ránéznünk a világbajnokság csapatstatisztikáira az első két forduló után. Magyarország toronymagasan vezet a kapura leadott lövések számában, de 80 kísérletből csak 6 gólt ért el, ami 7,50%-os hatékonyságot jelent. Korea lőtt a legkevesebbszer kapura, 43 kísérlete alig több, mint a mieink fele, viszont már 9 gólt lőttek, ez 20,93%-os hatékonyság. Kulcskérdés lesz tehát a kapusteljesítmény a mai napon, amiben van még mit javulnunk, hiszen egyelőre 88,46%-on állunk, míg a koreaiaknál ez a mutató szignifikánsan jobb: 94,29%.

Mindez tiszteletet parancsol a mieink részéről ellenfelünk iránt, de félni, pláne megijedni tőlük nem érdemes. A közelmúltban is bebizonyosodott, hogy okosan, fegyelmezetten játszva, fő fegyverüket bénítva verhető csapatról van szó. 15-ször találkoztunk velük eddig, és ebből az igazán mérvadó, 2010 óta íródó szakaszban is a miénk a fölény a győzelmeket tekintve, bár nem feledkezhetünk meg arról, hogy a koreaiak két sikere, a 2013-as budapesti vb büntetős, és a 2016-os, ugyancsak budapesti EIHC-tornán született is éppen ebbe az időszakba esik. Az utolsó szó viszont a miénk: februárban Gojangban győztünk. Az összesített mérleg jelenleg 12 győzelem, 1 döntetlen és 1-1 büntetős, illetve rendes játékidőben született vereség, 107 magyar és 42 koreai gól.

Bár sokan azt mondják, a koreaiak a honosított játékosaiknak köszönhetően hasítanak, ezzel a kijelentéssel érdemes óvatosan bánni. Mivel Testwuide nem került a csapatba, Radunske pedig hónapok óta sérült, Korea ugyanúgy 5 honosítottal játszik Kijevben, mint mi. Bár kétségtelen, hogy ezek a játékosok magasabb polcról valók, mint a mieink. Swift, Plante, Young, Dalton és Regan együtt 27 NHL-, 91 KHL- és 680 AHL-meccset szorgoskodtak össze, Plante ráadásul a 2007-es NHL-drafton az első kör 15. helyén kelt el. Mellettük a született koreaiak is kiveszik a részüket a ponttermelésből a vb-n is és a hazai bajnokságban is. Közülük Kim Szang Vuk konkrétan az Ázsia Liga pont- és asszisztkirálya lett, miközben Kijevben a négy legtöbb pontot szerzett koreai között csak a már említett Plante légiós.

Ha kapaszkodót akarunk keresni ahhoz, hogy mire számítsunk, a két legutóbbi mérkőzésünkön látott koreai csapatot érdemes összevetni a kijevivel. Novemberben Budapesten a mostanival nagyban megegyező kerettel játszottak, mindössze négy helyen változott az a csapat. Akkor ott volt a védelemben Jeon Jung Vu és Cso Hjung Gon, akik most hiányoznak, érkezett viszont Brian Young. A csatároknál Li Csong Hjun, Park Vu Szang és Sin Szang Vu új fiú novemberhez képest, nincs viszont Testwuide és Szung Vu Dzse. Nálunk 12 helyen változott a keret a novemberi EIHC-tornán Korea ellen jégre lépett csapathoz képest. A februári gojangi tornával összehasonlítva, ahol 1 kapust, 10 védőt és 11 csatárt neveztek, több a változás. Egyik mostani kapus sem volt, a védelemben nincs Cso Hjung Gon, Kim Jun Hvan, Jeon Dzsung Vu, Szi Joung Csoj, Kim Bum Dzsim és Kim Hjun Szu, a csatároknál Szung Vu Dzse. Érkezett helyettük Dalton és Park Szung Dzse kapus, a védőknél Eric Regan, Brian Young, Kim Von Jun, a csatároknál Cso Min Ho, Kim Ki Szung és Kim Szang Vuk. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Koreába mi is kísérleti csapattal utaztunk, amely 13 helyen változott meg. If you have an account on any one of these two services, you can now find and add friends to your network just like you would on Facebook or MySpace. However, when you’re looking to find matches on these services, you can search locally. When you do so, you’ll only be shown matches pure app review in your immediate area. That means if you live in Texas, you can still look for someone on Grindr, but if you live in New York, you can’t just tap a person in Texas and take a shot at them.

korhun-eihc

Magyarország–Dél-Korea 1-3

   

Megviselt magyar válogatott kapott ki a friss és fürge éllovastól a divízió 1/A-s világbajnokságon.

A sérült Vas János hiányában a szakvezetés kissé átvariálta a támadósorokat, Kóger, Dansereau és Sarauer együtt maradtak, a második trióban Bartalis, Hári és Magosi kezdett, a harmadikban Nagy Krisztián, Galló és Erdély. Csere történt kapusposzton is, Rajna Miklós helyett Bálizs Bence kapott lehetőséget.

Az első harmad első fele egyenlő erők csatáját hozta, nekünk volt több helyzetünk a meccs e szakaszában. Kóger Dániel takarásból leadott lövéséből semmit nem látott Dalton, ám a korong elakadt a vállában. Utána Wehrs próbálkozhatott közelről, majd Nagy Kisztián keresztpassza találta meg Gallót, üres volt a kapu fele, ám a pakk felpördült, muszáj volt igazítani rajta, addigra pozíciót fogott a hálóőr, nem maradt hely mellette. A folytatásban apránként magukhoz ragadták a kezdeményezést a koreaiak, amiben az is segítette őket, hogy kétszer is emberelőnybe kerültek, másodszor úgy, hogy az elsőből még hátravolt néhány másodperc. Kivédekeztük, amihez nagyon nagy szükség volt Bálizs bravúrjaira. A harmadik kiállításunkat szabályosnak tűnő hipcheckért kapta Sagert, szerencsére ekkor sem tudtak mit kezdeni velünk az ázsiaiak, maradt a 0-0.

A második felvonást hősiesen hoztuk le. Először is ezúttal jobban sikerült felvennünk a ritmust, találtunk valahonnan egy sebességfokzatot, ennek következtében mi jutottunk fórokhoz, ráadásul gyors egymás utánban kettőhöz. A dupla előnyt tizenegy másodperc alatt értékesítettük, Szirányi pofás lövésébe a kapu előtt jelentős munkát végző Kóger ért bele perfektül, 1-0-ra vezettünk. A szimplát is megnyomtuk, de nem sikerült nővelni előnyünket. Ez a későbbiekben sem jött össze, a legközelebb Galló járt hozzá egy korongszerzés után – közeli lövése felfelé pattant a keresztvasról –, majd Szirányi ígéretes kísérlete nem volt elég pontos. Utóbbi később a saját kapunk előtt is nagyot ment, Bálizs óriási védése után átcsúszott a korong, a kapu torkában takarított a fehérvári bekk. Ez már 1-1-es állásnál történt, fantasztikus formát mutató kapusunk egy kavarodás során kétszer is fogott egy másodpercen belül, de harmadjára Kim Kisung jött a kipattanóra, és beverte. Önfeláldozó védőjátékunkat ezzel együtt is muszáj dicsérni, rengeteget dolgoztunk, blokkoltunk, különösen Gőz Balázs mentése volt nemcsak látványos, fájdalmas is.

A harmadik menet nem úgy indult, mint ami a mienk lesz, egyértelműen magukhoz ragadták a kezdeményezést a koreaiak. Ebben az is segítette őket, hogy áthúzódó kiállításunk után kaptunk még egyet. Ezekből nem volt eredményes ellenfelünk, ám néhány perccel később igen, Shin lőtte távolról a palánkra a korongot, ment a visszapattanóra, belecsapott, becsorgott valahogy a rövidnél, pedig egyetlen szemszögből sem látszott, hogy Bálizs rést hagyott volna. Az 1-2 után új erőt kellett volna szereznünk valahonnan, részben sikerült, támadni tudtunk, kreatívnak lenni kevésbé, ha mégis, Dalton védett. De Bálizs is, minden lehetséges és lehetetlen módon. Az 54. percben azonban két koreai kilépett, Shin nem passzolt, lőtt, tökéletesen, 1-3-nál pláne nehéz helyzetbe kerültünk. Rich Chernomaz már 3:51-gyel a vége előtt lehozta a kapust, amikor emberelőnyt kaptunk, de sem 6 a 4, sem később 5 a 4 ellen nem tudtuk betuszkolni a korongot Dalton kapujába. Ez már nekik sem sikerült, hiába volt üres a kapunk, maradt a kettő közte.

A 24 órán belül másodszor jégre lépő magyar válogatott hatalmasat küzdött, kapusteljesítményünk a második gól ellenére kiemelkedő volt, védekezésben sem vallottunk szégyent, elöl azonban nem sikerült összehozni az áttörést, valami mindig hiányzott. Három forduló után 3 pontunk van, a feljutás matematikailag még lehetséges, de hátrafelé inkább figyelnünk kell. Igen fontos, hogy Ukrajnát az első körben vertük, hiszen sem Lengyelország, sem Kazahsztán ellen nem lesz könnyű dolgunk az eddig látottak alapján. Már csak azért sem, mert mindkettő harcban lesz a torna első két helyének valamelyikéért.

Dél-Korea 9 pontos, és nagyon-nagyon közel került az A csoporthoz. Abszolút megérdemelten.

FFG_1010

Fotó: Fényes Gábor

A helyzetkihasználáson mindenképpen javítanunk kell

   

A magyar és a dél-koreai szövetségi kapitány is a másik csapatot dicsérte.

Rich Chernomaz (szövetségi kapitány, Magyarország): ”A koreai jégkorong rengeteget fejlődött az elmúlt években, rendkívül jól szervezett program szerint készül a válogatott, amelyet a szakmai stáb nagyon jól irányít. Fegyelmezetten játszottak a mai meccsen, nehéz volt ellenük jégkorongozni. 1-1-gyel mentünk az utolsó harmadba, ők tartották magukat a játékukhoz, sok helyzetük adódott, két gólt lőttek, ezzel megnyerték a mérkőzést.”

Jim Paek (szövetségi kapitány, Dél-Korea): ”Jó meccset játszottunk a magyarokkal, a két nemzet között igen jó a kapcsolat, köszönjük nekik ezúton is a támogatást.”

Galló Vilmos (csatár, Magyarország): ”A koreaiak jól olvasták a játékunkat, ez az oka annak, hogy akcióból nem sikerült betalálni, csak emberelőnyben. Kicsit szerencsétlenek is vagyunk, mivel megvannak a helyzeteink, én is lőttem egy felső kapufát a mai meccsen. A helyzetkihasználáson mindenképpen javítanunk kell, különben nem fogunk meccset nyerni.”

Bálizs Bence (kapus, Magyarország): ”Kaptam egy potyagólt, ha az nincs, talán másképpen alakul a meccs. Az első harmadban sokat blokkoltak a srácok, koncentráltak voltunk védekezésben, akkor jól éreztem magam a kapuban. Mivel lehetett volna megnyerni ezt a találkozót? Gólokkal.”

Kóger Dániel (csatár, Magyarország): ”A két csapat között az jelentette a különbséget, hogy mi nem voltunk elég türelmesek, és szinte emberhátrányban játszottuk végig a meccset, így pedig nem lehet nyerni ezen a szinten. Hiába védekezzük ki őket, az erőt vesz el, és nem marad energiánk a támadásépítésekre. A helyzeteink megvoltak, de nem voltuk elég agresszívek a kapujuk előtt és nem küzdöttünk meg a korongokért. A kiállításokat a következő meccseken el kell kerülnünk, nem szabad ezekre megadni az esélyt, többet kell korizni, és akkor nem kell emberhátrányban játszanunk.”

Nagy Krisztián (csatár, Magyarország): ”Úgy éreztük, hogy az emberhátrányokkal sok energiát vesztettünk, az első és a harmadik harmadban is sok kiállítást kaptunk, ami ezen a szinten nem megengedhető. Sok lehetőségünk volt, nyomást gyakoroltunk rájuk, de mégsem sikerült győztesen kikerülni a mérkőzésből.”

(Forrás: MJSZ)

VB, 2017. ápr. 25., kedd.
Bálizs: 90,9% (Rajna)
K
Dalton: 95,7% (Park Sz. Dzs.)
Sagert, Szirányi, Sarauer, Kóger, Dansereau
1
Young, Kim Von Dzsun, Kim K. Sz., Kim Sz. V., Ahn
Gőz, Varga, Hári, Magosi, Bartalis
2
Li D. K., Regan, Cso, Sin Sz. H., Sin H. J.
Stipsicz, Wehrs, Galló, Erdély, Nagy
3
Plante, Szeo, Swift, Li J. Dzs., Kim Von Dzsung
Garát, Terbócs, Benk, Csányi
4
Oh, Sin Sz. V., Park Dzs. K., Park V. Sz., Li Cs. H.
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 23:45 HUN PP2 Kóger Szirányi Hári
1-1 35:43 KOR Kim K. Sz. Kim Sz. V. Ahn
1-2 46:31 KOR Sin Sz. H. Szeo Swift
1-3 55:13 KOR Sin Sz. V.
23 Kapura lövések száma 33
12 Kiállításpercek 10

A Magyarország–Dél-Korea legjobb képei

 

A Magyarország–Dél-Korea összefoglalója

   

A magyar válogatott keddi mérkőzésének legfontosabb jelenetei videón.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum