Kétszer is lecsaptuk a legyet, de nem tapostunk rá

 

Nem tudtuk uralni a kapunk előtti területet. A Magyarország?Ausztria vb-meccset Marton Tibor elemezte.

“A mérkőzés elején egyből egy pofonnal nyitottunk, de Terbócs ütközése szabálytalannak bizonyult. Ha ebből gólt kapunk, biztos hogy mindenki dühös lett volna. De azt gondolom, ez olyan pofon volt, ami megmutatta, hogy milyen agresszív hokit fogunk játszani a meccsen, és azoknak, akik a kapunk elé vagy a sarkokba akarnak jönni, bizony fájni fog. Ez egy csináljuk meg, aztán védekezzük ki típusú kiállítás volt.

Ettől függetlenül is ez jellemezte az első harmadot. Szinte minden akciót ütközéssel fejeztünk be. Ennek hosszú távú hozadékai vannak. Az ellenfél fárad, mert kapja a kontaktokat, és nyomás alá kerül. Így sokkal nehezebben, körülményesebben hozza ki a korongot. Ezen a mérkőzésen így történt, legalábbis az első harmadban.

A magyar válogatott korongkihozatalai sokkal gyorsabbak voltak, egyszerűen, rövid idő alatt kerültünk helyzetekbe az osztrák kapu előtt. A másik oldalról nézve pedig ezért kerültek az osztrákok többször emberhátrányba.

Utólag úgy látom, itt volt a mérkőzés első fordulópontja, hiszen ekkor olyan tempót diktáltunk, olyan előnyre tehettünk volna szert, amely megtörhette volna az osztrákokat. De nem tettük meg. Így 1-1-ről kezdődött a második harmad, ahová már nem ugyanazzal az intenzitással jöttünk ki. Nem úgy láttam, hogy az ellenfelünk javult fel, inkább mi estünk vissza, elsősorban sebességben.

Ezzel együtt jó volt nézni a harmad utolsó 6-8 percét, ahol ismét nagy energiaszinten játszottunk, megint előnyt építhettünk volna. Ez az időszak volt a mérkőzés második kulcspontja. Úgy foglalhatjuk össze az első negyven percet, hogy kétszer is lecsaptuk a legyet, de nem tapostunk rá.

HUNAUT vb

 

Fotó: Fényes Gábor (MJSZ)

A harmadik harmadban jött a meccs harmadik, egyben végzetes kulcspontja. Két emberhátrányos gólt kaptunk. Egyszerűen azért, mert a kapunk előtt Ausztria erősebb volt. Ellenfelünk két könnyű gólt szerzett. Nem tudtuk uralni a kapunk előtti területet.

Összességében azt kell mondanom, Ausztria a mérkőzés folyamán végig kiegyensúlyozott volt, játékosai nem remegtek meg, türelmesen hokiztak, határozottabbak voltak a kapu előtt. Minket frusztrálttá tett, hogy nem tudtunk vezetést szerezni. Amikor pedig hátrányba kerültünk, rosszul reagáltunk. Fontos, hogy kezelni tudjuk azt a szituációt, ha a mérkőzés nem úgy alakul, ahogy szeretnénk. Ne váljunk ettől türelmetlenné, tartsuk magunkat az eredeti mérkőzéstervhez. Ahogy azt az osztrákok tették. Ez a győzelemhez vezető út.”

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR ÉLŐ
VB18 16:30 JPNHUN ÉLŐ
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum