Hetényi Péter újra a DAB-ban

   

Az újvárosi nevelésű hátvéd 11 év után tér vissza nevelőegyesületébe.

A hírt az Acélbikák honlapja jelentette meg. A közlemény a következőképpen fogalmaz: “A 26 éves dunaújvárosi nevelésű hátvéd igen fiatalon került el Székesfehérvárra, s egészen 2015-ig erősítette a Volán keretét, majd két évvel ezelőtt Debrecenbe szerződött, ahol alapembere volt az évről évre egyre jobb játékerőt képviselő együttesnek. A 185 cm magas bekk fiatal kora ellenére is rendkívül rutinosnak számít, hiszen a MOL Ligában százhatvanhat, míg az EBEL-ben százhetvenkilenc találkozón lépett pályára, míg a magyar felnőtt válogatott mezét huszonhét alkalommal ölthette magára. Mint azt ifjabb Azari Zsolt klubmenedzsertől megtudtuk, a Debrecenből hazatérő bekk egy szezonra szóló szerződést írt alá együttesünkkel, melynek vezetése azt reméli, hogy stabil, jó teljesítménnyel járul hozzá együttesünk minél szebb eredményeihez a 2017/2018-as szezonban.”

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu
Fotó: Mudra László

Játékosmozgások a MOL Ligában és a Fehérvár EBEL-csapatánál a 2017/18-as szezon előtt:

Ahogy mindig jelezni szoktuk, ha valahonnan még nincs publikus információ, amit feltüntethetünk a táblázatban, az nem azt jelenti, hogy annál a klubnál nem történik semmi. Igyekszünk minden klubtól minél több információt begyűjteni a következő napokban is, de nyilvánvalóan tárgyalási időszakban csak a már aláírt szerződések után nyilatkoznak a csapatok, pletykákkal pedig továbbra sem foglalkozunk. Az alábbi gyűjtés folyamatosan frissül. A maradt, érkezett, távozott mezőbe csak az érintettek és/vagy a klubok által megerősített információk kerülnek.

BRA mez

ASC Corona Brassó:

maradt:

érkezett:

távozott:

HSC mez

Csíkszeredai Sportklub:

maradt:

érkezett:

távozott:

DHK mez

Debreceni HK:

maradt:

érkezett:

távozott:
Hetényi Péter (hátvéd, Dunaújvárosi Acélbikák, MOL)

galacmez

Dunarea Galati:

maradt:

érkezett:

távozott:

DAB mez

Dunaújvárosi Acélbikák:

maradt:

érkezett:
David Musial (CZE, vezetőedző)
Hetényi Péter (hátvéd, Debrecen, MOL Liga)

távozott:
Heikki Malkia (FIN, vezetőedző)

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

DVTK Jegesmedvék:

maradt:

érkezett:
Vas János (csatár, Fehérvár AV19, EBEL)

távozott:

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvár AV19 (EBEL):

maradt:
Kóger Dániel (csatár)
Rajna Miklós (kapus)
Reiter Attila (hátvéd)
Erdély Csanád (csatár)
Kocsis Ferenc (csatár)
Reisz Áron (csatár)
Sárpátki Tamás (csatár)
Szabó Krisztián (csatár)
Vincze Péter (csatár)

érkezett:

távozott:
Vas János (csatár, DVTK Jegesmedvék, MOL)
Thomas Beauregard (CAN, csatár, ?)
Justin Maylan (CAN, csatár, ?)
Christopher Owens (CAN, hátvéd, ?)
Drew Schiestel (CAN, hátvéd, ?)
Michael Vernace (CAN, hátvéd, ?)
Orbán Attila (hátvéd, ?)

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fehérvári Titánok (MOL):

maradt:

érkezett:

távozott:

FTC mez 3

Ferencváros:

maradt:
Greg Lindqvist (SWE, vezetőedző)
Jereme Tendler (CAN, csatár)
Juhamatti Hietamaki (FIN, hátvéd)

érkezett:

távozott:

HK-Beograd-mez

HK Beograd

maradt:

érkezett:

távozott:

Fotó: Mudra László - http://www.mudralaszlo.hu

MAC Budapest:

maradt:

érkezett:

távozott:

UTE mez

UTE:

maradt:
Szilassy Zoltán (vezetőedző)

érkezett:

távozott:

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum