Werenski horrorsérülése alatt lőtt gólt a Pittsburgh

 

A játékvezetők nem láttak okot a játék megállítására, az NHL egyik legjobb újonca számára véget ért a szezon.

A Columbus Blue Jackets két idegenbeli vereséggel kezdte a Pittsburgh elleni párharcot, vagyis életbe vágó volt számára, hogy az első hazai meccsen javítson. Ennek megfelelően kezdték a mérkőzést, Cam Atkinson már a 11. másodpercben betalált. És bár a hihetetlen napot kifogó Jake Guentzel hamar egyenlített, Atkinson duplázott, Zach Werenski pedig emberelőnyből volt eredményes, így az első húsz perc után 3-1-et mutatott az eredményjelző. A középső periódus elején egy gólra feljött a Pens, majd a 34. percben ki is egyenlítettek. Az egyenlítő gól azonban nem mindennapi körülmények között esett, Phil Kessel lövése után a korong Werenski ütőjéről egyenesen az arcába csapódott, a játékos azonnal összesett, orrán-száján dőlt a vér, mindeközben a Jevgenyij Malkin, Kessel, Bryan Rust trió tette a dolgát és gólt szerzett a legjobb játékosát elvesztő és összezavarodott hazai védelem ellen.

Az eset megítélése megosztja a közvéleményt. A főszabály szerint ilyen esetben csak akkor kell megállítani a játékot, ha a sérült játékos csapata megszerzi a korongot. Van azonban egy másik szabály, amely lehetőséget ad a játékvezetők kezébe, hogy felülbírálják ezt. Az NHL 8.1-es szabálya kimondja: “Abban az esetben, ha nyilvánvaló, hogy egy játékos súlyos sérülést szenvedett, a vezetőbírók és/vagy a vonalbírók azonnal megállíthatják a játékot.” Nos, úgy tűnik, hogy a játékvezetőknél nem érte el a súlyos szintet a sérülést, néma maradt a síp. A Columbus Dispatch nevű újság helyszínen tartózkodó tudósítója azonnal meg is kérdezte erről a mérkőzést felügyelő supervisort, aki azonban nem kívánta kommentálni az esetet.

werenski

Akár jól döntöttek, akár nem, az ítéleten és azok következményein változtatni már nem lehet, végül hosszabbításban nyert a Pittsburgh, amely egy győzelemre van a továbbjutástól és a söpréstől. Werenskit dicséri, hogy az eset után még teljes plexivel visszatért játszani, ám a meccs utáni alaposabb kivizsgálás után kiderült, hogy arccsontja eltörött, véget ért a számára feltehetően már amúgy sem túl hosszú szezon. Az amerikai hátvéd kiváló szezont produkált első NHL-es évében, 78 meccsen 47 pontig jutott, a liga egyik legjobb újonca volt, egy olyan évjáratban, amelyet Matthews, Laine, Tkachuk, Marner neve fémjelzett többek között.

werenski3

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum