Utánpótlás Egnába megy az UTE serdülőcsapata

 

Az European Rookie Cup negyedik selejtezőtornáján a lila-fehérek próbálnak szerencsét.

Elkeltek az utolsó helyek is az U16-os és az U14-es bajnokságban.

European Rookie Cup

Péntektől vasárnapig rendezik az U16-os European Rookie Cup negyedik selejtezőtornáját az olaszországi Egnában. Eddig három magyar csapat van túl a székesfehérvári négyes döntő előtti első körön, amelyet az Ifj. Ocskay Gábor JA vett sikerrel, a MAC Budapest és a DVTK Jegesmedvék is a második helyet szerezte meg a csoportjában. Most a hazai bajnokságban harmadik helyen végzett UTE-n a sor, hogy harcba szálljon a döntőt érő csoportelsőségért.

A csapat vezetőedzője, Szongoth Kristóf beszélt az esélyekről. “Ha jól néztem, talán a miénk a legkeményebb csoport: a Graz az osztrák bajnokság második, a Mladi Jesenice a szlovén bajnokság első helyezettje, az olasz Neumarkt Egna pedig a harmadik vagy a negyedik helyen végzett. Az ellenfelekről csak annyit tudunk, amit a neten találtunk. Nem ismerjük őket, de a torna pont ettől értékes, ez ad neki pluszt. Tavaly sikerült a továbbjutás, idén is megpróbáljuk. De a lényeg, hogy élvezzük a játékot, és fel tudjuk mérni, hol tartunk a külföldi csapatokhoz képest. A Rigába utazó U15-ös válogatottba öt újpesti is bekerült, így ők nincsenek velünk. A szezon végén a torna alkalmat ad arra, hogy ne csak a hokival foglalkozzunk ? ránk fér, hosszú és kemény volt a bajnokság. Szerda reggel útra keltünk, és egy kiadós villachi élményfürdőzés után, csütörtökön Bolzano környékén túrázunk 1200 méter magasan.”

Negyedik csoportselejtező, Egna, 2017. április 13-16.

Résztvevők: UTE, Neumarkt/Egna (olasz), Graz 99ers (osztrák), Mladi Jesenice (szlovén)

Program:

2017. április 14., péntek, 14:00: UTE?Mladi Jesenice
2017. április 14., péntek, 19:00 Graz?Neumarkt/Egna
2017. április 15., szombat: 15:30 Mladi Jesenice?Graz
2017. április 15., szombat: 19:00 Neumarkt/Egna?UTE
2017. április 16., vasárnap: 11:30 UTE?Graz
2017. április 16., vasárnap: 14:30 Mladi Jesenice?Neumarkt/Egna

 

U16-os bajnokság

A Debrecené lett a serdülőbajnokság 9. helye, miután a harmadik mérkőzésen 3-1-re legyőzte a Pesterzsébetet, amely így a 10. helyet szerezte meg. A 15. helyért az UTE B és a MAC B küzdött. A meccs úgy indult, hogy azt végül előbbi szerzi meg, hiszen a 4. percben már 2-0-ra vezetett, a 38.-ban azonban már 4-2 állt az eredményjelzőn a MAC javára. Másfél perccel a vége előtt 5-4-re állt a meccs, ekkor a lilák lehozták a kapusukat az egyenlítés érdekében, de ellenfelük ezt kihasználva beállította a 6-4-es végeredményt, megszerezve ezzel a 15. pozíciót.

A 9. helyért:

2017. április 4., kedd, 15:30: Pesterzsébeti HC?Debreceni HK 4-2
2017. április 5., szerda, 17:30: Debreceni HK?Pesterzsébeti HC 3-2 h.
2017. április 9., vasárnap: Pesterzsébeti HC?Debreceni HK 1-3

A 15. helyért:

2017. április 2., vasárnap: UTE B?MAC Budapest B 6-2
2017. április 5., szerda: MAC Budapest B?UTE B 5-2
2017. április 9., vasárnap: UTE B?MAC Budapest B 4-6

A 17. hely a Tisza Voláné lett, amely a helyosztó csoportkör záró meccsén, a hajrában két gólt szerezve 7-5-re múlta felül a 18.-ként végzett Gepárdot. A további sorrend: 19. Ferencváros, 20. KMH, 21. Kiskőrös.

Eredmények:

2017. április 9., vasárnap:

Gepárd JE?Tisza Volán 5-7

 

U14-es bajnokság

A kölyökbajnokságban az elmúlt hétvége előtt még két párharc nem dőlt el. A 19. helyért a MAC B és az UTE B versengett egymással, utóbbi a második meccsen 4-1-re nyert, megszerezve ezzel az előkelőbb pozíciót. A 21. hely sorsa a harmadik meccsen dőlt el, amelyen a DVTK B 8-5-re nyert az MTK ellen, így a miskolciaké lett a dicsőség.

Eredmény:

A 19. helyért:

2017. április 6., csütörtök, 18:40: UTE B?MAC Budapest B 7-0
2017. április 8., szombat, 17:30: MAC Budapest B?UTE B 1-4

A 21. helyért:

2017. március 19., vasárnap: MTK?DVTK Jegesmedvék B 5-4
2017. március 25., szombat: DVTK Jegesmedvék B?MTK 9-6
2017. április 8., szombat: MTK?DVTK Jegesmedvék B 5-8

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum