A Denver az egyetemi bajnok

 

A Pioneers nyolcadik bajnoki címét szerezte, 2005 után jutott fel ismét a csúcsra. Jarid Lukosevicius triplázott a döntőben.

Az idei egyetemi bajnokság négyes döntőjének, a Frozen Fournak a Chicago Blackhawks csarnoka adott otthont. A United Centerben az első elődöntőben a Denver 6-1-re lesimázta a meccset a Notre Dame ellen, a másik ágon viszont a Minnesota Duluth csak szorosan verte a Harvardot 2-1-re. A finálé előtt a történelem és az erősorrend egyértelműen a Denver mellett szólt, ami a mérkőzés végére sem borult fel. A Pioneers ugyanis hétszeres bajnokként (1958, 1960, 1961, 1968, 1969, 2004, 2005) és első kiemeltként várta a finálét, míg a Duluth mindössze egyszer tudott diadalmaskodni, még 2011-ben.

A döntő végül Jarid Lukosevicius jutalomjátékát hozta, aki a második harmadban kevesebb mint nyolc perc alatt mesterhármast szerzett, ez pedig döntőnek bizonyult a 3-2-es végeredmény szempontjából. Érdekes, hogy a Frozen Four döntőjében 24 éve nem volt mesterhármas, a legutolsót éppen Lukosevicius jelenlegi edzője Jim Montgomery ütötte még 1993-ban, amikor a Maine csapatával nyert bajnokságot a Lake Superior State ellen. Lukosevicius mellett a két-két gólpasszt szerző Michael Davies, Troy Terry páros, valamint a 38 lövést hárító Tanner Jaillett emelkedett ki.

denver pioneers 2017

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum