Spiller Goalie Odaért a vas mellé

 

Curtis McElhinney ezzel a védéssel juttatta a Torontót a rájátszásba.

A Pittsburgh elleni meccs eleve drámai volt. A Maple Leafsnek az utolsó két meccsen két pontot kellett szereznie, hogy bekerüljön a playoffba. Az első ütközetben az első számú kapus, a dán Frederik Andersen egy durva ütközés miatt hamar megsérült, le kellett cserélni. McElhinney beállt, majd kapott két gólt. A másodikkal a Penguins vezetett a harmadik harmad derekán, a pakk egy védő szerencsétlen mozdulata után került a kapuba. Fokozódtak az izgalmak, előbb jött az egyenlítés, majd a fordítás, a záró percben pedig rohamozott a Penguins az egyenlítésért.

A mesés keresztpassz után Crosby durrantott kapura, aki nem igazán szokott hibázni. Most azonban a Leafs kapusa odaért a vas mellé egy gyönyörű lábmozdulattal. Azon túl, hogy a védés mit jelentett, önmagában is a nap egyik legszebb jelenete volt.

Ha bemegy, jöhetett volna a hosszabbítás, és ott már nem garantált a playoffhoz szükséges második pont. Ráadásul Andersen nélkül jöhetett volna a záró felvonás.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum