A Vienna Capitals nyomdokain a Nitra

 

Söpréssel jutott a szlovák Extraliga döntőjébe a HK Nitra.

Az életéért játszott otthon a Zilina a Nitra elleni elődöntőben. A zsolnaiak többet már nem hibázhattak, hiszen a Nitra 3 győzelemmel érkezett a szombati meccsre. Ennek megfelelően keményen állt oda a Zilina, és bár a vezetést az 5. percben a nyitraiak szerezték meg, az első szünetig a házigazdák egy emberelőnyös és egy egyenlő létszám melletti góllal fordítani tudtak. A második harmadot a péntek estéhez hasonlóan nagyon elrontották. A Nitra ebben a periódusban három gólt lőtt, egyet sem kapott, így tisztes előnnyel várta az utolsó 20 percet. Viszonylag hamar, a 45. perc elején érkezett a zsolnaiak felzárkózó gólja, de tovább nem jutottak. Ebben az sem segítette őket, hogy a nagy igyekezetben a kapus lehozatala alatt szabálytalankodtak, így 40 másodperccel a vége előtt emberhátrányba kerültek. A Nitra 4-3-mal hazavitte a negyedik meccset is, hibátlanul ment tehát tovább. Érdekesség, hogy a nyitraiak ebben a rájátszásban még nem hibáztak, a Popradon és a Zilinán is 4-0-val jutottak túl.

Vasárnap a Banska Bystrica?Martin párharc folytatódik Besztercebányán, 3-1-es vezetésről, könnyen elképzelhető, hogy ott is meglesz a döntős estére.

Extraliga, rájátszás, 2017

Negyeddöntők
Banská Bystrica (1.)?Nové Zámky (8.) 4-1
8-2 8-0 4-1 2-3 5-1 - -
Nitra (2.)?Poprad (7.) 4-0
7-0 3-0 4-3 h. 5-1 - - -
Kosice (3.)?Martin (6.) 2-4
4-0 1-2 1-4 0-3 3-1 0-1 -
Zilina (4.)?Zvolen (5.) 3-3
5-2 2-3 5-3 4-5 5-1 2-3 h. 3-2
Elődöntők
Banská Bystrica (1.)?Martin (6.) 3-1
6-3 5-1 1-4 7-0 04.09 04.11 04.13
Nitra (2.)?Zilina (4.) 4-0
5-0 3-2 4-2 4-3 04.10 04.12 04.14
Döntő
???
04.17 04.18 04.21 04.22 04.24 04.26 04.28

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum