Életben maradtak a Leksand reményei

 

Hári Jánosék az első meccslabdát hárították, még kettőt kell, de ha a csapat valamennyit vissza tud hozni tavalyi karakteréből, sikerülhet a bravúr.

1-3-as állásról folytatta a svéd elitliga osztályozóját a Leksand a másodosztály legjobbja, a Mora ellen. Hatezernél is több szurkoló érezte át a tét nagyságát, és biztatta Hári Jánosékat. Nem csak a nézők, a játékosok is mindent megtettek, így a 27. percben már a 3-0-ra vezettek a hazaiak. A második szünet előtt ugyan szépített az ellenfél, de az utolsó játékrészt újabb góllal nyitotta a Leksand. A háromgólos különbség csaknem a meccs végéig kitartott, 5 perccel a lefújás előtt emberelőnyből szépített a Mora, ezzel alakult ki a 4-2-es végeredmény. Hári János 15 percet játszott, pontot nem szerzett.

Összesítésben a Mora  3-2-re vezet a négy győzelemig tartó párharcban, vagyis a Leksand nem hibázhat ezután sem. Galló Vilmosék hasonló helyzetben voltak a liga negyeddöntőjében, ők kikaptak a hatodik meccsen. A Leksand taval ennél nagyobb bravúrt vitt véghez, amikor feljutott az első osztályba, most is ?csak? arra van szükség, hogy azokból az élményekből, tapasztalatokból minél többet tudjon mozgósítani a csapat. A cél változatlan: az első osztály, folytatás szombaton a Mora otthonában.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2016/17:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 12. 38 6 14 20
Dudas Jesse TPS Liiga (FIN-1.)
TPS CHL 1 1 0 1
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 6. 42 11 17 28
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 4. 56 3 6 9
Linköping HC CHL 9 3 0 3
Garát Zsombor Austin Bruins NAHL 5. 30 1 3 4
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.)  4. 1 0 0 0
Hári János Leksands IF SHL (SWE-1.) 14. 56 5 14 19
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 3. 42 5 14 18
KalPa CHL 8 0 4 4
Stipsicz Bence Cedar Rapids USHL 9. 42 0 6 6
Szabad Kevin Vienna Capitals EBEL (AUT-1.) 2. 1 0 0 0
Vas Márton Freiburg DEL2 (GER-2.) 7. 59 19 29 48
Vay Ádám Quad City Mallards ECHL 3. 35 99 922 90,3
Iowa Wild AHL 8.
Wehrs Kevin Villach EBEL (AUT-1.) 10. 54 2 20 22

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum