A playoffban nem lenne szabad ilyen sűrűn játszani

   

Ez volt életemben az első ilyen élmény ? állítja Doug Bradley. A háromszoros MOL Liga-győztes DVTK vezetőedzőjével a klubhonlap készített interjút.

Amelyből kiderült, hogy a kanadai szakember nagyon élvezte az ünneplést. Ilyeneket mondott: ?Még 2000-ben, amikor megnyertük a DEL-t a München csapatával, ahol másodedzőként dolgoztam, ott sem volt ilyen. Fantasztikus élmény volt a buszozással kezdve, majd találkozni a szurkolókkal, akik kétségkívül a legjobbak az egész ligában, igazán feledhetetlen marad.?

Ennél is izgalmasabb azonban, hogy a mester szerint miért az ő csapata nyerte meg a magyar bázisú bajnokságot az idén: ?A MAC igazán nagyszerű ellenfél volt, de úgy érzem, minket jobban összekovácsolt a rájátszás. Az igazi különbséget a védőmunka és a kapusteljesítmény jelentette. Azt azért hozzá kell tenni, hogy minden meccs nagyon szoros volt, szinte bármelyik eldőlhetett volna mindkét irányba. Nagyszerű dolog, hogy ezek kivétel nélkül a mi javunkra dőltek el. Kiváló volt az emberhátrányos játékunk, és az összecsapások java részében fegyelmezettek tudtunk maradni. Nem szabad azonban megfeledkeznünk a Ferencváros és az Újpest csapatáról sem, ellenük is remek meccseket játszottunk.?

Ha visszamehetne az időben, Doug Bradley akkor is úgy választana negyeddöntős és elődöntős ellenfelet, ahogy tette. Összességében pedig úgy érzi: ?Nagyszerű év volt, amiben rengeteget dolgoztam én személyesen, és a csapat is. Remek, hogy ezzel a nagyszerű sikerrel zárult, amihez tényleg nagyon sokan tettek hozzá a csapaton kívül is. Nagyon jó csapatot alkottak a srácok, igazán jó karakterű emberek csoportja gyűlt össze, ami szintén elengedhetetlen volt a sikerhez. Nem is lehetnék ennél boldogabb.?

Egyetlen dolgot talált problematikusnak: ?A playoffban nem lenne szabad ennyire sűrűn játszani. Három-négy mérkőzést követően 1-2 plusz pihenőnapot be kellene iktatni a meccsek közé, mert a srácok nagyon elfáradtak, és emiatt gyakran a színvonal is visszaesett. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy ez ebben a formában sérülésveszélyes is volt. A rájátszás végére több játékost is úgy kellett összedrótozni a meccsekre.?

Hogy lesz-e folytatás a miskolciak és vezetőedzőjük között, még nem tudni. A szakember már korábban elmondta, hogy pályafutásáról később fog dönteni, mert pihenésre van szüksége, és arra, hogy átgondolja a dolgait. Ezekről a kérdésekről most nem beszélt, csak tavaszi-nyári utazós-pihenős terveit ismertette.

A teljes beszélgetésért ide kattintsanak.

Bradley DVTK edzo 2

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum