30 nap börtön bottal ütésért

   

A meccs előtt alkoholt fogyasztó kapus majdnem lefejezte a csatárt. Az ítéletet egy évre felfüggesztették.

Az eset tavaly történt, de csak most került nyilvánosságra a videofelvétel a bírósági tárgyaláson. 2016. május 7-én Todd Ball egész nap a születésnapját ünnepelte, és ezután ittasan lépett jégre egy regionális mérkőzésen. A találkozó során elvesztette a kontrollt, egy jelentéktelen szituációban majdnem lefejezte a bárddal Ryan Coxot. Cox agyrázkódást szenvedett, darabokra tört az orra és az arccsontja, hétórás műtéttel, hat platinadarabbal rakták helyre.

A rendőrség letartóztatta Ballt, a bíróság vádat emelt ellene. A per a napokban ért véget, és meglepően enyhe ítélettel zárult. Cox nem is rejtette véka alá a véleményét, a bírósági tárgyalást követően azt mondta a St. Catharines Standard újságírójának, hogy 10 hónappal az eset után még mindig nem heverte ki az esetet, folyamatos fejfájás, álmatlanság és zsibbadás gyötri, és az élete már nem lesz ugyanaz. Ráadásul nevetségesnek tartja az ítéletet, és Ball ügyvédjét, valamint Colvin bírót okolja az enyhe büntetésért.

Tény, hogy Ball ügyvédje jól dolgozott, ugyanis a vádlott sanyarú gyerekkorával védekezett. Ball problémás családban élt, apja alkoholista volt, 20 évet ült börtönben, ráadásul egy motoros banda tagja volt, amely halálra vert egy embert Ball szeme láttára, amikor ő még csak 12 éves volt. Ehhez jött még Colvin bíró indoklása, aki szerint az erőszak elfogadott a hokiban, és annak, aki jégre lép, vállalnia kell a kockázatot. Azzal is számolnia kell, hogy az igazságügyi rendszer nem úgy szankcionálja ezeket az eseteket, mint a civil életben.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum