Sebők Balázs kettesével adja a gólpasszokat

 

Sorozatban harmadik meccsén szerzett pontot, a KalPa elsőként jutott a második körbe a finn élvonal rájátszásában.

A KalPa legutóbbi győzelmével három meccslabdához jutott a Lahti elleni negyeddöntőben, amik közül rögtön az elsőt ki is használta a csapat. Nem is akárhogyan, már a negyedik percben megszerezték a vezetést emberelőnyből, majd 10 perccel később egyenlő létszám mellett növelték az előnyt. Sebők Balázst a 16. percben kiállították, amit kivédekezett csapata, a magyar csatár pedig nagy elánnal érkezett meg a büntetőpadról. Az előnyös támadáshoz felállt Pelicanst pedig jó ütemben zavarta meg, elvéve a korongot az ellenfél játékosától, amivel két társa villámgyorsan meg is iramodott, gólra váltva a kínálkozó lehetőséget. 3-0-s első harmad után nagyjából eldőlt a mérkőzés, különösen azok után, hogy a középső periódust is góllal kezdte a KalPa. A játékrész során további két emberelőnyt váltott gólra a hazai csapat, végleg lezárva minden nyitott kérdést. Az ötödik gólnál Sebők kapott jó passzt, nagy sebességgel vitte be a harmadba a korongot, majd okosan tette maga mögé a támadást szorosan kísérő társnak, aki elől közben elvitte az embereket.

Az utolsó húsz perc merő formalitás maradt, az eredmény sem változott, 6-0-ra nyert a KalPa. Sebők Balázs kiváló formában van, sorozatban harmadik meccsén szerzett pontot, e három találkozó alatt összesen ötöt. A negyeddöntőt a KalPa nyerte 4-1 arányban és ezzel elsőként jutott a legjobb négy közé. A másik három párharc egyaránt 3-2-re áll, az Ilves a Tapparával, a HIFK a TPS Turku, JYP pedig a HPK ellen van egy győzelemre a továbbjutástól.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2016/17:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 12. 38 6 14 20
Dudas Jesse TPS Liiga (FIN-1.)
TPS CHL 1 1 0 1
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 6. 42 11 17 28
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 4. 56 3 6 9
Linköping HC CHL 9 3 0 3
Garát Zsombor Austin Bruins NAHL 5. 30 1 3 4
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.)  4. 1 0 0 0
Hári János Leksands IF SHL (SWE-1.) 14. 55 5 14 19
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 3. 42 5 15 20
KalPa CHL 8 0 4 4
Stipsicz Bence Cedar Rapids USHL 9. 42 0 6 6
Szabad Kevin Vienna Capitals EBEL (AUT-1.) 2. 1 0 0 0
Vas Márton Freiburg DEL2 (GER-2.) 7. 59 19 29 48
Vay Ádám Quad City Mallards ECHL 3. 35 99 922 90,3
Iowa Wild AHL 8.
Wehrs Kevin Villach EBEL (AUT-1.) 10. 54 2 20 22

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum