Véget ért a Skelleftea nagy sorozata

 

A SAIK az elmúlt 6 évben mindig eljutott a bajnoki döntőig Svédországban, idén viszont már a negyeddöntőbe véget ért a szezonja. Pedig 3-1-re is vezetett.

Sok izgalmat és váratlan eseményt hoztak az SHL negyeddöntői. Egyetlen párharcban született söprés, az alapszakasz 2. helyén végzett HV71 vesztes meccs nélkül búcsúztatta a Farjestadot. Az alapszakaszgyőztes Vaxjö Lakers számára viszont véget ért a szezon, a 8. Malmö 4-2-es összesítéssel búcsúztatta. 6 mérkőzésre került sor a Galló Vilmost is a soraiban tudó Linköping és a Brynas között, a párharcot utóbbi nyerte.

A legdrámaibb csatát az elmúlt 6 szezonban mindig döntős, ott kétszer is győztes Skelleftea és a BL-győztes Frölunda összecsapásai hozták. A SAIK hiába vezetett 4 mérkőzés után 3-1-re, a göteborgiak megfordították a párharcot, háromszor győztek, az utolsó két alkalommal hosszabbításban. A hatodik meccs szerencsés győztes góljáról már írtunk. A hetedik találkozó ráadásának 10. percében a 21 éves Victor Olofsson lőtte tovább a Frölundát.

Az elődöntők szombaton kezdődnek, a HV71 a Malmővel, a Frölunda a Brynasszal találkozik.

SHL, rájátszás, 2017

Első kör
Farjestad (7.)?Djurgarden (10.) 2-1
4-1 3-4 h. 5-3
Malmö (8.)?Lulea (9.) 2-0
6-1 5-4
Negyeddöntők
Vaxjö (1.)?Malmö (8.) 2-4
1-2 h. 3-2 h. 3-4 3-4 h. 2-0 1-2
HV71 (2.)?Farjestad (7.) 4-0
3-1 3-1 4-3 h. 3-2
Frölunda (3.)?Skelleftea (6.) 4-3
3-0 1-4 2-3 0-3 4-1 2-1 h. 3-2 h.
Linköping (4.)?Brynas (5.) 2-4
0-6 2-3 2-1 0-1 h. 3-2 h. 0-6
Elődöntők
HV71 (2.)?Malmö (8.) 0-0
04.01 04.03 04.05 04.07 04.09 04.11 04.13
Frölunda (3.)?Brynas (5.) 0-0
04.02 04.04 04.06 04.08 04.10 04.12 04.14
Döntő
???
04.16 04.18 04.20 04.22 04.24 04.27 04.29

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum