A Carolina fél évszázad legsportszerűbb csapata

   

A Hurricanes játékosai kevesebb mint hat percet ülnek meccsenként ebben a szezonban.

Egészen elképesztő, hogy milyen szabályosan játszik a Carolina ebben a szezonban. Március 30-ai állás szerint 75 meccsen vannak túl, és 82 pontjukkal még harcban állnak a rájátszásért. Ezenközben egész évben a Canes játékosai összesen 448 percet ültek a büntetőpadon.

Hogy érzékeltessük, mit is jelent ez a számok nyelvén: a 2012/13-as sztrájk miatt rövidített szezonban a Rangers és a Blackhawks volt a legkevésbé büntetett, 48 meccsen 444 perccel. Ehhez képest a Carolina idén 27 találkozóval játszott többet, és csak két kisbüntetésnyivel előzi az akkori rekordereket. A teljes 82 meccses alapszakaszt figyelembe véve a Carolina előtt a Minnesota volt a legsportszerűbb csapat az elmúlt 50 évben. A Wild a tavalyi szezonban 545 büntetéspercet kapott, ugyanannyit, mint a rövidített 2013-as évadban. Látható tehát, hogy ha a Carolina az alapszakasz végéig tartja hat perc alatti átlagát akkor 490-500 perc körül fog végezni.

penalty box canes

A Carolina legtöbb büntetését Lee Stempniak és Viktor Stalberg kapta, egyaránt 15-öt. Időben kifejezve Jordan Staal ez első a maga 34 percével, amiből tíz percet két öklözés tett ki. A két major penaltyval Staal első a házi rangsorban, rajta kívül négy játékosnak van egy-egy ötpercese. Súlyosabb kiállítása senkinek sem volt. Se fegyelmi, se végleges kiállítás.

Mit lehet ebből levonni? Egyértelműen azt, hogy a liga erőfeszítései hatásosak arra vonatkozóan, hogy visszaszorítsák a verekedéseket, és minél tisztábbá tegyék a mérkőzéseket. A már említett 2012/13-as rövidített szezonban hat csapat végzett 600 és még kettő – a Philadelphia és a Toronto – 700 büntetésperc felett.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., vasárnap
VB 15:20 GBRLAT 3-4VÉGE
VB 15:20 KAZGER 4-5VÉGE
VB 19:20 SUIFRA 5-2VÉGE
VB 19:20 SWENOR 7-1VÉGE
    • SPORT 1
május 23., hétfő
VB 15:20 KAZITA 5-2VÉGE
VB 15:20 USACZE 0-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 AUTGBR 5-3VÉGE
VB 19:20 CANDEN 2-3VÉGE
    • SPORT 2
május 24., kedd
VB 11:20 GERSUI 3-4 BVÉGE
VB 11:20 SWELAT 1-0VÉGE
VB 15:20 SVKDEN 7-1VÉGE
VB 15:20 USANOR 4-2VÉGE
VB 19:20 CANFRA 7-1VÉGE
VB 19:20 FINCZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
május 26., csütörtök
VB 15:20 GERCZE 1-4VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 SWECAN 3-4 HVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 FINSVK 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUIUSA 0-3VÉGE
    • SPORT 2 (21:45)
május 28., szombat
VB 13:20 FINUSA 
    • SPORT 2
VB 17:20 CANCZE 
    • SPORT 2
május 29., vasárnap
VB 14:20 bronzm.
    • SPORT 2
VB 19:20 döntő
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum