Kiesett a HC Kosice

 

Tizenhat év óta nem szerepelt ilyen rosszul az Extraliga jelenlegi rekordbajnoka.

Amikor a Martin sorozatban három győzelmet aratva három lehetőséghez jutott az Extraliga elődöntőjébe jutásra, már lehetett érezni, hogy veszélybe került ellenfele, a HC Kosice. Az első lehetőséget hazai jégen még hárították a kassaiak, ám hétfőn este beteljesedett a csapat sorsa, a Martin egy a második harmad derekán szerzett góllal 1-0-ra nyert és ezzel kiütötte a további küzdelmekből a kétszeres csehszlovák és nyolcszoros szlovák bajnok csapatot. Utoljára 16 éve, 2001-ben fordult elő, hogy a klub nem jutott a legjobb négy csapat közé, így egészen biztos, hogy óriási a csalódás mind a klub vezetői, mind a szurkolók körében.

ksc

Fotó: hokej.sk

A másik hétfői mérkőzésen Zólyomban lépett jégre a Zilina. A Zvolennek mindenképpen nyernie kellett, ha tovább akart harcolni az elődöntőért. Ennek megfelelő volt a kezdés is, a mérkőzés feléig kétgólos vezetésre tettek szert a hazaiak. Ezt viszont a vendégek az 52. percre kiegyenlítették. Mivel a maradék időben nem született döntés, hosszabbítás következett. Ennek 6. percében aztán a Zvolen megszerezte a győztes gólt (3-2), így hetedik mérkőzésen dől majd el a párharc, amelyre szerdán kerül sor Zsolnán.

Vasárnap félidejéhez érkezett az osztályozó is. Ezúttal mindkét extraligás csapat nyerni tudott, a Liptovsky Mikulás Szakolcán 4-2-re, a Dukla Trencín pedig otthon a Detva ellen 2-1-re. A Liptovsky Mikulás már 16 pontos, előnye a harmadik helyezett Detva előtt 10 pont, azaz több, mint 3 győzelem. Az ő élvonalban maradásuk már-már biztosra vehető, igen nagy katasztrófának kell bekövetkeznie, hogy mégis elbukjanak. A Dukla Trencin 9 pontos, ezzel 3 pont előnyre tett szert és lelegzethez jutott a gyetvaiakkal és az őket egyetlen pontnyira követő Skalicával szemben. De a trencsénieknek még sokat kell dolgozniuk az élvonalban maradáson.

Extraliga, rájátszás, 2017

Negyeddöntők
-Banská Bystrica (1.)?Nové Zámky (8.) 4-1
8-2 8-0 4-1 2-3 5-1 - -
Nitra (2.)?Poprad (7.) 4-0
7-0 3-0 4-3 h. 5-1 - - -
Kosice (3.)?Martin (6.) 2-4
4-0 1-2 1-4 0-3 3-1 0-1 -
Zilina (4.)?Zvolen (5.) 3-3
5-2 2-3 5-3 4-5 5-1 2-3 h. 03.29
Elődöntők
???
04.01 04.02 04.05 04.06 04.09 04.11 04.13
???
04.03 04.04 04.07 04.08 04.10 04.12 04.14
Döntő
???
04.17 04.18 04.21 04.22 04.24 04.26 04.28

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum