Megint magához édesgetné a MAC-ot az EBEL

   

Ljubljanában nagy a gond, szlovén források szerint a Jesenice vagy a MAC válthatja a sok-sok szezon óta szenvedő Olimpiját. Az osztrákok szerint a MAC lesz a befutó.

Bár a magyar csapat a tavalyi kálvária után az idén inkább nem jelentkezett határidőig az EBEL 2017/18-as szezonjára, mégsem kizárt, hogy ott lesz a rajtnál. Úgy tudjuk, ahogy az előző szezon előtt, úgy most is az EBEL-vezetőség kereste meg a budapesti MOL Liga-csapatot, arra kérve, adja be pótlólag a jelentkezését. Ahogy egy éve, úgy ezúttal is a szlovénok bizonytalan pénzügyi helyzete jelenti a problémát a bécsi központnak, és nyilvánvalóan igyekszenek felkészülni minden eshetőségre.

A szlovén lapok arról cikkeztek a múlt héten, hogy ha az Olimpija Ljubljana marad az EBEL-ben, akkor előfordulhat, hogy a lényegesen kényelmesebb páros létszám miatt felvesznek még egy csapatot. Azt írták, a Jesenice és a MAC Budapest esélyes erre. Hozzátették, hogy az osztrák klubok között nem kap nagy támogatást az ötlet, hogy újabb két nem osztrák csapattal bővüljön a liga egyetlen nyár alatt. Mint ismert: a horvát Medvescak Zagreb visszatér a KHL-ből.

Ausztriában hétfőn terjedt el az a híresztelés, hogy az EBEL-központban megszületett a végleges döntés az Olimpija kizárásáról. Ehhez kapcsolódva állítólag arról is határoztak, hogy a MAC-ot szeretnék a ljubljanaiak helyén látni. Hozzá kell tenni, hogy egy évvel ezelőtt is éppen ez a csere lett volna szükséges az EBEL-menedzsment álláspontja szerint, de a névadó főszponzor ragaszkodott a szlovén csapathoz, a liga csapatai pedig egyhangúlag a bővítés ellen szavaztak. Így maradtak akkor változatlanul 12-en a Ljubljanával együtt. Hiába hitegették előzőleg a MAC-ot, nagyon úgy nézett ki, hogy csak arra kellett a magyar klub, hogy zsarolhassák vele a tartozásaik rendezésére képtelen szlovénokat.

Hogy idén mi lesz a szlovén?osztrák?magyar játszmák végeredménye, még nem tudható. Úgy tudjuk, sűrű tárgyalások folynak erről a napokban. Mi a magunk részéről azt sem tartjuk kizártnak ? bár érdekes módon erről eddig egyetlen információforrás sem polemizált ?, hogy ha mégis kizárnák a Ljubljanát, akkor senkit nem vennének fel a helyükre. Maradnának 12-en, és pontosan ugyanolyan lenne az osztrák és a külföldi csapatok aránya, mint 2016/17-ben.

Tavaly nyáron az EBEL gyakorlatilag felvette soraiba, mindenben alkalmasnak találta a ligatagságra a MAC Budapestet, aki feltétel nélküli licencjogot kapott, de a 2016/17-es indulását attól tette függővé, hogy az Olimpija Ljubljana teljesíti-e a pénzügyi feltételeket. A szlovénok az utolsó pillanatban benyújtották a kért papírokat. Néhány hónappal később kiderült, hogy valótlant állítottak, amikor kijelentették: minden tartozásukat kifizették és pénzügyileg stabil lábakon állnak az előttük álló szezon egészére nézve. A szezonban minden eddiginél korábban összedőlt a szlovén csapat finanszírozása, a játékosok nem kapták meg fizetésüket, saját csapatkapitányuk nem volt hajlandó hónapokon át jégre lépni az elmaradt bér miatt, és ismét sokan távoztak a keretből idő előtt. Januárban az elnökük is meglehetősen kritikusan nyilatkozott az állapotukról.

Sok kérdés nyitott még, egy azonban eldőlt: a következő szezon 2017. szeptember 8-án kezdődik. A számunkra legfontosabb kérdés az, hogy egy vagy két magyar csapattal. Ez minden bizonnyal a jövő hét vége felé esedékes EBEL-ülésen dől el.

mla_7553_resize

Fotó: Mudra László (MAC)

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum