A bajnoki cím kapujában a Brassó

 

Hazai jégen nyert a Brassó és ezzel a bajnoki döntőben először lépéselőnybe került.

A romániai bajnoki döntőben eddig rendre borította az előzetesen vélelmezett papírformát a Csíkszereda, hiszen minden alkalommal a kék-fehérek kerültek lépéselőnybe, és a Brassó szaladt az összesítésben ellenfele után. Péntek este viszont fordult a kocka. Jóval aktívabban játszott, sokkal többet lőtt kapura a Brassó, csoda lett volna, ha a Sportklub ezúttal is győzni tudott volna. Bár ettől a csodától nem állt túl messze a Szereda, végül mégis a Brassó nyert, 3-és 2-re módosította az összesített állást. Mindez azt jelenti, hogy a Szeredának nincs több hibázási lehetősége, nyomás alatt játszva kellene megfordítania az eredményt Leo Gudas csapatának.

A párharc eddigi hagyományaihoz híven ezúttal is jól kezdett a Szereda, hiszen Szolarjov neki szerezte meg a vezetést a harmadik percben. Majd következett a brassói csodapáros, McDonald és Klempa, akik egy-egy gólt tettek a közösbe, máris vezettek a farkasok. Bíró Tamás ezt még az első harmad derekán kiegyenlítette, ám a középső harmadot a Brassó nyerte 2-1-re. Ez döntőnek bizonyult, hiszen az utolsó 20 percben egy pillanatok alatt lezajlott gyors gólváltás után már nem esett több gól, pedig a csíkiak ez utolsó perceket kapus nélkül játszották végig. Végül egy viszonylag sok kiállítást hozó meccsen 5-4 arányban nyert a Brassó, és valamivel nyugodtabban várhatja a vsárnapi folytatást, amelyre a Vákárban kerül majd sor.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum