Megtört a jég, győztek a vendégcsapatok

   

A szlovák Extraliga negyeddöntőinek negyedik játéknapján megtört az átok, ezúttal csak vendéggyőzelmek születtek.

A nagyobb meglepetés kétségkívül a kassaiak hazai veresége az alapszakaszt egyetlen ponttal az Érsekújvár előtt záró Martintól. Pedig ugyancsak jól indult a meccs kassai szempontból, már a 49. másodpercben a túróci kapuban volt a korong, ráadásul a pályát is sikerült a vendégekre borítani. Innen állt fel a Martin, amely a következő két harmadban aktívabb volt ellenfelénél, és meg is fordította a meccset, 2-1-re nyert. Zsolnán ismét a Zvolen szerezte meg a vezetést, és ezúttal sikerült is végig kézben tartania az eseményeket a 2013-as bajnokcsapatnak, amely végül 3-2-re nyert. Így mindkét csatában 1-1-re módosult az összesített állás, a Kosice és a Zilina elvesztette pályaelőnyét. Ebben a két párban szerdán folytatódnak a küzdelmek, hétfőn és kedden pedig az Érsekújvár és a Poprad fogadja ellenfeleit.

Az osztályozón vasárnap a két másodosztályból érkező valamint a két extraligás csapat egymás ellen lépett jégre. A másodosztályúak csatáját a Skalica szétlövésben nyerte 1-0-ra, az extraligások párharcában pedig a Dukla Trencín hazai jégen fájó vereséget szenvedett a Liptovsky Mikulás ellen. A meccs hőse a három gólig jutó és az aranygólt is jegyző Marek Uram volt, vezérletével a liptóiak 4-3-ra nyertek a hosszabbításban.

tasr10032017mikulas_lm_tn_5412332

Fotó: TASR

Extraliga, rájátszás, 2017

Negyeddöntők
-Banská Bystrica (1.)–Nové Zámky (8.) 2-0
8-2 8-0 03.20 03.21 03.24 03.26 03.28
Nitra (2.)–Poprad (7.) 2-0
7-0 3-0 03.20 03.21 03.24 03.26 03.28
Kosice (3.)–Martin (6.) 1-1
4-0 1-2 03.22 03.23 03.25 03.27 03.29
Zilina (4.)–Zvolen (5.) 1-1
5-2 2-3 03.22 03.23 03.25 03.27 03.29
Elődöntők
?–?
04.01 04.02 04.05 04.06 04.09 04.11 04.13
?–?
04.03 04.04 04.07 04.08 04.10 04.12 04.14
Döntő
?–?
04.17 04.18 04.21 04.22 04.24 04.26 04.28

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 15., hétfő
ROM 17:30 BRASTE 4-1VÉGE
EL 20:30 MACVC2 7-0VÉGE
    • M4 SPORT
január 16., kedd
ROM 17:00 GALSCC 1-7VÉGE
U20 17:00 MISPEF 3-2VÉGE
ROM 17:30 STEBRA 
január 17., szerda
U18 17:15 ETOUTE 4-3VÉGE
MK 18:30 MISFTC 5-1VÉGE
U18 18:40 VASKMH 0-3VÉGE
MK 20:15 MACUTE 4-5 HVÉGE
    • M4 SPORT
január 18., csütörtök
U18 15:30 PEFGEP 
U20 17:40 VASSLL 
U20 18:45 UTEDHK 
január 19., péntek
KHL 17:30 AKBSBA 
    • SPORT 2
január 20., szombat
EWHL   SAVKMH 
U18   KACAVS 
U18   ZNOMAC 
U18 11:30 GEPZEG 
U18 13:40 KMHMIS 
KHL 15:00 SZKAMR 
    • SPORT 2
MK 17:15 MISUTE 
    • M4 SPORT
DEBL 17:45 MARGEP 
U18 18:15 UTEOKW 
U18 19:10 VASETO 
EBEL 19:15 RBSAVS 
január 21., vasárnap
U18   KACMAC 
U18   RBSAVS 
U18 14:20 MISOKW 
U18 16:00 ETOVSV 
EBEL 17:30 DECAVS 
január 22., hétfő
EL 17:30 BRAVC2 
EL 20:00 TITFTC 
    • M4 SPORT
január 23., kedd
VIS 18:00 NITMIS 
    • SPORT 2
január 24., szerda
U18   AVSMAC 
U18   EHLKMH 
EL 18:00 FTCTIT 
EL 18:00 SCCVC2 
január 25., csütörtök
U18   MISKMH 
U18   UTEVAS 
U18   ZEGPEF 
U20   UTEOHC 
U20 17:40 VASG99 
Partnerünk