Vay Ádám ismét parádésan védett

 

Nyert is a Mallards az ECHL-ben. Garát Zsombor asszisztos volt, Vas Mártonék másodszor is 6-2-es vereséget szenvedtek a Frankfurttól, Stipsiczék is kikaptak.

A Missouri Mavericks elleni hazai mérkőzésen ismét Vay Ádám állhatott a vasak közé a Quad City Mallards színeiben, azok után, hogy C.J. Motte visszatért az AHL-es próbaszerződéséből. Ez meg is hozta a győzelmet a csapat számára, a Mallards végig kézben tartotta a mérkőzést és végül 3-2-re nyert. Vay 31 lövést kapott, 93,5%-kal védett, a kisebb pályához és a nagyobb kapu előtti forgalomhoz történő adaptációt követően egyre jobb formába lendül, védési hatékonyságának átlaga kezdi megközelíteni a 90%-os lélektani határt. Ami szintén nagyon fontos, a Mallards egyre biztosabban őrzi harmadik helyét a központi divízióban.

Garát Zsombor asszisztjának is köszönhetően szerezte meg a vezetést az Austin Bruins a divíziót vezető Minot Minotauros ellen hazai pályán a 6. percben. A csapat azonban képtelen volt tartani a vendégeket, akik a középső játékrész végén egyenlítettek, majd a harmadik elején a vezetést is átvették. A végén kapusát is lehozta a Bruins, de ez sem segített, újabb gólt kaptak és 3-1-re elveszítették a mérkőzést. Garátnak ez volt szezonbéli harmadik asszisztja és negyedik pontja, a Bruins a központi divízió utolsó helyén áll.

Vas Mártonék második mérkőzésüket is elvesztették a Rich Chernomaz által dirigált Löwen Frankfurttal szemben a DEL2 negyeddöntőjében. A Freiburgnak ezúttal sem volt sok esélye, a vendégek a meccs felénél már 4-0-ra vezettek. A középső periódus végén a Freiburg szépített, majd a 46. percben emberelőnyben még közelebb húzódott ellenfeléhez, de a meccs vége ismét a Frankfurté volt, akik két gólt lőttek és ? akárcsak az első meccsen ? 6-2 arányban nyertek. Vas nem szerzett pontot, a négy győzelemig tartó párharc állása 2-0 a Frankfurtnak.

Az első félidő derekán megszerezte a vezetést a Cedar Rapids RoughRiders a Green Bay Gamblers otthonában a USHL-ben, amit aztán 46. percig meg is tudott őrizni, ám ekkor a hazaiak sorozatban négy gólt lőttek, közte egyet üres kapura és végül 4-1-re nyertek. Stipsicz Bence pontot nem szerzett, csapata utolsó a keleti konferenciában.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2016/17:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Schwenningen DEL (GER-1.) 12. 38 6 14 20
Dudas Jesse TPS Liiga (FIN-1.)
TPS CHL 1 1 0 1
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 6. 42 11 17 28
Galló Vilmos Linköping HC SHL (SWE-1.) 4. 50 3 6 9
Linköping HC CHL 9 3 0 3
Garát Zsombor Austin Bruins NAHL 5. 30 1 3 4
Gáspár Máté EHC Linz EBEL (AUT-1.)  4. 1 0 0 0
Hári János Leksands IF SHL (SWE-1.) 14. 51 5 12 17
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 3. 37 5 10 15
KalPa CHL 8 0 4 4
Stipsicz Bence Cedar Rapids USHL 9. 40 0 6 6
Szabad Kevin Vienna Capitals EBEL (AUT-1.) 2. 1 0 0 0
Vas Márton Freiburg DEL2 (GER-2.) 7. 57 18 28 46
Vay Ádám Quad City Mallards ECHL 3. 31 95 832 89,8
Iowa Wild AHL 8.
Wehrs Kevin Villach EBEL (AUT-1.) 10. 54 2 20 22

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum