Sebességet kell váltania a MAC-nak

   

Fejben és védekezésben kell javulnia ahhoz a fővárosi csapatnak, hogy felnőjön a DVTK mellé.

Tanulságos első meccsen vannak túl a csapatok a MOL Liga idei döntőjében. A DVTK és a MAC mérkőzésén izgalmakban nem volt hiány, ezzel együtt a csapatok egyelőre adósak az igazán jó döntőhöz méltó játékkal. Ehhez persze másban kell javulniuk. Az első meccs legnagyobb részében hihetetlen dominanciában játszottak a Jegesmedvék, mintha nem is a címvédők lennének ők, hanem a sikerre éhes kihívók, akik életük első MOL Liga-sikerére törnek, és nem a harmadikra. Ezzel szemben a MAC-osok játéka ernyedt volt, kívülről úgy tűnt, nem igazán sikerült felpörögniük. Majoross Gergely vezetőedző a meccs után közvetlenül úgy nyilatkozott az M4 Sport kamerájának, hogy csapata túlságosan is akarta a sikert, emiatt görcsössé vált. Ennek is voltak jelei, a csatárok például számtalanszor korcsolyáztak egymásra ígéretes helyzetekben.

Összességében mégsem ez látszott a legnagyobb bajnak, hanem hogy tompák és lassúak voltak, elsősorban fejben. Minden csapatsportra igaz, különösen a playoffban, hogy a siker alapja a védekezés. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a játékelem atomjaira hullott a vendégeknél, a miskolciak tetszésük szerint kerültek helyzetbe Bálizs kapuja előtt, aki ha nem nyújt klasszis teljesítményt, akkor aligha kerül sor hosszabbításra. A kapusteljesítményen kívül a fővárosiak játékuk egyetlen elemével lehetnek elégedettek, ez a helyzetkihasználás, amely közel állt a tökéleteshez. 4-2-es állásnál is szinte tapintható volt, hogy az elpuskázott miskolci helyzetek mellett ez a csapat szinte bármikor képes egy gólt találni, onnan pedig már nem fog számítani az addigi hazai fölény, új meccs kezdődik.

0314mismac04

Fotó: Bán Olivér

Hogy ez végül be is következett, arról mégsem csak a MAC tehetett, hanem legalább annyira a Jegesmedvék is. Akik a harmadik harmad legnagyobb részében roppant fegyelmezett és taktikus játékkal romboltak, amint lehetőség volt rá, már a MAC kapuja előtti területeken is. Mindez csak az utolsó néhány percre változott meg, amikor a hazaiak is elhitték, hogy már nem kaphatnak ki. A MAC klasszisát mutatja, hogy ilyen vert helyzetből is képes volt pillanatok alatt két gólt lőve egyenlíteni.

Összességében azt lehet mondani, hogy a hosszú párharc első mérkőzésén a DVTK Jegesmedvék tudták inkább meglepni ellenfelüket, fegyelmezettségben, elszántságban, kreativitásban és a játék minden elemében a fővárosiak fölé nőttek. A játék képe alapján meglepetés volt a hosszabbítás, ebből a miskolciak számára elsősorban az lehet a lecke, hogy a döntőben minden meccsen minimum 60 percen keresztül kell koncentrálni.

A fővárosiaknak komolyabb házi feladatot kell megoldaniuk csütörtökre, vissza kell találniuk ahhoz a játékhoz, amelyre egyébként képesek, de amiből az első meccsen viszonylag keveset mutattak. Feltűnő volt, mennyire védtelenül hagyták a kapu előtti területet, és mennyivel jobban kommunikáltak egymással a Jegesmedvék, mint ők, különösen a visszazárások során az emberek elosztásánál. Ugyanakkor a DVTK sem hagyhat ki ennyi ziccert, mert abban biztosak lehetnek, hogy ennyi területük és lehetőségük nem lesz még egyszer.

MAC Budapest–DVTK Jegesmedvék 3-0

   

A fővárosiak kiváló emberhátrányos védekezésüknek köszönhetően legyőzték a miskolciakat, ezzel egyenlítettek a MOL Liga-döntőben. Bálizs Bence 33 védéssel ért el shutoutot.

A mérkőzést aktívan kezdték a csapatok, a két együttes közül a Jegesmedvék vezettek veszélyesebb akciókat. Az első komolyabb lehetőség Toulmin előtt adódott, aki egy kapu mögüli passzt válthatott volna gólra, de Bálizs védett. A harmad közepén túlzottan belelendült a támadásba a vendégcsapat, ugyanis Booras korongot szerzett és kiugratta Somogyit, aki zavartalanul vezethette Adorjánra a korongot, a szólóval pedig élt (1-0). A MAC egy perccel később növelte előnyét, egy kontratámadás során Jubinville passzát Terbócs lőtte be egy szép csel után fonákkal (2-0). A harmad hátralévő részét megnyomta a DVTK, hajtott a szépítésért. A 16. percben Bálizs eladta Magosinak a korongot a saját kapuja mögött, hibáját egy hatalmas bravúrral tette jóvá. A miskolci nyomás kétszer is emberelőnnyé érett, előbb Escobedo, majd pedig Kovács Bronson kapott kiállítást, utóbbi büntetése átnyúlt a következő játékrészre.

A második harmad másfél percnyi DVTK-emberelőnnyel indult, hiába, a vendégek nem tudtak kialakítani érdemi helyzetet. A 24. percben fordult a kocka, MAC-előny következett. A budapestiek éltek a lehetőséggel, Adorján hiába mutatott be több bravúrt is, Kovács Bronson közelről belőtte a Jubinville próbálkozása utáni kipattanót (3-0). A gól után nem sokkal páros büntetést osztottak ki a játékvezetők, majd pedig Booras távozott testre ütésért, a harmadik Jegesmedvék-előny is kihasználatlan maradt. A meccs közepén Toulmin látványos ütközést osztott ki Escobedónak Bálizs kapuja mögött, a MAC-játékosnak lerepült a sisakja. A 32. percben Terbócs, 5 percre rá pedig Somogyi ült ki a büntetőpadra, mindkét hátrányt kibekkelte Bálizs vezetésével a hazai együttes.

A záró húsz percben a Jegesmedvék hajtottak a szépítésért. A harmad közepén Escobedo szabálytalanságával eljött a hatodik miskolci emberelőny, hiába álltak fel 5 a 4 ellen, nem éltek vele, Bálizs továbbra is hibátlan maradt. A Jegesmedvék az utolsó percig küzdöttek a becsületükért, eredménytelenül, bár 5 perccel a vége előtt Bálizs majdnem összehozott egy öngólt. A mérkőzés tömegjelenettel ért véget.

A MAC 3-0-ra győzött, ezzel 1-1-re módosította a MOL Liga-döntő állását. A csapatok szombaton Miskolcon újra összemérik az erejüket.

ml_160917_205_balizs_bence_5__resize

Fotó: Mudra László (MJSZ/jkb.hu)

A második harmadra érkeztünk meg a döntőbe

   

Igazából már az mindent elmond a mai mérkőzésről, hogy mi hat emberelőnyből egyet sem lőttünk be, a MAC viszont egyből egyet belőtt – értékelt a miskolci vezetőedző.

Majoross Gergely (vezetőedző, MAC Budapest): A meccs egészét tekintve a DVTK-nak jóval több helyzete volt, de szerencsére nem tudott gólt lőni nekünk. A második harmadra érkeztünk meg igazából a döntőbe. Onnantól láttam viszont a jégen azt, amit korábban is szerettem volna látni. Az azt megelőző négy harmadunkban nem játszottunk jól, ideértve a mostani első harmadunkat is. Akkor a DVTK nagy fölényben játszott. Ennek ellenére megszereztük a vezetést, két lehetőségünket kihasználva. Aztán a szünet után feljavultunk, 5 az 5 ellen nagyon magabiztossá vált a játékunk, és ezúttal az emberelőnyök és emberhátrányok is nagyon jól mentek. Minden hátrányunkat kivédekeztük, az egyetlen előnyünket pedig belőttük. Az utolsó harmadra, azt hiszem, teljesen sikerült hatástalanítani a Miskolc játékát, akkor már igazán komoly helyzetekig sem nagyon tudtak eljutni, ki tudtuk zárni őket a kapunk elől. Nagyon fontos volt a jó kapusteljesítmény, Bálizs Bence tartást adott a csapatunknak.

Doug Bradley (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): Jól kezdtünk, mi diktáltuk a tempót, helyzeteink voltak, aztán két gólt ajándékoztunk az ellenfelünknek. Kétszer elvesztettük a korongot a támadóharmadunkban a kék vonalon, ebből mindkétszer megugrottak és mindkét helyzetet be is lőtték ellenfeleink. Innentől futnunk kellett az eredmény után egy nagyon jó csapat ellen. Mindkét kapus remekül védett, megtette, amit meg kellett tegyen. Igazából már az mindent elmond a mai mérkőzésről, hogy mi hat emberelőnyből egyet sem lőttünk be, a MAC viszont egyből egyet belőtt. Nem tudunk elég hatékonyak lenni. Természetesen ez benne van a sorozatban, az egész szezonban fej fej mellett haladtunk a MAC-cal, egymás ellen pedig váltakozó sikerrel vívtuk meg a meccseket. Tehát sejthető volt, hogy nem lesz itt söprés. Nekünk most elsősorban össze kell szednünk magunkat, kielemeznünk a mérkőzést, megnézni, miben és hogy tudunk javulni, és ennek megfelelően igazítani egy kicsit a játékunkon. Kikaptunk ugyan, de ez is csak egy mérkőzés egy hosszú sorozatban, van még lehetőség javítani, és nekünk már azzal kell foglalkoznunk.

Erste Liga, Tüskecsarnok, 1520 néző. Játékvezetők: Babic, Haszonits, Soós, Muzsik.
Bálizs: 100% (Arany)
K
Adorján: 85,0% (Kiss)
Escobedo, Kovács B., Nagy G., Booras, Nikiforov
1
Láda, Leppanen, Galanisz, Pavuk, Magosi
Pozsgai, Olson, Nagy K., Terbócs, Jubinville
2
Gőz, Vojtkó, Hajós, Tóth A., Miskolczi
Ruikka, Vokla, Somogyi, Könczei, Kovács Cs.
3
Tuominen, Joe, Johnston, Toulmin, Sakaris
Bödök, Mestyán, Roczanov, Tóth R., Keresztury
4
Szopos, Laczkó, Popovics, Ritó, Sági
Majoross Gergely, Svasznek Bence
E
Bradley Douglas, Farkas Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 11:12 MÚB Somogyi Booras
2-0 12:14 MÚB Terbócs Jubinville Mestyán
3-0 25:46 MÚB PP Kovács B. Jubinville Nikiforov
20 Kapura lövések száma 33
18 Kiállításpercek 26

A MAC–DVTK góljai

   
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum