Az amerikai női játékosok bojkottálnák a vb-t

   

Ezt a rajt előtt két héttel jelentették be. A világbajnokságnak ráadásul az Egyesült Államok ad otthont.

Március 31-én rajtol és április 7-én ér véget az idei női felnőtt világbajnokság, amelynek a Michigan állambeli Plymouth ad otthont. A torna egyik nagy esélyese az amerikai válogatott, de nem biztos, hogy ők a legerősebb összeállításban lépnek a jégre. A játékosok ugyanis, az U18-as válogatottal karöltve, kollektívan petíciót nyújtottak be annak érdekében, hogy az USA Hockey végre tegyen jelentős előrelépéseket a bérek és a támogatások terén. Ezt a beadvány szerint egy éve megígérték.

Ha ez elmaradna a következő két hétben, akkor a csillagsávos mezt olyan játékosok nem veszik fel, mint Hilary Knight, Amanda Kessel, Meghan Duggan és Kelli Stack, akik mind-mind olimpiai bajnokok és a csapat legnagyobb nevei közé tartoznak. A 23 fős keretből csak ketten ? Megan Keller és Kali Flanagan ? nem írták alá a közösségi médiában megjelentetett felhívást, de csak azért, mert éppen soros bajnoki mérkőzésüket játszották.

2015 IIHF Ice Hockey Women's World Championship

Az amerikai válogatott felkészülése egy hét múlva, március 22-én kezdődik Traverse Cityben, de a játékosok már azon sem tervezik a részvételt. Ez akkor változhat csak, ha jövő szerda délelőtt a szövetség olyan közleményt ad ki, ami megfelel a játékosoknak is.

Az amerikai szövetség ráadásul kettős szorításban van. A játékosok ügye mellett ugyanis ott van a tény, hogy először rendezik az USA-ban a világbajnokságot. Háromszoros címvédőként nem lehet más a cél, mint megszerezni zsinórban a negyedik aranyérmet.

Az amerikai női játékosok életéről, fizetéséről és meg nem becsülésükről korábban itt és itt írtunk.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum