Távozik Linzből az EBEL legsikeresebb edzője

 

Rob Daumtól hat év után köszönt el klubja ? ő a leghosszabb ideje működő edző az osztrák ligában, és neki van a legtöbb győzelme is.

A kanadai szakember 2011-ben vette át a szakmai munka irányítását Linzben. Az azt megelőző szezonban a csapat a rájátszás első körében esett ki, és Daum hatása azonnal érzékelhető volt: a Black Wings megnyerte az EBEL-t. A sikerek tartósnak bizonyultak, a következő négy szezon mindegyikében bejutott a csapat az elődöntőbe. Ám idén ismét csalódást keltő volt a szereplés: a rájátszás első körében a Bolzanóval kerültek szembe, és bár a meccsek többnyire igen szorosak voltak, összességében simán elbuktak 4-1-re.

daum
Fotó: www.sport-bilder.at

A tárgyalások rögtön ezt követően elkezdődtek a klub és a szakember között. A beszámolók szerint ezek a kölcsönös tiszteleten és barátságon alapuló hangulatban teltek, ettől függetlenül egy hét után arra jutottak, hogy útjaik elválnak. Rob Daum a liga történetének leghosszabb ideig regnáló vezetőedzője volt, és egyben a legsikeresebb is, hat év alatt összesen 237 győzelmet aratott. A klub képviselői elismerték, hogy Daum kiváló edző, aki a klub tevékenységének szinte minden szegmensében új szintre emelte a szakmai munkát, de hat év megszakítás nélküli együttműködés után elkerülhetetlennek látták a váltást.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum