Utánpótlás Fehérvár?UTE döntő az EBJL-ben

 

A lila-fehérek lesznek az Ifj. Ocskay Gábor JA ellenfelei az osztrák ifjúsági liga fináléjában. Az U16-os bajnokságban elsőként a MAC Budapest biztosította a helyét a döntőben.

U20-as bajnokság

Ahogy arról természetesen már beszámoltunk, egyenlített a Vasas a juniorbajnokság döntőjében a MAC ellen, amelyet otthonában, a Kisstadionban győzött le 7-1-re. A mérkőzés után utóbbi csapat vezetőedzője Fodor Szabolcs a klub közösségi oldalának elmondta, a meccs elején nem sikerült kellőképpen koncentrálniuk, az angyalföldiek sokat dolgoztak, rengeteget korcsolyáztak, nekik pedig a folytatásban sem sikerült váltaniuk. “Azt gondolom, hogy még időben jött a józanító pofon. Mindenkinek be kell látnia, hogy a döntőben minden mérkőzés, minden másodpercében száz százalékon kell koncentrálnia és küzdeni kell minden egyes centiméterért. Csak akkor lehetünk eredményesek, ha ezt sikerül végre hajtanunk a jövőben” ? magyarázta Fodor.

A győztes csapat vezetőedzője, Székely-Mádai László érthetően elégedettebben értékélt a Vasas honlapján, annak ellenére, hogy közvetlenül a meccs előtt derült ki, első számú kapusuk, Garbacz Máté sportorvosi igazolása lejárt. Így a tizenhat éves Farkas Gergelyt kellett bedobni a mélyvízbe. ”A srácok szerencsére levonták az első meccsből a konzekvenciákat, sokkal fegyelmezettebbek voltak a játék minden elemében, mint legutóbb. Ugyanazt kell viszont mondani most is, mint az első meccs után: nem dőlt el semmi, folytatjuk az utunkat, mindét csapatnak ugyanannyi győzelemre van szüksége a bajnoki címhez. Reméljük, hogy a keddi mérkőzésen a hazai pálya előnyét meg tudjuk ragadni. Egy ilyen bajnoki döntőben nem lehet semmi olyan tényező az öltözőben, ami zavarólag hathat. A srácok nagyon profin kezelték, hogy Máté nem védhetett a meccsen, és ne felejtsük el, hogy a fiatal kapusunk nagyszerűen teljesített.”

A bronzmeccsen is kiegyenlítődött a párharc, miután a Debrecen hazai pályán 4-2-re legyőzte a Fehérvárt. Az 5. helyért harcoló csapatok közül a DVTK az Egerszegi Titánokat fogadta. A hazaiak 2-1-re vezettek a mérkőzésen, amikor súlyos sérülés miatt azt félbe kellett szakítani. Információink szerint a miskolciak egyik hátvédje véletlenül arcon találta saját csapattársát, Albert Tibort, akire műtétek sora vár a Debreceni Klinikán. Az eset mindkét csapatot sokkolta, a mérkőzést azonnal befejezték. Csak a rend kedvéért, 2-1 lett a végeredmény.

Kedden lejátsszák a felek a döntő illetve a bronzmeccs harmadik összecsapását, az ötödik helyért a KMH az Egerszegi Titánokat fogadja.

Döntő:

2017. március 8., szerda:  Vasas HC?MAC Budapest 1-4
2017. március 11., szombat:  MAC Budapest?Vasas HC 1-7
2017. március 14., kedd:  Vasas HC?MAC Budapest
2017. március 18., szombat:  MAC Budapest?Vasas HC
2017. március 22., szerda:  Vasas HC?MAC Budapest
2017. március 25., szombat:  MAC Budapest?Vasas HC (ha kell)
2017. március 29., szerda:  Vasas HC?MAC Budapest (ha kell)

3. helyért:

2017. március 8., szerda: Fehérvár?Debrecen 4-1
2017. március 11., szombat: Debrecen?Fehérvár 4-2
2017. március 14., kedd: Fehérvár?Debrecen
2017. március 18., szombat: Debrecen?Fehérvár
2017. március 22., szerda: Fehérvár?Debrecen
2017. március 25., szombat: Debrecen?Fehérvár (ha kell)
2017. március 29., szerda: Fehérvár?Debrecen (ha kell)

Az 5. helyért:

DVTK Jegesmedvék?Egerszegi Titánok 2-1

Program:

2017. március 14., kedd, 16:10: KMH?Egerszegi Titánok

 

EBYSL

Egy nappal az után, hogy a MAC a hazai bajnokság döntőjében kiütéses vereséget szenvedett, az EBYSL elődöntőjében sem tudott győzni. A két nyert meccsig tartó összecsapás első felvonásán az alapszakasz legjobbja, a Vienna Capitals 3-0-ra diadalmaskodott hazai jégen. A másik elődöntőben a Jesenice szerezte meg az előnyt, miután 2-1-re felülmúlta a Salzburgot.

A második mérkőzést csütörtökön játsszák a csapatok.

Elődöntők:

2017. március 12., vasárnap, 17:00: Vienna Capitals?MAC Budapest 3-0
2017. március 16., csütörtök, 16:00: MAC Budapest?Vienna Capitals
2017. március 19., vasárnap: Vienna Capitals?MAC Budapest

2017. március 12., vasárnap, 15:30: Red Bull Salzburg?Mladi Jesenice 1-2
2017. március 16., csütörtök: Mladi Jesenice?Red Bull Salzburg
2017. március 19., vasárnap: Red Bull Salzburg?Mladi Jesenice

 

U18-as bajnokság

A DVTK Jegesmedvék szerezte meg a hetedik helyet az ifjúsági bajnokságban. A harmadik meccsen nagyot küzdöttek a Győrrel, amely a 48. percben vette át először a vezetést, de a hazaiaknak erre volt válasza. A rendes játékidő 3-3-mal végződött, s miután a tíz perces hosszabbítás nem hozott eredményt, jött a szétlövés, amelyben a meccsen triplázó Kabai Máté találatával 4-3-ra nyert a Miskolc.

A 9. helyért folytatott harcban a Pesterzsébet nagyarányú, 15-0-s győzelmet aratott a Tisza Volán ellen.

A döntő második meccsét csütörtökön játssza a Fehérvár és a MAC, a bronzért ugyanezen a napon csap össze először az UTE és a Csíkszereda.

Döntő:

2017. március 9., csütörtök: Fehérvár?MAC 6-0
2017. március 16., csütörtök: MAC?Fehérvár
2017. március 19., vasárnap: Fehérvár?MAC
2017. március 23., csütörtök.: MAC?Fehérvár (ha kell)
2017. március 28., kedd: Fehérvár?MAC (ha kell)

A 3. helyért:

2017. március 16., csütörtök: UTE?SC Csíkszereda
2017. március 17., péntek: SC Csíkszereda?UTE
2017. március 27., hétfő: UTE?SC Csíkszereda
???: SC Csíkszereda?UTE (ha kell)
???: UTE?SC Csíkszereda (ha kell)

Az 5. helyért:

2017. február 26., vasárnap: Debrecen?Vasas 5-2
2017. március 5., vasárnap: Vasas?Debrecen 0-4

A 7. helyért:

2017. február 26., vasárnap:  Győr?DVTK Jegesmedvék 6-0
2017. március 5., vasárnap: DVTK Jegesmedvék?Győr 5-0 (versenybíróság)
2017. február 12., vasárnap: DVTK Jegesmedvék?Győr 4-3 b.

A 9. helyért:

2017. március 11., szombat:

Pesterzsébet?Tisza Volán 15-0

 

 

EBJL

Csakúgy, mint tavaly, idén is magyar párharc kerekedett az osztrák ifjúsági bajnokság döntőjéből. A Fehérvár már korábban kiharcolta a fináléba jutást a MAC ellenében, az UTE pedig pénteken tehette volna ezt meg, de a második mérkőzésen 3-2-re kikapott a Villachtól. A vasárnapi, harmadik meccsen sokáig nem esett gól, de miután a második harmad végén a lilák megtörték a jeget, nem engedték, hogy ellenfelük kiénekelje szájukból a sajtot. Az UTE 4-1-re nyert és 2-1-es összesítéssel bejutott a döntőbe.

A két magyar csapat már kedden összecsap egymással a három nyert meccsig tartó párharcban.

Elődöntők:

2017. március 4., szombat: Fehérvár?MAC 3-1
2017. március 8., szerda: MAC?Fehérvár 2-4

2017. március 7., kedd: UTE?Villach 4-2
2017. március 10., péntek: Villach?UTE 3-2
2017. március 12., vasárnap: UTE?Villach 4-1

Döntő:

2017. március 14., kedd: Fehérvár AV19?UTE
2017. március 18., szombat: UTE?Fehérvár AV19
2017. március 22., szerda: Fehérvár AV19?UTE
2017. március 25., szombat: UTE?Fehérvár AV19
2017. március 29., szerda: Fehérvár AV19?UTE

 

U16-os bajnokság

Megvan a serdülőbajnokság első döntőse. Miután a MAC az elődöntő első meccsén könnyedén győzte le az UTE-t 9-0-ra, a másodikon sem kapott gólt. Lőtt viszont kettőt, amellyel 2-0-ra meg is nyerte a találkozót, s ugyanilyen arányban bejutott a fináléba. Az Ifj. Ocskay Gábor JA és a Csíkszereda pénteken kezdi meg a döntőért a küzdelmeket.

A rájátszásban egy mérkőzést játszottak a hétvégén, amelyen a Vasas hátrányból fordítva 4-2-re nyert a Győr ellen. Hétfőn az Egerszegi Titánok a DVTK-t fogadja.

I. csoport

Elődöntők:

2017. március 17., péntek: Fehérvár?Csíkszereda
2017. március 18., szombat: Csíkszereda?Fehérvár
2017. március 19., vasárnap: Fehérvár?Csíkszereda

2017. március 8., szerda: UTE?MAC Budapest 0-9
2017. március 12., vasárnap: MAC Budapest?UTE 2-0

5-8. helyért:

2017. március 8., szerda: DVTK Jegesmedvék?Egerszegi Titánok 10-2
2017. március 13., hétfő: Egerszegi Titánok?DVTK Jegesmedvék
2017. március 17., péntek: DVTK Jegesmedvék?Egerszegi Titánok

2017. március 8., szerda: Győr?Vasas 4-9
2017. március 12., vasárnap: Vasas?Győr 4-2

A második csoportban a listavezető Vasas B, a második Dunaújváros és a harmadik helyet ismét visszaszerző Ifj. Ocskay Gábor JA B külön versenyt folytatott a hétvégén, hogy melyik csapat arat nagyobb arányú győzelmet. Nos, az angyalföldiek 19-0-ra győzték le a Kiskőröst, a fehérváriak 15-0-ra a KMH B-t, míg az újvárosiak 10-1-re a Tisza Volánt. A Fehérvár másnap a MAC B-t fogadta, s bár már az első harmad után 4-0- ra vezetett, a budapestiek az 52. percben egyenlítettek, így csak a hajrában nyerték meg 5-4-re a meccset. Az ötödik helyen álló UTE B nagyon megszenvedett a sereghajtó KMH B-vel, amely 3-1-es hátrányból egyenlített, s ezzel hosszabbításra mentette a meccset, amely aztán szétlövésben dőlt el 5-4-re a lilák javára.

Kedden a Tisza Volán a MAC B-t fogadja.

II. csoport

Eredmények:

2017. március 11., szombat:

KMH B?Ifj. Ocskay Gábor JA B 0-15

2017. március 12., vasárnap:

Kiskőrös?Vasas B 0-19
Ifj. Ocskay Gábor JA B?MAC Budapest B 5-4
Dunaújvárosi Acélbikák?Tisza Volán 10-1
UTE B?KMH B 4-3 b.

Program:

2017. március 14., kedd:

19:00 Tisza Volán?MAC Budapest B

 

U14-es bajnokság

Az alapszakasz-negyedik Debrecen két forduló után alaposan megbolygatta a kölyökbajnokság élcsapatainak versengését. A cívisvárosiak a hétvégén gólt sem kaptak a továbbra is vezető UTE-tól, amelyet otthon 4-0-ra győztek le, s ezzel már a második helyen állnak. Az alapszakasz második MAC is nagyobb vereségbe futott bele: az Ifj. Ocskay Gábor JA 5-0-ra diadalmaskodott a Kisstadionban.

Folytatás csütörtökön, amikor a Fehérvár Debrecenbe látogat, a MAC pedig Újpestre.

Rájátszás az 1-4. helyért:

Eredmények:

2017. március 11., szombat

MAC Budapest?Ifj. Ocskay Gábor JA 0-5
Debrecen?UTE 4-0

Program:

2017. március 16., csütörtök:

17:30 Debrecen? Ifj. Ocskay Gábor JA
UTE?MAC Budapest

Az 5-8. helyért folytatott harcban a Felcsík másodszorra is legyőzte a Gyergyószentmiklóst, igaz most csak szétlövésben nyert 2-1-re. Ugyanez az eredmény született a rendes játékidőben a Csíkszereda és a Pesterzsébet mindkét meccsén először utóbbi, majd előbbi javára.

Csütörtök a Csíkszereda a Gyergyószentmiklóssal játszik.

Rájátszás az 5-8. helyért:

Eredmények:

2017. március 11., szombat

Csíkszereda?Pesterzsébet 1-2
Felcsík?Gyergyószentmiklós 2-1 b.

2017. március 12., vasárnap

Pesterzsébet?Csíkszereda 1-2

Program:

2017. március 16., csütörtök:

16:20 Csíkszereda? Gyergyószentmiklós

A 9-12. helyért folyó versengésben Ferencváros 16-0-ra kiütötte az Ifj. Ocskay Gábor JA B-t. A zöld-fehérek kedden a DVTK-val, csütörtökön a Győrrel játszanak. Utóbbi napon a miskolciak a fehérváriakat fogadják.

Rájátszás a 9-12. helyért:

Eredmény:

2017. március 11., szombat

Ferencváros?Ifj. Ocskay Gábor JA B 16-0

Program:

2017. március 14., kedd

17:30 Ferencváros?DVTK Jegesmedvék

2017. március 16., csütörtök:

17:30 Ferencváros?Győr
DVTK Jegesmedvék? Ifj. Ocskay Gábor JA B

A 13-16. helyért harcoló csapatok közül a hétvégén a Gepárd és a Tisza Volán gazdagodott három ponttal, előbbi a Vasast 3-1-re, utóbbi az Egerszeget 7-2-re múlta felül. Csütörtökön a két győztes, illetve a két vesztes csapat is egymás ellen játszik.

Rájátszás a 13-16. helyért:

Eredmények:

2017. március 11., szombat

Gepárd JE?Vasas 3-1
Tisza Volán?Egerszegi Titánok 7-2

Program:

2017. március 16., csütörtök:

17:30 Egerszegi Titánok?Vasas
18:45 Tisza Volán?Gepárd JE

A 17-20. helyért szombaton a Dunaújváros magabiztosan győzte le 9-2-re a MAC B-t, míg a KMH szoros meccsen nyert 5-3-ra az UTE B ellen. A lilák csütörtökön a MAC B-hez, a KMH az Acélbikákhoz látogat.

Rájátszás a 17-20. helyért:

Eredmények:

2017. március 11., szombat

MAC Budapest B?Dunaújvárosi Acélbikák 2-9
KMH?UTE B 5-3

Program:

2017. március 16., csütörtök:

16:30 Dunaújvárosi Acélbikák?KMH
MAC Budapest B?UTE B

Cimkék: , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum