Kevin Wehrs távozik Villachból

 

Az osztrák klub nem hosszabbít a magyar válogatott hátvéddel.

Bejött a papírforma, jól érezte Kevin Wehrs, hogy nem kap ajánlatot a VSV-től. A csapat nem jutott a rájátszásba, a kudarccal végződött szezonok sajátja, hogy a légiósok nagy részétől elköszön a vezetőség. Nem történt ez másként a 28 éves bekk esetében sem. Vele együtt menesztették Jeremie Blaint, Dustin Johnert, Olivier Latendresse-t és Evan McGrath-t. Eric Hunter pedig sérülése miatt visszavonulhat. Természetesen a kiemelkedően teljesítők ? Urbas, Locke, Roy ? újabb ajánlatot kaptak.

Az amerikai játékos az egyetemi évei után költözött Európába, 2011-ben. Norvégia után két évig a Brassóban hokizott, majd két évet a Fehérvár EBEL-csapatában töltött, onnan vitte el tavaly nyáron a Villach. Jól indult, de ahogy csapata, úgy az ő produkciója is visszaesett, tény, hogy idén nyújtotta a leggyengébb teljesítményt az EBEL-ben. A 22 pont nem rossz, de a 2 gól kevés, a -9 pedig sok.

Az A csoportot is megjárt válogatott hátvéd ezen a héten már Székesfehérváron készül az április elején kezdődő vb-alapozásra. Hogy hol folytatja, még ő sem tudja, de nyilvánvaló, hogy sok csapattársához hasonló módon sokat kell tennie azért a következő hetekben, hogy megfelelő szerződést kapjon a 2017/18-as idényre.

Wehrs

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR ÉLŐ
VB18 16:30 JPNHUN ÉLŐ
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum