A DVTK szerda estére döntős lehet

   

Legutóbbi Megyeri úti győzelmükkel a miskolciak három meccslabdához jutottak – de mindig az utolsó lépés a legnehezebb.

Az Újpestnek nagyon sokat kellene fejlődnie a párharcon belül ahhoz, hogy ezt meg tudja akadályozni. A DVTK gyenge kezdés után valósággal lekorcsolyázta őket a pályáról hétfőn, a játék minden elemében jobb volt ellenfelénél, teljesen megérdemelten nyert. A légiós sor fantasztikusat produkál, a Sakaris, Johnston, Toulmin hármas 17 pontnál jár, de hétfőn a Magosi, Galanisz, Pavuk csatársor is nagyot játszott, három gólt szerzett. Pavuk találata különösen emlékezetes lehetett az UTE-szurkolók számára. Majdnem napra pontosan tíz évvel azelőtt a szintén dunaújvárosi Erdősi Péter szerzett technikai gólt. Üres kapura tört egyedül, hátulról akasztották, így a korong nem haladt át a gólvonalon, csak ő maga, a játékvezetők pedig a szabályoknak megfelelően gólt ítéltek. Ez akkor az UTE kiesését jelentette. Pavuk találata nem bírt ekkora téttel, hiszen már 4-2-re vezettek, és csak egy perc volt hátra. Mégis fontos volt, amennyiben a kiváló csatárnak ez volt az első gólja a párharcban.

Ami igazán fontos: összesítésben már 3-1-re vezetnek a párharcban a Jegesmedvék, ami kényelmes előnyt biztosít a számukra a továbbiakban, a csodával lenne határos, ha három meccsen egymás után kikapnának az alapszakaszban is és eddig a rájátszásban is gyengébb játékot produkáló UTE-tól. Ez a kényelem azonban megtévesztő lehet, az eddigi miskolci fölény pillanatok alatt elpárologhat, ha csökken a koncentráció.

Az újpestieknek egyszerre két-három problémát kellene megoldaniuk. Egyrészt meg kell találniuk a sérült Huba és Nagy helyettesítőit a védelemben. Kedden második playoffmeccsét játszotta a 17 éves Pokornyi Dávid a felnőttek között, és bár a hiba ilyenkor elkerülhetetlen, kimondottan bátran kezelte a helyzetet, vagányul ment, kis híján gólt szerzett. Ezzel együtt a klasszisok pótlásának feladata az évnek ebben a szakában már megoldhatatlan.

A másik lecke sem sokkal egyszerűbb, és ez okozhatja az igazi fejtörést a szakvezetésnek. Az első két sor teljesítményéről van szó, amely tele van jobbnál jobb játékosokkal, ám valami a DVTK ellen mégsem működik. Jól jelzi ezt, hogy az eddigi négy meccsen mindössze 7 gólt ütött a csapat, amivel a legritkább esetben lehet sorozatot nyerni. A probléma azonban ennél összetettebb, hiszen a gyámoltalan támadójáték gyenge védekezéssel párosul.

Az UTE eddig 11 gólt kapott a DVTK-tól egyenlő létszám mellett, ebből pedig nem kevesebb, mint nyolc találatért felelt az első két sor valamelyike. Ezzel szemben a harmadik-negyedik sor a párharc 197. percében kapta az első találatot 5-5 elleni játék során. Ez persze csak a dolgok felszíne, a vezetésre vár annak megfejtése, hogy mi nem működik, mi okozza, hogy ezek az egyébként kiváló játékosok nem tudják felvenni a versenyt az ellenfelekkel. Sok idő azonban erre nincs, szerdán az életükért küzdenek a lilák, ami eddig mindig sokkal veszélyesebbé tette őket. A Jegesmedvék is jobban teszik, ha számolnak ezzel.

MISUTE SF

Fotó: Ritó Ákos

DVTK Jegesmedvék–UTE 2-1

   

A címvédő miskolciak saját közönségük előtt jutottak be a MOL Liga-döntőbe. Az újpestiek bronzéremnek örülhetnek.

A mérkőzés kezdését nem aprózták el a csapatok, az első percben már mindkét kapusnak védenie kellett egyet. Gyorsan jött az első kiállítás, Benk nyitotta meg a sort a 4. percben, ám a Jegesmedvék nem éltek vele. Teljes létszámban nagy küzdelem folyt a jégen, a Miskolc a már jól ismert letámadással operált, és Sila bizony több feladatot kapott, mint Adorján. Az idő előrehaladtával érezhető volt a tét nyomása, sok volt a hiba, emiatt jó pár támadás akadt el idő előtt. Kétségtelenül a hazaiak voltak veszélyesebbek, Sila azonban remekül védett. Az Újpest első előnye a 17. percben jött el, amelyben azonban Magosi léphetett ki szólóban, de próbálkozását mamuttal hárította a vendégkapus. Habár Galanisznak még az utolsó másodpercben is akadt veszélyes lövése, gól végül nem esett az első húsz percben.

A második harmad miskolci rohamokkal kezdődött, és az első négy percben csak Silán múlt, hogy nem szereztek vezetést. Ezt követően egy percig 4 a 4 ellen folyt a játék, majd Dósa is kiült. Éppen letelt a páros büntetést, amikor egy kipattanót Galanisz vágott a bal sarokba (1-0). Egy gyengén és pontatlanul, így veszélytelenül végigjátszott újpesti előny után a 32. percben növelte előnyét a hazai csapat: Sági elhúzott a védője mellett, majd közelről Sila lábai között lőtt a hálóba (2-0). A 34. percben egy felpattanó korongot az újpesti Tóth paskolt a kapuvasra. Három perccel később 42 másodpercre kettős előnybe kerültek a Jegesmedvék, akik le is vertek egy kis festéket az újpesti kapuvasról, de a háló állapotán nem tudtak rontani.

Az Újpestnek így húsz perce maradt arra, hogy csodát tegyen, különben búcsút mondhattak döntős álmaiknak. Az akarat látszott is, a lila-fehérek próbáltak nagyobb fordulatszámra kapcsolni, ám nem találták a fogást a masszív miskolci védelmen. A 47. percben az utolsó komoly esélyek egyikét kapták, emberelőnybe kerültek. A helyzeteket meg is teremtették maguknak, de Adorján mindent védett. A 49. percben ismét jöhetett egy miskolci szóló, de ezúttal Galanisz mellédurrantott. Átvette a játék irányítását a hazai csapat, többet és veszélyesebben támadtak, így a liláktól egyre távolabb került a döntő, de Sila nagyon sokat tett azért, hogy maradjon még esély szépíteni vagy egyenílteni. És ez csaknem sikerre vezetett, ugyanis a hajrá óriási izgalmakat hozott. Az 58. percben ugyanis páros kiállítás következett, Szilassy Zoltán pedig 19-re lapott húzott. Időt kért, majd le is hozta kapusát. Ez egy perc múlva eredményre is vezetett, Benk közelről betalált (2-1). Az Újpestnek maradt még másfél perce az egyenlítésre, így Sila továbbra is a kispadon maradt. A lefújás előtti 20-30 másodpercben óriási tömegjelenetek játszódtak le a miskolci kapu előtt, záporoztak a lövések, de egyik sem jutott át az ott tornyosuló 7-8 játékoson, így a Jegesmedvék 2-1-re megnyerték a mérkőzést és 4-1-re a párharcot.

misute-po

Fotó: Ritó Ákos

Doug Bradley (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): ”Nagyon hektikus volt az első harmad, igyekeztünk távol maradni a büntetőpadtól, mert az Újpest előnyben mindig veszélyes volt. A második harmadban sikerült kétgólos előnyre szert tennünk, ám a vége izgalmas lett, de végül behúztuk. Adorján ezúttal is remekül védett, ő jelentette a különbséget a mai napon a két csapat között. Szerencsére most lesz egy kis időn, a pihenésre is, utána pedig készülünk a döntőre.”

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): ”Igazi harc volt ma is a jégen. A második harmadban megint eltűntünk, mint legutóbb, és ezt két góllal büntette a Miskolc. A végén majdnem kiegyenlítettünk, volt akkor jó pár helyzetünk, de nem sikerült. Habár a párharc 4-1 lett, végig nagyon szoros volt, a Miskolc jobban rakta össze az apró, de fontos részleteket. Így megérdemelten jutottak a döntőbe, ahol sok sikert kívánok nekik.”

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1460 néző. Játékvezetők: Babic, Juhász, Soós, Pálkövi.
Adorján: 97,4% (Kiss B.)
K
Sila: 94,9% (Ágoston)
Láda, Leppanen, Galanisz, Pavuk, Magosi
1
Dósa, Kiss D., Benk, Hebar, Ropret
Gőz, Vojtkó, Hajós, Tóth A., Miskolczi
2
Hegyi, Pokornyi, Sikorcin, Frolík, Csányi
Tuominen, Joe, Johnston, Toulmin, Sakaris
3
Kovács, Nagy R., Nemes, Pápa, Tóth G.
Laczkó, Albert, Popovics, Ritó, Sági
4
Gröschl, Dömötör, Virág, Turbucz
Bradley Douglas, Farkas Tamás
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 26:03 MIS PP Galanisz Pavuk Leppanen
2-0 31:12 MIS Sági Galanisz Leppanen
2-1 58:33 UTE Benk Hegyi
39 Kapura lövések száma 38
10 Kiállításpercek 14

A DVTK–UTE galériája

 

A DVTK–UTE videó-összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum