Kedden kezdődik a szerb rájátszás

   

Hosszú évek után először – zöld asztalnál eldöntött két meccs kivételével – minden mérkőzést le tudtak játszani az alapszakaszban a szerb bajnokságban, amelyben 4+1 csapat indul.

A 12 fordulós alapszakaszt a szlovén bajnokságban is játszó Crvena Zvezda nyerte. 11 győzelem mellett 1 vereség a mérlegük, 33 pontot szereztek, fölényük meggyőző. A második helyre a Vojvodina futott be 18 ponttal, harmadik a Partizan 13, negyedik pedig az ugyancsak újvidéki NS Stars 6 ponttal. Némi vita után a szerb szövetség elnöksége jóváhagyta korábbi döntését, ami szerint a MOL Ligában indult HK Beograd nem adja vissza játékosait korábbi klubjaiknak, hanem részt vesz a rájátszásban, így az alapszakasz mezőnyének első három tagja jutott be a playoffba.

A HK Beograd az 1-es kiemelési számot kapta, a többiek sorban követik. Így HK Beograd–Partizan és Crvena Zvezda–Vojvodina elődöntőkre kerül sor. Az elődöntők és a döntő is két nyert mérkőzésig tart. Kedden Újvidéken kezdődik a rájátszás, a Vojvodina fogadja a Zvezdát, a másik ágon szerdán játszanak először a felek. A rájátszás teljes menetrendje és az eredmények ezen a linken követhetők.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 12:30 ITAJPN 2-3VÉGE
VB18 16:00 GBRSLO 2-3VÉGE
VB18 19:30 HUNAUT 1-3VÉGE
április 15., hétfő
VB18 12:30 JPNGBR 5-3VÉGE
VB18 16:00 AUTITA 7-0VÉGE
VB18 19:30 HUNSLO 1-2 BVÉGE
április 17., szerda
VB18 12:30 SLOITA 0-2VÉGE
VB18 16:00 AUTJPN 2-3VÉGE
VÁL 19:00 HUNSLO 7-4VÉGE
VB18 19:30 HUNGBR 4-5VÉGE
április 19., péntek
VB18 12:30 AUTGBR 3-2 HVÉGE
VB18 16:00 HUNITA 7-3VÉGE
VB18 19:30 JPNSLO 4-0VÉGE
április 20., szombat
VB18 12:30 ITAGBR 3-1VÉGE
VB18 16:00 SLOAUT 1-7VÉGE
VB18 19:30 HUNJPN 5-3VÉGE
VÁL 20:00 ITAHUN 1-6VÉGE
április 21., vasárnap
VÁL 15:00 GBRHUN 
Partnerünk