Utánpótlás A MAC másodszor is búcsúztatta a Fehérvárt

   

Ismét a budapestiek okozták az Ifj. Ocskay Gábor JA juniorcsapatának vesztét, ezúttal az EBYSL-ben.

A fehérváriaknak a hazai U20-as bajnokság elődöntőjében még csak-csak sikerült egy meccset nyernie a nagy rivális ellen, az osztrák juniorliga negyeddöntőjében azonban még ez sem adatott meg Clint Thornton csapatának. Sőt, míg az első, 6-2-re elvesztett meccsen azért szereztek két gólt, most ez sem jött nekik össze. A MAC MOL Liga-csapatának kapusa, Arany Gergely ? ahogy ilyenkor mondani szokás ? kivédte a szemüket is: negyvenhat lövés érkezett a kapujára, de a gólvonalon egyszer sem haladt át a korong. Bár a budapestiek a mérkőzés nagy részében ebből adódóan a védekezésre koncentráltak, mégis ők voltak eredményesebbek a gólszerzésben: Sebestyén Dávid a 11. percben emberelőnyben juttatta a pakkot az ellenfél hálójába. Fodor Szabolcs együttese egyébként mindössze tizenkilencszer lőtt kapura.

Miután hátrányba került, a Fehérvárnak hatszor lett volna esélye emberelőnyben betalálni, de nem éltek ezekkel a lehetőségekkel sem, így 1-0-s vereséget szenvedtek. A csapatnak már csak a hazai bajnokság Debrecennel megvívandó bronzmérkőzésére kell koncentrálnia. A MAC Budapest mellett a Vienna Capitals és a Red Bull Salzburg is biztosította helyét a négy között, a Znojmo azonban egyenlített a Jesenice ellen, így abban a párharcban jön a harmadik meccs.

EBYSL

Negyeddöntők:

Első mérkőzés (2017. március 2., csütörtök):

MAC Budapest?Fehérvár 6-2
Vienna Capitals?Okanagan HCE 4-2
Mladi Jesenice?Orli Znojmo 8-5
Red Bull Salzburg?Triglav Kranj 4-2

Második mérkőzés (2017. március 5., vasárnap):

Fehérvár?MAC Budapest 0-1
Okanagan HCE?Vienna Capitals 2-7
Orli Znojmo? Mladi Jesenice 5-1
Triglav Kranj? Red Bull Salzburg 0-2

Harmadik mérkőzés (2017. március 9., csütörtök):

Mladi Jesenice?Orli Znojmo

 

U20

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

U18

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

U16

Sorsolás
Tabella

U14

Sorsolás
Tabella

EBYSL (U20)

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

EBJL (U18)

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

CEHC (U16)

Sorsolás, tabella

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum