Utánpótlás MAC?Fehérvár döntő az ifjúságiaknál

   

A MAC az U20-as bajnokság után az EBYSL-ben is magabiztosan győzte le a Fehérvárt.

U20-as bajnokság

Ahogy arról már beszámoltunk, a Vasas a MAC Budapestet kapta ellenfeléül az U20-as bajnokság döntőjében, miután a Fehérvár elleni elődöntő negyedik párharcát 6-3-ra megnyerte.

A győzelmi mámor azonban némi ürömmel is párosul, hiszen az elmúlt napok, hetek erőltetett menetében ? ideértve az U18-as bajnokságokat is ? a budapestieknek a következő meccseken négy játékosukat is nélkülözni kell, Kreisz Brúnó, Fejes Nándor, Türmer Gábor és Jarács Rolandra is kényszerpihenő vár. Előbbi két játékos az ifjúsági válogatott oszlopa, ott voltak a decemberi juniorvébén is.

A meccsek viszont nem várják meg őket, erről lentebb még értekezünk, annyi információval azonban még tartozunk a hazai juniorbajnokság kapcsán, hogy az 5. helyért folyó párharcban eddig az alapszakasz utolsó helyén végzett Egerszegi Titánok áll a legjobban, hiszen a KMH után a DVTK-t is legyőzte, méghozzá 2-1-re. A zalaegerszegiek szombaton ismét a KMH-val mérkőznek.

A döntő és a bronzcsata március 8-án indul.

Eredmények:

Elődöntő, negyedik mérkőzés:

2017. március 1., szerda:

Fehérvár?MAC Budapest 3-6
A MAC Budapest 3-1- es összesítéssel jutott a döntőbe.

Az 5. helyért:

2017. február 28., kedd:

Egerszegi Titánok?DVTK Jegesmedvék 2-1

Program:

Az 5. helyért:

2017. március 4., szombat:

14:30 Egerszegi Titánok?KMH

 

EBYSL

A fehérvári junioroknak lassan rémálmaik lehetnek a MAC-osokkal, mert azután egy nappal, hogy a hazai bajnokság búcsúztatták őket, az EBYSL negyeddöntőjének első meccsén is magabiztos győzelmet arattak felettük. A Fehérvár zsinórban harmadszor engedte 3-0-s előnyre szert tenni vetélytársát, és az utóbbi két, egymás elleni meccsükön ennek meg is itta a levét. Az osztrák juniorligában játszott mérkőzésen ráadásul közel sem tudott kerülni a budapestiekhez, akik 6-2-es diadalukkal vezetnek 1-0-ra a két nyert mérkőzésig tartó párharcban.

Eredmények:

Negyeddöntő, első mérkőzés:

2017. március 2., csütörtök:

MAC Budapest?Fehérvár 6-2

Program:

Negyeddöntő, második mérkőzés:

2017. március 5., vasárnap:

16:40 Fehérvár AV 19? MAC Budapest

 

U18-as bajnokság

Megismétlődik a tavalyi döntő az ifjúsági bajnokságban, legalábbis ami a párosítást illeti. A Fehérvár a hét elején könnyedén jutott túl két meccsel a Csíkszeredán, s az UTE sem tudta megnehezíteni a MAC Budapest dolgát. Utóbbi párharc második felvonását a hiányzók ellenére 4-0-ra nyerte Kangyal Balázs együttese, mint ismer, az elsőn 3-0-ra diadalmaskodott. A döntő március 9-én startol.

Az U18-as bajnokságban a hétvégén helyosztókat játszanak.

Eredmények:

2017. február 27., hétfő:

Elődöntő, első mérkőzés: Ifj. Ocskay Gábor JA?Csíkszereda 7-3

2017. február 28., kedd:

Elődöntő, második mérkőzés: Csíkszereda?Ifj. Ocskay Gábor JA 1-5

2017. március 2., csütörtök:

Elődöntő, második mérkőzés: UTE?MAC Budapest 0-4
A MAC Budapest 2-0- s összesítéssel jutott a döntőbe

Program:

2017. március 4., szombat:

A 9. helyért: 13:40 KMH?Tisza Volán

2017. március 5., vasárnap:

Az 5. helyért, második mérkőzés:

16:40 Vasas?Debrecen

A 7. helyért, második mérkőzés:

14:40 DVTK Jegesmedvék?Győr

 

EBJL

Ahogy arról már beszámoltunk, a Fehérvár után a MAC Budapest és az UTE is bejutott az osztrák ifjúsági liga eldöntőjébe, előbbi a Viennát, utóbbi a Debrecen-Miskolcot búcsúztatta. A két nyert meccsig tartó párharc a Fehérvár és a MAC között már vasárnap indul, míg az UTE kedden játszik először a Villachhal.

Program:

2017. március 4., szombat

Fehérvár AV19?MAC Budapest

 

U16-os bajnokság

Csütörtökön lezárult az U16-os bajnokság alapszakasza, amelyet a Fehérvár nyert meg, így az elődöntőben a negyedik Csíkszeredával mérkőzik meg. Ezt már az utolsó forduló előtt is tudtuk, mint ahogy azt is, hogy a másik ágon az UTE és MAC küzd a döntőért. Már csak az a kérdés maradt nyitott, hogy melyik együttes szerzi meg a pályaválasztó jogát. Nos, az egymás elleni mérkőzésükön kétség sem fért hozzá, hogy a lilák végeznek a tabella második helyén, hiszen már az első harmad után 3-0-ra vezettek, a folytatásban csak tovább növelték az előnyüket, s 5-1-re nyertek.

A Debrecen pont nélkül maradt az alapszakaszban, miután szerdán a DVTK-tól 7-0-ra, csütörtökön a Pesterzsébettől 6-0-ra kapott ki. Utóbbi még versenyben volt a nyolcadik helyért a Győrrel, de hiába szerzett vezetést közvetlen vetélytársa ellen a szerdai meccsen, végül 2-1-es vereséget szenvedett. Így pedig maradt a kilencedik helyen.

A Fehérvár zárásképpen az Egerszegi Titánokhoz látogatott, s bár nem éppen a legerősebb összeállításban állt fel, ellenfele így is csak megszorongatni tudta. A győzelem 5-3-mal lett az Ifj. Ocskay Gábor JA-é.

A bajnokság rájátszásának programja egyelőre még nem ismert.

I. csoport

Program:

2017. március 1., szerda:

Egerszegi Titánok?Ifj. Ocskay Gábor JA 3-5
DVTK Jegesmedvék?Debrecen 7-0
Pesterzsébet?Győr 1-2
MAC Budapest?UTE 1-5

2017. március 2., csütörtök:

Pesterzsébet?Debrecen 6-0

A II. csoportban még március 19-ig tart az alapszakasz. A hét közben nagy győzelmet aratott a KMH, miután rendkívül kiélezett mérkőzésen, az utolsó percben lőtt góllal múlta felül a listavezető Dunaújvárost 6-5-re. Ezzel nemcsak magának, de a Vasas B-nek is kedvezett, amely mindeközben 5-2-re legyőzte az UTE B-t, így pontszámba beérte az Acélbikákat. Az Ifj. Ocskay Gábor JA B a negyedikről visszakapaszkodott a harmadik helyre a Ferencváros ellen aratott 2-1-es győzelmével. A KMH B és a Tisza Volán mérkőzését elhalasztották.

A hétvégén a Vasas B átveheti a tabellán a vezetést, ha legyőzi az Ifj. Ocskay Gábor JA B-t, hiszen a Dunaújváros ezúttal nem lép jégre. A Gepárd ellenben fogadja Ferencvárost, a Kiskőröshöz a KMH, a MAC B-hez a KMH B, az UTE B-hez pedig a Tisza Volán látogat.

II. csoport

Eredmények:

2017. március 1., szerda:

Ferencváros?Ifj. Ocskay Gábor JA B 1-2
Vasas B?UTE B 5-2
KMH?Dunaújvárosi Acélbikák 6-5
KMH B?Tisza Volán ? elhalasztották

Program

2017. március 5., vasárnap

10:35 Gepárd JE?Ferencváros
11:30 Kiskőrös?KMH
11:50 MAC Budapest B?KMH B
13:30 Ifj. Ocskay Gábor JA B?Vasas B
17:40 UTE B?Tisza Volán

 

U14-es bajnokság

Rangadóval zárult a kölyökbajnokság I. csoportjának alapszakasza. A tabella élén zárt UTE a harmadik Fehérvárhoz látogatott, s onnan három ponttal távozott, miután 5-2-re nyert. Nehezen hagyta magát a Győr, de végül érvényesült a papírforma és az ötödik helyen Pesterzsébet 6-3-ra múlta felül a tizenegyedik helyet megszerző vetélytársát az utolsó fordulóban.

I. csoport

Eredmények:

2017. február 27., hétfő:

Győr?Pesterzsébet 3-6

2017. február 28., kedd:

Ifj. Ocskay Gábor JA?UTE 2-5

A Szabolcsi JE sem zárta nyeretlenül az alapszakaszt, miután a IV. csoport utolsó játéknapján 13-11-re legyőzte a Kazincbarcikát.

IV. csoport

Eredmény:

2017. február 28., kedd:

Kazincbarcikai Ördögök?Szabolcsi JE 11-13

A rájátszás már a hétvégén kezdetét veszi, a csapatok a helyezések alapján öt négyes csoportokba rendeződnek és oda-vissza kört játszanak egymással.

Az 1-4. helyért szombaton az Ifj. Ocskay Gábor JA az UTE-val, a MAC Budapest a Debrecennel csap össze az első fordulóban.

Rájátszás az 1-4. helyért:

Program

2017. március 4., szombat

11:30 Ifj. Ocskay Gábor JA?UTE
15:30 MAC Budapest?Debrecen

Az 5-8. helyért az első meccset március 9-én játsszák, a 9-12. helyért zajló összecsapások azonban szintén elkezdődnek szombaton a DVTK Ferencváros és a Győr Ifj. Ocskay Gábor JA B elleni találkozójával.

Rájátszás a 9-12. helyért:

Program

2017. március 4., szombat

11:25 DVTK Jegesmedvék?Ferencváros
15:30 Győr? Ifj. Ocskay Gábor JA B

A 13-16. helyért a II. csoport első négy helyezettje száll harcba. Az első fordulóban az Egerszegi Titánok a Gepárd JE-t, a Vasas a Tisza Volánt fogadja.

Rájátszás a 13-16. helyért:

Program

2017. március 4., szombat

11:30 Egerszegi Titánok?Gepárd JE
16:00 Vasas? Tisza Volán

A 17-20. helyért szombaton a KMH a MAC Budapest B-t fogadja. Ebben a csoportban még az UTE B és a Dunaújváros szerepel. A többi csapat nem játszik csoportmérkőzéseket, hanem helyosztókon dönti el, melyik pozíciót szerzi meg a bajnokság végén.

Rájátszás a 17-20. helyért:

Program

2017. március 4., szombat

18:40 KMH?MAC Budapest B

 

Az U18-as és az U20-as bajnokság, valamint az EBYSL és az EBJL helyosztói:

U18

Elődöntők:

2017. február 23., csütörtök: MAC Budapest?UTE 3-0
2017. március 2., csütörtök, 15:40: UTE?MAC Budapest 0-4

2017. február 27., hétfő: Ifj. Ocskay Gábor JA?Csíkszereda 7-3
2017. február 28., kedd: Csíkszereda?Ifj. Ocskay Gábor JA 1-5

Az 5. helyért:

2017. február 26., vasárnap: Debrecen?Vasas 5-2
2017. március 5., vasárnap: Vasas?Debrecen
2017. február 12., vasárnap: Debrecen?Vasas (ha kell)

A 7. helyért:

2017. február 26., vasárnap:  Győr?DVTK Jegesmedvék 6-0
2017. március 5., vasárnap: DVTK Jegesmedvék?Győr
2017. február 12., vasárnap: DVTK Jegesmedvék?Győr (ha kell)

 

EBJL

Negyeddöntők:

Első mérkőzés (2017. február 22., szerda):

Fehérvár AV19?Klagenfurt 7-1
UTE?Debrecen-Miskolc 7-1
MAC Budapest?Vienna Capitals 3-2
Villach?Red Bull Salzburg 3-1

Negyeddöntő, második mérkőzés (2017. február 25., szombat):

Debrecen-Miskolc?UTE 3-1
Klagenfurt?Fehérvár AV19 1-7
Vienna Capitals?MAC Budapest 6-5 h.
Red Bull Salzburg?Villach 2-0

Harmadik mérkőzés (2017. március 1., szerda):

UTE?Debrecen-Miskolc 10-3
MAC Budapest?Vienna Capitals 2-1
Villach?Red Bull Salzburg 4-2

Elődöntők:

2017. március 4.: Fehérvár?MAC
2017. március 8.: MAC?Fehérvár
2017. március 11.: Fehérvár?MAC (ha kell)

2017. március 7.: UTE?Villach
2017. március 10.: Villach?UTE
2017. március 12.: UTE?Villach (ha kell)

 

U20

Elődöntők:

2017. február 17., péntek: Vasas HC?Debrecen 2-1
2017. február 22., szerda: Debrecen?Vasas 2-3 b.
2017. február 24., péntek: Vasas HC?Debrecen 4-1

2017. február 17., péntek: MAC Budapest?Fehérvár 4-2
2017. február 22., szerda: Fehérvár?MAC Budapest 3-4
2017. február 25., szombat: MAC Budapest?Fehérvár 5-6
2017. március 1., szerda: Fehérvár?MAC Budapest 3-6

Döntő:

2017. március 8., szerda:  Vasas HC?MAC Budapest
2017. március 11., szombat:  MAC Budapest?Vasas HC
2017. március 14., kedd:  Vasas HC?MAC Budapest
2017. március 18., szombat:  MAC Budapest?Vasas HC
2017. március 22., szerda:  Vasas HC?MAC Budapest (ha kell)
2017. március 25., szombat:  MAC Budapest?Vasas HC (ha kell)
2017. március 29., szerda:  Vasas HC?MAC Budapest (ha kell)

3. helyért:

2017. március 8., szerda: Fehérvár?Debrecen
2017. március 11., szombat: Debrecen?Fehérvár
2017. március 14., kedd: Fehérvár?Debrecen
2017. március 18., szombat: Debrecen?Fehérvár
2017. március 22., szerda: Fehérvár?Debrecen (ha kell)
2017. március 25., szombat: Debrecen?Fehérvár (ha kell)
2017. március 29., szerda: Fehérvár?Debrecen (ha kell)

 

EBYSL

Negyeddöntők:

Első mérkőzés (2017. március 2., csütörtök):

MAC Budapest?Fehérvár AV19 6-2
Vienna Capitals?Okanagan HCE 4-2
Mladi Jesenice?Orli Znojmo 8-5
Red Bull Salzburg?Triglav Kranj 4-2

Második mérkőzés (2017. március 5., vasárnap):

Fehérvár AV19?MAC Budapest
Okanagan HCE?Vienna Capitals
Orli Znojmo? Mladi Jesenice
Triglav Kranj? Red Bull Salzburg

Harmadik mérkőzés (2017. március 9., csütörtök, ha kell):

MAC Budapest?Fehérvár AV19
Vienna Capitals?Okanagan HCE
Mladi Jesenice?Orli Znojmo
Red Bull Salzburg?Triglav Kranj

U20

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

U18

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

U16

Sorsolás
Tabella

U14

Sorsolás
Tabella

EBYSL (U20)

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

EBJL (U18)

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

CEHC (U16)

Sorsolás, tabella

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum