Utánpótlás Horváth Bálint gólpasszokkal tért vissza

 

Hosszú sérülése után gyorsan felvette a fonalat a Svédországban pallérozódó tehetség.

A HC Davos 2-1-re vezet a svájci junior A 3 győzelemig tartó negyeddöntőjében. Kiss Zsomborék hazai pályán 4-1-re és 5-3-ra verték a Klotent, idegenben hosszabbítást követően 3-2-es vereséget szenvedtek, így nyitott a párharc. Kiss 3 gólpassznál tart.

Egy osztállyal lejjebb, a Junior B-ben véget ért a rájátszás a Langenthal számára. Hiába vezettek két meccs után 2-0-ra, a ZSC Lions zsinórban hármat nyert, így a zürichiek jutottak a négy közé. A negyedik meccsen a Langenthal otthon kapott ki 3-2-re, a mindent eldöntő összecsapás hosszabbításban dőlt el a ZSC javára. Kovács Dávid a negyedik mérkőzésen védett, 3 gólt kapott.

A liga alsóházában a kiesés ellen folyik a harc. A Foward-Morges a Basel otthonában 6-4-re, az Ajoietól hazai pályán 3-1-re kapott ki. Pribula Gábor az első meccsen gólpasszt ért el, a másodikon emberelőnyös gólt lőtt. A 6 csapatos tabella 4. helyén áll a Foward-Morges, a kiesés veszélye nem fenyegeti.

Egy korosztállyal lejjebb, a Novizen Elitben is megkezdődtek a rájátszás küzdelmei. A ZSC Lions összesítésben 2-0-ra vezet a Lausanne ellen, miután hazai jégen 7-2-re, idegenben 6-4-re győzött. Révész Marcell sérülését követően ismét játszott, Falus Ádám az első mérkőzésen gólt lőtt. A második összecsapáson mindkét magyar játékos 1-1 gólpasszal zárt.

Szenzációs formában zárta az osztrák juniorliga alapszakaszát a Vienna Capitals. A bécsiek zsinórban nyertek 10 meccset, a hajrában Székesfehérváron 4-2-re, Miskolcon 12-2-re győztek. Szabad Kevin a Volán ellen egy gólpasszt osztott ki, a Debrecen-Miskolcnak 4 gólt lőtt szintén egy assziszt mellett. Szabad 32 mérkőzésen 43 pontot szorgoskodott össze, 26 találatával az alapszakasz 3. legjobb góllövője lett. A Bécs első lett az EBYSL alapszakaszában, a negyeddöntőben az Okanagannel találkozik.

Az EBJL-rájátszásban Maros Botond védi a Vienna Capitals kapuját. A MAC-cal játssza két győzelemig tartó negyeddöntős párharcát a Bécs, Budapesten a magyar csapat 3-2-re, az osztrák fővárosban a Capitals hosszabbítást követően 6-5-re győzött. Az alapszakasz során főleg az EBYSL-ben szereplő Maros a Kisstadionban 91,2%-kal, a második meccsen 83,3%-kal védett. A döntő mérkőzésre szerdán kerül sor.

Befejezte az EBYSL-idényt a Linz. A Black Wings a Znojmo otthonában 5-3-ra győzni tudott, pár nappal később a csehek Linzben nyertek 4-2-re. A hét közben az EBEL-ben is szerepet kapó Gáspár Máté a vesztes meccsen játszott, gólpasszt adott. Gáspár 33 meccsen 26 pontig jutott, a Linz ötödik lett az A csoportban.

Nincs jó formában a Chomutov a cseh juniorbajnokságban, februári mérkőzései közül mindössze egyet tudott megnyerni. Részegh Tamás csapata a Jihlava és a Kometa Brno otthonában maradt alul ezúttal, előbb 5-3-ra, majd hosszabbításban 7-6-ra. A székely jégkorongozó remek hetet tudhat maga mögött, a két meccsen 2 gólt és 3 gólpasszt termelt, 36 mérkőzést követően 29 pontos a bombaerős cseh bajnokságban. A Chomutov visszacsúszott a 11. helyre.

Hosszú sérülését követően játszott ismét Horváth Bálint a svéd U18-as Rögle csapatában. Mindenképpen jó hír ez a közelgő U18-as vb előtt. A Frölunda otthonában 4-2-re kikaptak, az Almtuna vendégeként 3-2-re, az AIK-aként 6-2-re nyertek. Horváth mindhárom meccsen egy-egy gólpasszt osztott ki. A Rögle ötödik a tabellán.

A svéd U18-as bajnokság északi régiójának alsóházában szerepel a Boden, amely nemrég a Sundsvall csarnokában 5-3-as, Östersundban 9-2-es zakót kapott. Bugár Gábor mindkét találkozón 1-1 gólpasszt adott. A Boden jócskán lemaradva utolsó.

Gebei Gergely és a WSHL-es Seattle Totems a Lake Tahoe Iceman vendégei voltak a hétvégén. Sok köszönet nem volt ebben, a vendéglátók 6-4-re, 8-2-re és 9-5-re győztek. Gebei az első mérkőzésen gólt lőtt, hetedik meccsén ez volt az ötödik pontja. A Seattle divíziójának utolsó helyén áll.

A Casper Coyotes a Utah Outliners otthonában szerepelt ugyanebben a ligában, és 4 pontot sikerült elcsennie. A Utah előbb 11-2-re nyert, majd Kornakker Dánielék húztak be egy meccset 5-3-ra, a harmadik pedig újból a hazaiak sikerét hozta, 5-4 arányban, hosszabbításban. Az első összecsapáson Kornakker 22 perc alatt 4 gólt kapva 81,8% százalékon védett, a győztes meccsen 91,9% állt a neve mellett, a harmadikon szintén 90%-on állt meg a mutatója. Kiss Roland végig játszott, pontot nem szerzett. A Casper harmadik a divíziójában.

A brit ifjúsági ligában az Okanagan 6-2-re verte az utolsó Invictát. Pákozdi Bálint mesterhármasig jutott, Mórocz Tibor nem szerzett pontot. Az Okanagan továbbra is vezeti a bajnokságot.

1997-ben született légiósaink:

Név Poszt Csapat
Garát Zsombor hátvéd Austin Bruins (NAHL, USA)
Gáspár Máté csatár Linz/Zell am See (AUT)
Kiss Zsombor csatár HC Davos (SUI)
Nagy Zoltán csatár Keupa A/Pelikaanit (FIN)
Stipsicz Bence hátvéd Cedar Rapids (USHL, USA)
Szabad Kevin csatár Vienna Capitals (AUT)
Villás Bálint hátvéd Ontario Avalanche (WSHL, USA)


1998-ban született légiósaink:

Név Poszt Csapat
Bálint Tamás csatár Frankfurt (GER)
Kenéz Barnabás hátvéd Flemingsberg (SWE)
Szabó Márk csatár London Lakers (GMHL, CAN)
Török Viktor csatár Landshut (GER)


1999-ben született légiósaink:

Név Poszt Csapat
Bugár Gábor hátvéd Boden (SWE)
Daadou Ádám csatár Titaanit (FIN)
Gebei Gergely csatár Casper Coyotes (WSHL, USA)
Horváth Bálint csatár Rögle (SWE)
Kiss Roland hátvéd Casper Coyotes (WSHL, USA)
Kovács Dávid kapus Langnau (SUI)
Lebocky Zoltán hátvéd Tottenham Steam (GMHL, CAN)
Makovics Bence csatár Rosenheim (GER)
Maros Botond kapus Vienna Capitals (AUT)
Pákozdi Bálint csatár Okanagan St. Pölten (AUT)
Pribula Gábor csatár Morges (SUI)
Rácz Levente csatár Trafford Tornados (GBR)
Simotics Ferenc hátvéd Sparta Praha (CZE)
Tóth Balázs kapus Linz (AUT)


2000-ben született légiósaink:

Név Poszt Csapat
Farkas Márton csatár TuTo (FIN)
Fehérgyarmati Balázs csatár Linz (AUT)
Galló Olivér kapus Vallentuna (SWE)
Kemény Patrik csatár Linz (AUT)
Péter Donát csatár Augsburg (GER)
Révész Marcell csatár Zürich Lions (SUI)
Szolga Bertalan csatár HJK (FIN)


2001-ben született légiósaink:

Név Poszt Csapat
Fajcsák Tamás csatár Flemingsberg (SWE)
Falus Ádám hátvéd Zürich Lions (SUI)
Karl Bence csatár Shawnigan Lake School (CAN)
Kóczán János csatár Okanagan St. Pölten (AUT)
Kónya Krisztián csatár Linz (AUT)
Kozma Dávid csatár Karlskrona (SWE)
Mesterházy Bálint csatár Okanagan St. Pölten (AUT)
Mórocz Tibor hátvéd Okanagan St. Pölten (AUT)
Papp Kristóf csatár Honeybaked (HPHL, USA)
Sárdi Máté csatár Dukla Trencín (SVK)


Nem felnőtt bajnokságokban játszó, nem utánpótláskorú légiósaink:

Név Poszt Szül. év Csapat
Erőss Zoltán csatár 1995 Univ. of Southern Maine (NCAA III, USA)
Herner Olivér hátvéd 1996 Universíto of Maine (NCAA, USA)
Kornakker Dániel kapus 1996 Casper Coyotes (WSHL, USA)
Köllő Roland csatár 1996 Northumberland Stars (GMHL, CAN)
Orosz Donát csatár 1995 Bradford Bulls (GMHL, CAN)


Fiatal székely?magyar légiósok:

Név Poszt Szül. év Csapat
Kánya Tamás csatár 2001 Krefeld (GER)
Kovács Mátyás csatár 1997 Hamburg (GER)
Péter Balázs csatár 1996 Neuss (GER)
Részegh Tamás csatár 1997 Chomutov (CZE)

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum