Bivalyerős MAC várja az elszánt Debrecent

   

A MAC Budapest volt az egyetlen, amelynek nem volt szüksége hét mérkőzésre a MOL Liga-negyeddöntős továbbjutáshoz. Ám a Debrecen sem lesz kisebb falat, mint amekkora a Volán volt.

A DHK alaposan megerősített kerettel vágott bele története harmadik MOL Liga-szezonjába, és a szerénykedést mellőzve jelezték is, a döntő a céljuk. Az eredeti koncepció azonban menet közben megbicsaklott, az orosz vonal nem bizonyult elég acélosnak, elbúcsúztak a korábbi sikerek összekovácsolásában jelentős szerepet vállaló vezetőedzőtől, és átnyergeltek a kanadai iskolára. A MOL Liga bajnok Jason Morgan színre lépése azonnali rakétázást nem hozhatott, de a játékoskeret és a stratégia újraformálása az alapszakasz végére gyümölcsözőnek bizonyult. Annyira, hogy az utolsó pillanatokban a legjobb négy közé kapaszkodott a Debrecen, illetve jó szokása szerint elődöntőig jutott a Magyar Kupában is. Ezek után az egyenlő erők küzdelméből is győztesként keveredett ki, minden páratlan sorszámú üsszecsapás győzteseként búcsúztatva a Corona Brassót a playoff első körében.

A szisztematikusan építkező MAC Budapestnek egyenesebb volt az útja idáig. Ez akkor is igaz, ha a csapat játéka sokszor döcögősnek is tűnhetett, ha színvonalas előéletű légiósai kevésbé is villogtak, mint a nyitó idény kék-fehér kedvencei, és ha a tavalyinál több meglepő vereséget szenvedett is el papíron gyengébb ellenfelekkel szemben. A január komoly minőségi javulást eredményezett, hatalmas rali után ért oda simán Majoross Gergely csapata a második helyre, miközben története első címét elhódítva a Magyar Kupát is megszerezte a nagy rivális DVTK otthonában. A vezetőedző és a menedzsment ezt követően merészet húzott, a két fronton küzdő Fehérvárt választotta ellenfélül, és a döntés bejött. A 4-1 érdekessége, hogy a szerényebben-visszafogottabban megerősített Titánokkal 2-1-ig jutott a MAC, az újabb EBEL-játékosokkal megizmosított Fehérvár ellen viszont 2-0-ra végzett. Különösen az utolsó találkozón nyújtottak impresszív teljesítményt a fővárosiak. Ezt csak azért említjük, mert kiderült, komoly tartalékok vannak a csapatban, amelyeket a keményebb kihívások tudnak kihozni belőle igazán.

Mindez persze korántsem jelenti azt, hogy a MAC legyőzhetetlen lenne. A formája emelkedő, a vezetőedzője felkészült, a kerete mély, ám a MOL Liga mostanra eljutott addig a szintig, hogy a playoffosok közül bárki képes legyen elintézni bárkit. Amint azt a negyeddöntők élet-halál harcai fényesen bizonyították. Bár igaz, hogy a Debrecennek vannak most nehézségei – sérültjei közül Pados és Dancsfalvi aligha tér vissza az idényben, Németh Attila, Hetényi Péter és Berta Ákos állapotáról ebben a pillanatban nincs hírünk –, de alig néhány napja mutatták meg, hogy szűk három sorral is versenyképesek, úgy ütötték ki a Brassót 6-1-re.

Ami a szezon közbeni eredményeket illeti, a két csapat párharca a MAC dominanciáját hozta. A négy alapszakaszmeccs közül az elsőt 9-1-re nyerte a Majoross-csapat Debrecenben, és a folytatásban is csak egyszer örülhetett a DHK, január 6-án, a Tüskecsarnokban. Nagyon sima MAC-sikerrel ért véget a kupaelődöntő is. Ez azonban már csak történelem, egy MOL Liga-elődöntő más minőség.

Jason Morgan, a DHK vezetőedzője ekképpen foglalta össze várakozásait blogunknak:

“Úgy számoltunk, hogy 50-50% az esélyünk arra, hogy a DVTK, illetve a MAC ellen játsszunk. Mivel ez egy kiválasztásos folyamat, amelyben nekünk nem osztottak lapot, meg kellett várnunk, ki lesz az ellenfelünk. A MAC rendkívül erős csapat, négy nagyon jó sorral tud játszani, remek kapusai vannak. Jól védekeznek, intenzív a támadójátékuk. Szeretik a fizikai hokit, fegyelmezettek, taktikailag is remekül felkészültek.

Az előzőekből is következik, hogy oda kell tennünk magunkat, hogy legyen keresnivalónk ellenük. Hétmeccses negyeddöntőn vagyunk túl, sokat is kellett utaznunk, elég sok sérültünk van, emiatt rövid a cserepadunk. Így a fáradtságnak komoly szerepe lehet egy-egy mérkőzés végkimenetelében. Természetesen igyekeztünk a lehető legjobban regenerálódni és kipihenni magunkat az elődöntőre. Legutóbb egy sornyi játékosunk hiányzott a Brassó ellen, Németh, Berta, Dancsfalvi, Pados és Hetényi. Ez természetesen nehézséget jelent a számunkra, de ugyanakkor lehetőséget is azon játékosaink számára, akik eddig nem számítottak kulcsembereknek, hogy előlépjenek. Szerencsére nagy örömmel mondhatom, hogy vannak olyan fiataljaink, akik tudtak élni a Brassó elleni negyeddöntőben ezzel a lehetőséggel. A sérültjeinket figyelemmel kísérjük, rendszeresen kapunk tájékoztatást arról, hogy hogy halad a gyógyulásuk. Talán reménykedhetünk abban, hogy ha nem is mindegyikük, de néhányan közülük még vissza tudnak térni a rájátszásban.

Ami a MAC elleni felkészülésünket illeti, azt meghatározta, hogy kétnaponta játszottunk meccseket, folyamatosan ingáztunk Debrecen és Brassó között. Elsősorban a fizikai regenerációra és a mentális felkészülésre helyeztük a hangsúlyt. A legfontosabb, hogy fejben készek legyünk az elődöntőre. Akkor lehet esélyünk, ha képesek leszünk a saját játékunkat játszani. Fegyelmezetten, de határozottan kell jégkorongoznunk, be kell fejeznünk az ütközéseket, lövésig kell jutnunk a támadásokban, távol kell tartanunk magunkat a büntetőpadtól. Nem pazarolhatjuk el a helyzeteinket, kulcskérdés lesz azok kihasználása. Nem engedhetjük át a kapunk előtti zónát az ellenfélnek. Kulcsszerep vár majd a kapusokra. Gyenes Dávidnak óriási szerepe volt abban, hogy idáig eljutottunk, és hasonlóan jó, ha nem még jobb teljesítményre lesz szükségünk tőle is a sorozatban.”

Majoross Gergellyel az alábbi miniinterjút készítettük:

Kint voltál az UTE-DAB-on vasárnap. Hogy tetszett az a meccs, és hogy tetszik az, ami a negyeddöntőben történt?

Örömteli meglepetés, hogy három párharc is hetedik meccsen dőlt el. Óriási izgalmakat és kiemelkedő nézőszámokat hoztak a negyeddöntők. Újpesten telt ház előtt, igazi playoffhangulatban játszottak a csapatok, ez nyilván kiváló reklám a ligának és a hokinak.

Gondolatban kire készültél a vasárnapi eredmények fényében? Azt elárulod, hogy te kit választottál volna a másik három ellenfélből, ha a MAC lett volna az első?

Fejben az UTE ellen készültem, azt gondoltam, a Miskolc inkább a DHK-t választja. Annyiból lett volna érdekesebb az, hogy városon belül a két csapat szurkolói talán nagyobb számban jöttek volna az idegenbeli meccsekre. Szakmailag más kihívás a Debrecen, de nem nevezném se könnyebbnek, se nehezebbnek.

Milyen párharcra számítasz?

A mérkőzéseken mi fogunk dominalni, de pontosan tudjuk, milyen potenciál van az ellenfél keretében. A dominancia akkor ér valamit, ha nekik nem sokat hagyunk, és közben mi kellően élesek vagyunk.

Tényleg nehezebb a debreceni pályán játszani?

Igen, a kis pálya csak a hazai csapatnak nem szokatlan. Egy-egy módosítást szoktunk ott eszközölni, ez most sem lesz másképp.

A csapatból mindenki egészséges és játékra kész? Escobedo visszatérhet?

Keresztury Erik kisebb sérülés miatt az első meccset kihagyhatja, erről reggel döntünk. Escobedo bevetésre kész.

A mérkőzés este 7-kor kezdődik a Tüskecsarnokban, a MAC árat emelt, 1500 forintért lehet bemenni, a szezonbérleteseket ez nem érinti, az ő plasztikjuk a döntő utolsó összecsapásáig érvényes. A találkozót közvetíti az állami sportcsatorna.

MACDHK

MAC Budapest–Debrecen 6-1

   

Nem tudott érdemi ellenállást kifejteni a Tüskecsarnokba három sorral érkező Debrecen. A pályán látott különbség ezúttal az eredményben is megmutatkozott.

A jégen és a lelátón egyaránt nyugodt hangulatú első harmadot láttunk a párharc első meccsén. A Debrecennek a hétmeccses szériát követően kellemes volt a pihent MAC fogadtatása. A csapatok nem vitték túlzásba a védekezést, nagy teret hagytak egymásnak, így sok múlt a kapusokon. Bálizs Bence és Gyenes Dávid is jó formában, magabiztosan védett. A vezetést a hazaiak szerezték, meg. Emberelőnyben Olson lőtt kapu mellé távolról, a visszapattanó korongot Nagy Krisztián előbb lekezelte, majd Gyenes hóna alatt a kapuba vágta. Mindössze 21 másodpercig volt gólelőnyben a MAC. A másik oldalon a nagyon aktív Hári, Brown, Schultz sor egyenlített, Brownt senki nem támadta, így közelről fordulásból a kapuba lőtte a korongot, 1-1 a 10. percben. A folytatásban sem tudtak felpörögni a csapatok, hokimatiné zajlott a Tüskecsarnok jegén. Bármelyik csapat vezethetett volna, volt helyzet bőven.

A második harmadban következett az, amit a MAC mutatott a Volán elleni első meccsen is. Sokgólos vezetésre tett szert, hét perc alatt lerendezte a meccset. A 27. percben Jubinville kiváló centerezéséből Kovács Bronson szerzett vezetést a hazaiaknak. A gólgyártás egy Debrecen-nevelés folytatta, MAC-színekben. Könczei Áron lőtte a bal felsőbe Terbócs István átadását, amely Drew Olsonról pattant elé. Kiváló reakcióidővel dolgozott Könczei. Már ekkor is úgy tűnt, eldőlt a meccs, két perccel később azonban biztossá vált. Kovács Bronson megmozdulását követően Nagy Krisztián a második gólját szerezte. 4-1 a 35. percben. Az utolsó harmadra nem sok kérdés maradt.

Kovacs Bronson MAC 2016_17

Fotó: Mudra László (MJSZ/jkb.hu)

Nem látszott a Debrecenen a lendület és a hit a szünet után sem. Bezrukov szerencsétlenül szabálytalankodott Schmállal, aki nagy lendülettel a palánknak esett és lent maradt. A játékvezetők végleges kiállítást ítéltek az orosz bekk ellen. Az ötperces fórral jól gazdálkodott Majoross Gergely csapata. Booras, majd Kovács Csaba lőtt gólt. 6-1-re állt a meccs, alig több mint tíz perccel a vége előtt. A maradék perceket lepergették a csapatok. A meccs végére ki is pihenték a fáradalmakat a debreceniek, életerős támadásokkal zárták a meccset. Bálizs Bence nagyon jól védett az egész találkozón, nagyon komoly védéseket mutatott be.

Magabiztos volt a MAC győzelme, 1-0-ra vezet a párharcban, csütörtökön sokkal szorosabb mérkőzés várható Debrecenben.

Egészen borzalmas volt a teljesítményünk

   

A MAC és a Debrecen is mélyponton volt a keddi elődöntőben.

Majoross Gergely (vezetőedző, MAC): Semmi jelentősége annak, hogy miként nyertük meg ezt a meccset. Egészen borzalmas volt a teljesítményünk, főleg a mérkőzés első felében. Ebben közrejátszhatott a hosszú pihenőnk, de mentálisan sem voltunk rendben. Fontos, hogy a későbbiekben sokkal jobban kezdjünk, viszont az pozitívum, hogy ezúttal is tudtunk változtatni, ez tetszett. A Debrecen fel fog támadni, ebben biztos vagyok, ugyanakkor azt ígérhetem, hogy mi is csak jobbak leszünk. Van miben fejlődnünk, ezt a srácok is tudják, ám bízom abban, hogy Debrecenben is tudunk nyerni.

Jason Morgan (vezetőedző, Debrecen): A MAC nagyon jó csapat, befejezi az ütközéseit, mi pedig felesleges kiállításokat gyűjtögettünk, talán a fáradtság miatt. Molnár Dávid válla az első-második cserében megsérült, így két és fél sorral maradtunk, azaz nem volt elég játékosunk. A sérültek közül talán egy visszatérhet a következő meccsre, de ez sem biztos, és sok mindenben javulnunk kellene, úgyhogy bőven van munkánk. Talán a pihenéssel tesszük a legjobbat.

Erste Liga, Tüskecsarnok, 800 néző. Játékvezetők: Németh, Kincses, Váczi, Muzsik.
Bálizs: 96,4% (Arany)
K
Gyenes: 78,9% (Pleszkán: 81,8%)
Olson, Kovács B., Booras, Nikiforov, Jubinville
1
Varga, Dudas, Brown, Hári, Schultz
Escobedo, Schmál, Silló, Roczanov, Terbócs
2
Bezrukov, Szagyikov, Koszourov, Piszkunov, Vaszjunyin
Ruikka, Vokla, Könczei, Tóth R., Kovács Cs.
3
Györfy, Wéber, Vincze, Godó, Molnár
Pozsgai, Mestyán, Somogyi, Nagy K., Nagy G.
4
Majoross Gergely, Svasznek Bence
E
Morgan Jason, György István
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 08:49 MÚB PP Nagy K. Olson
1-1 09:10 DHK Brown Schultz Dudas
2-1 26:59 MÚB PP Kovács B. Jubinville Booras
3-1 32:11 MÚB Könczei Terbócs Olson
4-1 34:21 MÚB Nagy K. Kovács B. Nagy G.
5-1 47:50 MÚB PP Kovács B. Booras Escobedo
6-1 48:14 MÚB PP Kovács Cs. Somogyi Olson
30 Kapura lövések száma 28
8 Kiállításpercek 41

A MAC–Debrecen galériája

   

A MAC–Debrecen videó-összefoglalója

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum