Utánpótlás Közép-európai BL lehet az U16-os CEHC-ból

 

Jól szolgálta a magyar játékosok fejlődését az U16-os Central Europe Hockey Cup. A Fehérvár vezetőedzője, Rastislav Ondrejcik és a MAC Budapestet irányító Tokaji Viktor is bízik a folytatásban.

Remek kezdeményezésnek bizonyult az idei szezonban első alkalommal megrendezett Central Europe Hockey Cup (CEHC) elnevezésű U16-os nemzetközi jégkorong-bajnokság. Az ötlet Pozsonyból, illetve St. Pöltenből indult útjára még a 2016/17-es évadban, az első évben hét csapat, két magyar (Fehérvár AV19, MAC Budapest), két cseh (Sparta Praha, PSG Zlín), két szlovák (Slovan Bratislava, Dukla Trencin) és egy osztrák (Okanagan HCE) vett részt a tizenkét fordulós viadalban.

A magyar serdülőcsapatok közül tehát a Fehérvár és a MAC Budapest próbálta ki magát nemzetközi színtéren, előbbi a második, utóbbi a harmadik helyen végzett a Sparta Praha mögött. A fehérváriak vezetőedzője, Rastislav Ondrejcik és a budapestieket irányító Tokaji Viktor egyaránt hasznosnak ítélte meg csapata szereplését a közép-európai kupában.

“Nagyon jó dolog, hogy az U16-osok is megmérethették magukat nemzetközileg, eddig ugye erre az U18-as korosztálytól volt csak lehetőség az EBJL révén ? mondta Tokaji Viktor. ? Ráadásul itt az osztrák ligához képest még szélesebb is a paletta, hiszen cseh és szlovák együttesek is az ellenfelek között voltak. Pozitívumként említeném, hogy nemcsak kupamérkőzésszerűen, hétvégenként játszottunk, hanem a CEHC illeszkedett mindegyik ország bajnokságába. Nyilván az első évben akadtak gyermekbetegségek, de így is megtapasztalhatták a srácok a nemzetközi szintet, láthatták hová kell eljutniuk.”

Mindkét edző kiemelte a magyar csapatok előkelő helyezését, amely azt bizonyítja, hogy jó úton jár a hazai utánpótlás-nevelés, s már nemcsak válogatott, hanem klubszinten is képesek vagyunk felvenni a versenyt a magasan jegyzett ellenfelekkel. A csehektől és a szlovákoktól is két élcsapat érkezett a sorozatba, mindenképpen értékes, hogy a magyar csapatok nyolcból hétszer legyőzték a szlovákokat, továbbá hogy a hazája bajnokságában veretlen Sparta Praha ellen először a Volán szerzett pontot a szezonban, a szintén jó erőkből álló Zlínt pedig mindkét csapatunk verte.

“Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk a csehektől, a szlovákoktól, akiket meglepett, hogy milyen szinten van a magyar jégkorong ? fejtette ki Ondrejcik Rastislav. ? Úgy gondolom, remek meccseket játszottunk, egyiken sem alakult ki nagy gólkülönbség, így a srácoknak végig koncentrálniuk kellett, nyomás volt a vállukon. Ennek ellenére kiváló játékot mutattak, mindez a fejlődésüket szolgálta. A csapatom az egész szezonban keményen dolgozik, de ez olyan plusz motivációt jelentett a játékosoknak, mint a válogatott, és azt láttam rajtuk, ha jöttek a CEHC-meccsek, arra még nagyobb erőbedobással készültek, jobb lett a munkamoráljuk. A magyar bajnokságban jelenleg nincs annyi szoros mérkőzés, hogy a játékosok folyamatos nyomás alatt legyenek, s minél nagyobb a két csapat közti különbség, úgy lankad a figyelem is, nem tartják be annyira az utasításainkat, mert félgőzzel is nyernek.”

CEHC final 2016_17

Abban Ondrejcik és Tokaji is egyetért, van létjogosultsága a CEHC folytatásának, de a hogyanról még egyeztetniük kell a szervezőknek és a részt vevő csapatok képviselőinek. A szezon közben többen is érdeklődtek a térség csapatai közül, miképpen kapcsolódhatnának be a bajnokságba, köztük az a Salzburg is kérdezősködött, amely az első megkeresést még elutasította, valamint újabb két cseh csapat jelezte a részvételi szándékát. Itthonról az UTE és a Miskolc vetette fel az indulás lehetőségét.

A CEHC folytatásával kapcsolatban konkrétumok még nincsenek, ötletek azonban igen. Ondrejcik szerint az U16-os közép-európai kupa úgy léphetne szintet, ha szövetségi támogatást kapna, illetve szponzorokat is megnyernének a bajnoksághoz, továbbá felvetődött annak a lehetősége, hogy az idén záruló, EU-s támogatásból megvalósított European Rookie Cuppal akár össze is lehetne vonni.

“A szlovákok és a csehek is jelezték, hogy a folytatás mellett állnak, a mi oldalunkról pedig nem kérdés, hogy nemcsak a klubokat, hanem a magyar hokit is előrébb vinné a további nemzetközi szereplés lehetősége ? tette hozzá a fehérvári szakember. ? Természetesen a közeljövőben leülünk egymással, átbeszéljük a tapasztalatokat, ötleteket, köztük azt is, hogyan alakíthatnánk át a lebonyolítást, illetve növelhetnénk a mérkőzések számát. Az egyik ötlet az, hogy a cseh, a szlovák, az osztrák és a magyar bajnokság első négy helyezettje vegyen részt a bajnokságban, a tizenhat csapatot a Bajnokok Ligája mintájára négy négyes csoportba osztanánk és az első két helyezett jutna az egyenes kieséses szakaszba.”

Hogy ez az ötlet megvalósul-e, az még a jövő zenéje. Ahogy az is, hogy esetleg az U18-as korosztályban is elindítanák a Central Europe Hockey Cupot.

macslo

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum