Eddig még mindig a Debrecen vezetett

   

Háromszor szerzett előnyt a DHK, háromszor egyenlített a Corona. Az a kérdés, hogy folytatódik-e a sorminta.

Ennek a MOL Liga-negyeddöntőnek a története persze nem volt ennyire egyszerű, hiszen mint arra mindannyian emlékszünk, a játékvezető-mizéria miatt az első találkozót megóvta a Brassó, aminek első körben helyt adtak, ám másodjára mégis a pályán elért eredményt szentesítette az MJSZ elnöksége.

Az mindenesetre tény, hogy a Brassó eddig minden egyes alkalommal tudott egalizálni, így ennek a csatának a menete a leglineárisabb tehát. Egyúttal az is igaz, hogy mindkét gárda képes volt idegenbeli győzelemre, a Corona a második, a Debrecen a negyedik összecsapást húzta be. A további érdekességek közé tartozik, hogy az egyes találkozók előtti esélylatolgatásokkal nem mehettünk sokra. Az ötödik meccsre például kulcsembereinek sorának sérülése-betegsége miatt alig három sorral állt ki a DHK, és mégis az alakult és dőlt el a legegyértelműbben.

Egy szó, mint száz, fogalmunk sincs, hogy a mindent eldöntő hetedik összecsapás végén ki örülhet a Hajdúság fővárosában. Ami biztos, az az, hogy Jason Morgan csapatában még nem hozta ki magából mindenki a maximumot. A két Jesse – Schulz és a playoffban már 3+3-nál tartó magyar válogatott Dudas – kiválóan megy, akárcsak Hári Norbert vagy a védőként is igen hasznos és eredményes Berta Ákos, a megmaradt orosz szekcióban ellenben lehetnek még tartalékok, hiszen Piszkunov 1+2-nél, Koszourov egyetlen assztisztnál jár. Itt persze kérdés az is, mikor melyik légiós bizonyul létszám felettinek, a MOL Liga egykori szupersztárja, Martin Saluga például még csak 3 meccset kapott, és pont nélkül, –3-as mutatóval áll.

Ami a Brassót illeti, ott nem meglepő módon a Klempa, McDonald, McGregor trió viszi a prímet, akik mellett Mihály Árpád, Roberto Gliga és Gyenyisz Zabludovszkij képes még extrákra. Légióskérdés itt is van, de mivel a csapat szombaton román bajnokit játszott Galacban, az ottani összeállítás alapján biztosra vehetjük, hogy Richard Filip és Jemeljanyenko otthon maradt, Patrik Polc kapus pedig elutazott Debrecenbe. Az is valószínű, hogy a vehemens Garrett Clarke is visszatér a védelembe eltiltása után.

Polcról még egy mondat: az egykori nagy brassói kedvenc idei szezonja eddig nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, előbb az állampolgársági ügyei miatt, majd azért is, mert Tőke Zoltán voltaképpen kiszorította. Ebben semmi csodálatos nem volt, Polc átlaga 7 meccsen még a 88 százalékot sem érte el. Az ötödik találkozóan aztán be kellett őt cserélni 0-4-nél, majd a hatodikat már vele nyerték meg 3-1-re, úgy, hogy 97 százalék fölött teljesített. Ezek után aligha túlzás azt mondani, hogy rajta is múlik, mire fut ki végül az egyenlő erők e roppant mód kiélezett párharca.

DHK-BRA_game_5-900

fotó: DHK facebook (Szepesi Boglárka)

Debrecen–Brassó 4-3

   

A DHK a második harmad elején 64 másodperc alatt 3 gólt lőtt, ezzel eldöntötte a mérkőzést és a továbbjutást.

A mérkőzés első emberelőnyére nem kellett sokat várni, már a 79. másodpercben 5 a 4 ellen játszhatott a Brassó. A Debrecen kivédekezte a hátrányt, ám a kiegészülés után is a vendégek akarata érvényesült. A 7. percben a DHK került emberelőnybe, felálltak a vendégek harmadában, hiába, Polc többször is bravúrral védett. A harmad közepén megszületett az első gól, Brown zárt sikerrel egy debreceni támadást. A találat után megnőtt a meccs irama, a Brassó megnyomott egy cserét, ez emberelőnnyé érett. A 15. percben páros büntetést osztottak ki a játékvezetők, Fodor bottal akasztásért, Szagyikov pedig bottal lökésért kapott büntetést. Másfél perccel később Dudast állították ki egy szabálytalan ütközés után, a 4 a 3 elleni helyzetet pedig McDonald révén gólra váltotta a sárga-kék együttes, Gyenes tehetetlen volt.

A második játékrészt a DHK kezdte jobban, több veszélyes akciót is vezetett. A hazai fölény a 25. percben érett góllá, amikor Molnár Dávid kapu előtti keresztpasszára spárgával reagált Polc, a korongot Piszkunov belőtte a mamut fölött. Szinte azonnal, 16 másodperccel később Hári Norbert is betalált a brassói kapuba, miután szétcsúszott a vendégek védelme. A 3. DHK-gól után Martin Lacroix időt kért. Hiába tette, csapata szétesett, egy perc múlva Piszkunov és Schultz megugrott, utóbbi háromgólosra növelte a debreceni előnyt. A Brassó felvállalta a nyílt játékot, ez eredményre vezetett, McGregor góllal zárt egy akciót. Ekkor Jason Morgan érezte úgy, hogy időt kell kérnie, rendet tett a debreceni fejekben. A meccs felénél a hazaiak emberelőnybe kerültek, de nem éltek a lehetőséggel, a folytatásban pedig jól védtek a kapusok.

A záró húsz percben a Brassó nyomott, 17:2-re nyerte a kapura lövési mutatót, hajtott a szépítésért és az egyenlítésért. Előbbi az 54. perc elején összejött, amikor Klempa passzából McDonald vágta be a korongot Gyenes kapujába. A vendégek a góljuk után emberelőnybe kerültek, de a debreceniek remekül védekeztek. Az 58. percben eldőlhetett volna a mérkőzés és a továbbjutás sorsa, ám Schultz hiába cselezte ki Polcot, nem tudta az üres kapuba behúzni a korongot. A hátralévő játékidőt kibekkelte a DHK, így 4-3-ra győzött és 4-3-as összesítéssel bejutott a MOL Liga-elődöntőbe.

Produkáltunk egy szenzációs percet

   

A Debrecen két sora elfáradt a Brassó négyével szemben. 

Jason Morgan (vezetőedző, Debrecen): A nagy tét rányomta a bélyegét a játékunkra az első harmadban, több játékoson éreztem a megilletődöttséget. A második játékrészre nyugodtunk meg, és produkáltunk egy szenzációs percet, ezzel nyertük meg a meccset. A végén nagy erőket mozgósított a Brassó az egyenlítés érdekében, mi pedig egyre fáradtunk, mert a sok sérült miatt lényegében két sorral játszottuk végig a találkozót, az ellenfél pedig négy sorral diktálta a tempót. Most alszunk egy nagyot, aztán kíváncsian várjuk, kit rendel ellenfélül a sors.

Martin Lacroix (vezetőedző, Brassó): Kikaptunk, de nem tudok haragudni a játékosaimra, hiszen mindent megtettek a győzelemért. Rengeteg helyzetünk adódott, hatalmas alázattal és elszántsággal hokiztunk, mégsem termett babér. Azt hiszen, ma a csillagainkban volt a hiba. Önöknek mondtam az első találkozó után, hogy hétmeccses párharcra számítok, s lám, igazam lett. Gratulálok Jason Morgannek és a Debrecennek, sok szerencsét kívánok nekik a folytatáshoz! Egy hét múlva kezdődik a román bajnokság rájátszása, azt szeretnénk megnyerni.

(Forrás: nso.hu)

Erste Liga, Debreceni Jégcsarnok, 502 néző. Játékvezetők: Kamsek, Bajt, Pálkövi, Soltész.
Gyenes: 91,4% (Pleszkán)
K
Polc: 85,2% (Tőke)
Varga, Dudas, Brown, Hári, Schultz
1
Filip, Nagy I., McDonald, McGregor, Klempa
Bezrukov, Szagyikov, Koszourov, Piszkunov, Molnár D.
2
Bors, Clarke, Molnár Zs., Mihály, Gliga
Györfy, Wéber, Godó, Berta, Vaszjunyin
3
Bíró O., Nagy Cs., Fodor, Tranca, Zsók
Vincze
4
Csíki, Imecs, Péter, Balázs, Bíró M.
Morgan Jason, György István
E
Lacroix Martin, Martinas Adrian
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 10:47 DHK Brown Hári Dudas
1-1 16:05 BRA PP McDonald Filip McGregor
2-1 24:53 DHK Piszkunov Molnár D.
3-1 25:09 DHK Hári Varga
4-1 26:07 DHK Schultz Piszkunov Brown
4-2 29:01 BRA McGregor McDonald Klempa
4-3 53:01 BRA McDonald Klempa
27 Kapura lövések száma 35
10 Kiállításpercek 6

A Debrecen–Brassó góljai

 

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 25., szerda
AL 19:35 LHLSPC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:45 ASIAVS 4-0VÉGE
AL 20:30 ETOSZG 8-3VÉGE
AL 20:30 WRMDBF 5-1VÉGE
január 27., péntek
EL 17:30 BRAFHA 5-3VÉGE
AL 19:00 LHLFTC 2-1VÉGE
január 28., szombat
AL 16:00 WRMIKO 8-0VÉGE
MK 16:00 BJADEB 3-2VÉGE
    • M4 SPORT+
AL 19:00 LHLASP 1-6VÉGE
MK 19:45 UTEAVS 1-6VÉGE
    • M4 SPORT+
AL 20:30 DBFSZG 1-3VÉGE
AL 21:00 ETOSPC 11-5VÉGE
január 29., vasárnap
MK 16:00 UTEDEB 3-2VÉGE
EL 17:30 SCCFHA 7-3VÉGE
MK 19:45 BJAAVS 3-2 BVÉGE
    • M4 SPORT+
január 30., hétfő
EL 17:30 GYEFHA INFO
január 31., kedd
EL 17:30 SCCDAB 
AL 20:30 IKOLHL 
AL 20:35 FTCSZG 
február 1., szerda
EL 17:30 BRADAB 
EL 18:40 BJAFTC 
AL 19:15 ASPWRM 
AL 20:15 DBFETO 
Partnerünk
Archívum