Galló Vilmos is tud úgy menni, mint Hári János
A magyar csatár igen jól játszott, gólt is lőtt. Háriék pontot raboltak a Frölundától, Feketéék az Asiagóval játszanak az Alpesi Liga negyeddöntőjében, Vay Ádám 93%-kal védett.
A Linköping sorra aratja a nagy gólarányú győzelmeket. Csütörtökön az Örebrót intézték el 5-1-re, szombaton a Farjestad otthonában nyertek ugyanilyen arányban. Galló Vilmos már első harmadbeli teljesítményével bekerült az összefoglalóba, elment a balszélen, majd nagyon megetette a védőjét, kevésen múlt, hogy már akkor találat szülessen. Ezt követően a társak két emberelőnyt is gólra váltottak, majd a harmadik harmad elején csapattársával három védőt bolondítottak meg, végül Galló kanalazta át a korongot a tisztázni igyekvő Grundelen. Szépségdíjas megmozdulás volt ez is. Az utolsó tíz percben három gól született, ezzel alakult ki az 1-5-ös végeredmény. Galló Vilmos tíz perc jégidőt kapott, +1-gyel zárt. Videónkban láthatják a meccs eleji helyzetbe kerülést és a gólt is.
Hári János nagy napja volt a pénteki, a Frölunda otthoonában 1+2-vel vette ki a részét a svéd bajnoki forduló legnagyobb meglepetését okozó győzelemből. A göteborgiaknak nem kellett sokat várni a visszavágásra, szombaton viszonozták a látogatást. A magyar csatárt ezúttal kiválóan semlegesítették, de a bajuk így is meggyűlt a tavaly a másodosztályból felkerült kiscsapattal. Pedig a 44. percben már 4-1-re vezettek, ekkor úgy tűnt, nagy bajuk nem lehet, ám a hazaiak másként vélekedtek minderről. A 49. percben 17 másodperc alatt rögtön két gólt is eltüntettek a különbségből, teljesen nyílttá téve az összecsapást. Az 59. percben aztán minden veszni látszott, egyik játékosukat ugyanis kiállították. Ez sem gátolta meg őket abban, hogy kiegyenlítsenek, az emberhátrányt nyolc másodperc alatt ?váltották? gólra. A hosszabbításban aztán visszajött a Frölunda, a 65. percben ötödik gólját is meglőtte, 5-4-re nyert, megszerezve a pluszpontot. Hári János 15 percet játszott, pontot nem szerzett. Öt fordulóval az alapszakasz vége előtt a Leksand utolsó előtti a tabellán, hat pont választja el az osztályozó elkerülésétől. A Linköping 88 pontot gyűjtött, ezzel harmadik, de a második Frölundának is ennyi van, valamint az ötödik Brynasnek is csak két ponttal kevesebb, úgyhogy a mezőny igen tömör.
Fotó: Fredrik Karlsson / Bildbyran
Óriásit hajrázott a Feldkirch a Jesenice otthonában az Alpesi Liga felsőházi középszakaszának utolsó mérkőzésén, ami az utolsó hely elkerülését eredményezte. A meccs felénél a szlovénok 3-0-ra vezettek, az első vendéggól a második periódus utolsó percében született, a záró harmad középső tíz percében még hármat tettek hozzá, így 4-3-ra nyertek. Fekete Dániel jól és hasznosan játszott, két gólnál is asszisztos volt. Összességében a Feldkirch az ötödik helyen zárt, a negyeddöntőben a harmadik Asiagóval találkozik. Az olaszok választása feltehetően azért esett Feketéékre, mert az idei négy összecsapásuk mindegyikét megnyerték.
Vay Ádám csapata péntek után szombaton is kikapott a Kalamazoo Wingstől az ECHL-ben. Jól kezdett a Quad City Mallards, amely az első harmadban 1-0-s vezetésre tett szert. A középső harmadot azonban nagyon elrontották, három gólt is lőttek a 23 alkalommal próbálkozó hazaiak. A meccs végére maradt még egy üres kapura elért találat, így lett 4-1 a végeredmény. Vay alaposan megdolgozott a pénzéért, összesen 42 lövést kapott a meccs folyamán, 39-et hárított, ez közel 93%-os hatékonyság. Két veresége ellenére a Mallards őrzi harmadik helyét a központi divízióban, a negyedik Kalamazoo előtt.
Magyar légiósok a hokivilágban, 2016/17:
Név | Csapat | Liga | H | M | G | A | P |
Bartalis István | Schwenningen | DEL (GER-1.) | 12. | 37 | 5 | 13 | 18 |
Dudas Jesse | TPS | Liiga (FIN-1.) | |||||
TPS | CHL | 1 | 1 | 0 | 1 | ||
Fekete Dániel | VEU Feldkirch | Alpesi Liga (AUT-2.) | 5. | 39 | 10 | 17 | 27 |
Galló Vilmos | Linköping HC | SHL (SWE-1.) | 3. | 46 | 2 | 6 | 8 |
Linköping HC | CHL | 9 | 3 | 0 | 3 | ||
Garát Zsombor | Austin Bruins | NAHL | 5. | 28 | 1 | 2 | 3 |
Gáspár Máté | EHC Linz | EBEL (AUT-1.) | 4. | 1 | 0 | 0 | 0 |
Hári János | Leksands IF | SHL (SWE-1.) | 13. | 47 | 5 | 12 | 17 |
Sebők Balázs | KalPa | Liiga (FIN-1.) | 3. | 31 | 5 | 8 | 13 |
KalPa | CHL | 8 | 0 | 4 | 4 | ||
Stipsicz Bence | Cedar Rapids | USHL | 9. | 35 | 0 | 4 | 4 |
Szabad Kevin | Vienna Capitals | EBEL (AUT-1.) | 2. | 1 | 0 | 0 | 0 |
Vas Márton | Freiburg | DEL2 (GER-2.) | 7. | 48 | 16 | 24 | 40 |
Vay Ádám | Quad City Mallards | ECHL | 3. | 28 | 87 | 735 | 89,4 |
Iowa Wild | AHL | 8. | |||||
Wehrs Kevin | Villach | EBEL (AUT-1.) | 10. | 54 | 2 | 20 | 22 |
Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma),
M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Vay esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve.