A meglepetéscsapat leszúrhatja a címvédőt

   

A Ferencvárosnak kettőből egyszer kell vernie a DVTK Jegesmedvéket a továbbjutáshoz, a miskolciak már nem hibázhatnak. Nagy meccs lesz Erzsébeten.

Amikor február 14-én este Greg Lindqvist nagy mosolyjelek kíséretében azt írta ki a közösségi oldalára, hogy már csak hármat kell nyernie csapatának, mindenki poénnak vette ezt. Tíz nappal később ott tartunk, hogy a háromból kettő már megvan, a legutóbbi két szezon bajnoka, a negyeddöntő toronymagas esélyese pedig nem hibázhat többet, az életben maradásért küzd. Óriásit játszik a Fradi a  piros-fehérek ellen, és egyszersmind látványos jelét adta annak is, hogy immár egészen bizonyosan van igazán komolyan vehető bajnokságunk. Bármi is lesz a negyeddöntő vége, ezt a három győzelmet és a bajnok sarokba szorítását már senki nem veheti el a ferencvárosiaktól, akik ráadásul kétszer vendégként győzték le ellenfelüket.

A Jegesmedvéket alighanem meglepte az az ellenállás, amellyel a Ferencváros részéről találkoztak. Bár a sorozat előtt is nyilatkoztak arról, hogy nem becsülik le az ellenfelet, hiszen okozott már nehéz pillanatokat nekik, azt valószínűleg sem ők, sem senki más nem gondolta volna, hogy miután összesítésben 0-2-ről két biztos győzelemmel feljönnek 2-2-re, az ötödik találkozón ismét az esélytelenebbnek tartott csapat győz, lenullázva a liga egyik legjobb támadósorát. Márpedig szerdán a Jegesmedvéken szemmel láthatóan úrrá lett a tanácstalanság. Képtelenek voltak megtalálni az utat a parádésan védő Sevela hálójáig, miközben harmadonként egy-egy gólt engedélyeztek ellenfelüknek. Az emberelőnyök során pedig – bár nyolc alkalom is akadt erre – tökéletes impotenciáról tettek tanúbizonyságot. A rájátszásban a régi önmagát időző, 93% felett teljesítő Sevela kapus mellett a Ferencváros speciális alakulatai is hibátlanul működtek, minden emberhátrányukat kivédekezték a zöldek, és minden emberelőnyüket belőtték. Álmodni sem lehet ennél jobbat.

Illetve mégis: azt, hogy a hatodik mérkőzésen megszerzik negyedik győzelmüket is a megrogyasztott Jegesmedvék ellen. A Fradin nincs nagy nyomás, máris megtették, amit lehetett, akármi lesz a vége, jogos büszkeséggel tekinthetnek a teljesítményükre. Aligha tévedünk, ha azt mondjuk, a zöld-fehér szurkolók a párharc előtt kiegyeztek volna azzal, hogy egyszer legyőzik a sorozatban a bajnoki címvédőt. Három már megvan.

A DVTK-n viszont ott a nyomás, tőlük az egyedül elfogadható eredmény az elődöntőbe jutás. Péntek este a szezon legfontosabb mérkőzése következik számukra. A játékosok ezt átérezve saját költségükön szerveztek szurkolói buszt erre az alkalomra. A jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókat a klub szurkolói honlapján, az előbb megadott linkre kattintva találják.

“Nagyon boldog vagyok, hogy harmadszor is legyőztük a Miskolcot – mondta blogunknak Greg Lindqvist, a Ferencváros svéd mestere. – Talán nem túlzok, ha azt mondom, a MOL Liga történetének legnagyobb meglepetése lenne, ha mi mennénk tovább ebből a párból. Nagy energiákat mozgósítva, szívvel-lélekkel játszva, rengeteget dolgozva kivívtuk magunknak az esélyt erre. Nem volt könnyű dolgunk, amikor kiegyenlítette a párharcot az ellenfelünk, de jól reagáltunk. Kicsit átalakítottuk a sorokat, hogy három megfelelően erős ötösünk legyen, és igyekeztünk a csapdázós játékunkat is csiszolni. Továbbra is a DVTK-t tartjuk a párharc esélyesének, mi pedig az esélytelenek nyugalmával játszunk. Sikerült egy kis nyomást helyeznünk az ellenfelünkre, már nem hibázhatnak többet. Remélem, ez is segít bennünket abban, hogy jó eredményt érjünk el. Azt kértem a játékosaimtól, hogy legyenek büszkék arra, amit eddig elértek a negyeddöntőben, hiszen a miénknél sokkal erősebb csapat ellen van két lehetőségük a továbblépésre. Élvezzék ki minden pillanatát annak, hogy a rájátszásban játszhatnak egy ilyen erős ellenfél ellen. Ez a sorozat eddig az élet nagy ajándéka a számukra. Nem szeretnénk már visszamenni Miskolcra, jó lenne lezárni a párharcot. Nagyon fontos lenne, hogy minél kevesebb kiállítást szedjünk össze, mert az rengeteg energiánkba kerül. Remélem, hogy pénteken telt háznyi közönség előtt játszhatunk, és hogy nagy biztatást kapunk a lelátóról. Igyekszünk meghálálni szurkolóink segítségét, győzni szeretnénk hazai jégen.”

“Minden nagyon rosszul alakult számunkra – nyilatkozta a Boonnak Doug Bradley, a piros-fehérek vezetőedzője. – Abban az esetben, ha a fiúk hullámzó teljesítményt nyújtanak, ha fegyelmezetlenek, és nem tartják be a taktikai utasításokat, ha kihagyják helyzeteiket és nem élnek fór­jaikkal, nem lehetnek sikeresek. A pénteki mérkőzés előtt két edzést tartottunk, ezeken az volt a legfontosabb, hogy a hibákat kijavítsuk és mentálisan felrázzuk a csapatot. Most minden erőnkkel arra koncentrálunk, hogy megfordítsuk a párharcot. Ennek érdekében kétszer kell diadalmaskodnunk, csak az lebeg a szemünk előtt.”

Beszélt a lapnak a történtekről és a várakozásokról Hajós Roland csapatkapitány is. A szerdai 0-3-ról ezt mondta: “Nem sikerült azt a játékot nyújtanunk, amit szerettünk volna, amit az előző két fellépésünkön adtunk elő. Akkor 6-0-ra és 4-1-re diadalmaskodtunk, erre jött a tényleg váratlan 0-3. A dudaszó után nagyon rossz volt a hangulatunk, csak ültünk az öltözőben és néztünk magunk elé.”

A hatodik meccs kapcsán pedig ígéretet is tett: “Trénerünk azt hangsúlyozta, hogy felálltunk 0-2-ről is, ennek jegyében ugyanezt kell tennünk 2-3-ról is. Majd hozzátette: még nincs veszve semmi, abban hisz, hogy a dolgunkat meg fogjuk oldani, a munkánkat nem hagyjuk félbe. Tény, hogy most kezdődik csak igazán az élet-halál harc, és nekünk ezt meg kell nyernünk. Előre tekintünk, a magunk mögött hagyott események nem fognak nyomasztani minket. Azzal sem foglalkozunk már, hogy vajon miért nem találtunk a kapuba, ezen a sorozaton hasonló még nem fordult elő velünk. Nagyon jól tudjuk, hogy a jégkorongban minden és annak az ellenkezője is előfordulhat, garancia semmire nincs. Az viszont nem történhet meg velünk, hogy nem teszünk meg mindent a diadalért. Szurkolóinknak ígérjük, hogy az utolsó leheletünkig küzdeni fogunk.”

FTCMIS QF2 B (2)

Fotó: Claus János

FTC–DVTK 1-3

   

Brusztos, hajtós, kaparós meccsen a helyzeteiket jobban kihasználó Jegesmedvék megérdemelten nyertek. Túlélték a fővárosi kalandot, otthon vívhatják meg a mindent eldöntő csatát.

Zsúfolt telt ház várta a két csapatot a pesterzsébeti jégcsarnokban. Nagyon komoly hangulat közepette kezdődött a mérkőzés. Az első percekben a DVTK Jegesmedvék igyekeztek diktálni a tempót, de a Ferencváros felkészülten állt ellen ennek. Hamarosan egy, majd még egy miskolci játékos ült ki a büntetőpadra, és a hosszú kettős előnyt gólra váltotta a hazai gárda. Ugyanazt a figurát háromszor is megcsinálták Tendlerék, mígnem sikerrel jártak, az 5. percben vezetett a Fradi, robbant a csarnok. A maradék szimpla előnyben akár meg is duplázhatta volna az előnyt az FTC, de Adorján kapus állt a lábán. Bosszantó lehetett a vendégek számára, hogy az ő fórjukban is a zöld-fehéreknek volt több kapura lövési kísérletük, ezek közül Tendleré volt a legnagyobb, szólóban vezethette a korongot kapura, de pechére a pakk végig gurult, nem tudta lesimítani, így odalett a ziccer. Az első verekedésre a 10. percig kellett várni, ebből a hazai csapat jött ki jobban, mert már korábban fenn volt a bíró keze, de ez az emberelőny kimaradt. Nem úgy a másik oldalon, ahol Magosi kapott nagyon jó passzt centerben, szépen simította kapuba a korongot. 1-1 a 12. percben. A folytatásban is sokat veszélyeztetett az FTC, Adorjánnak többször pánikmentésre volt szüksége, de megoldotta valahogy. Az utolsó néhány percben kijött a két csapat közötti fizikális különbség, a miskolciak sokkal jobban bírták az iramot, frissebbek voltak, be is szorították a Ferencvárost, aki azon ügyködött, hogy kihúzza a szünetig 1-1-gyel. Ezt megcselekedte.

A második harmad első felében teljesen bénult Miskolcot láthatott a jégen a közönség. Ötlettelen, enervált hokit mutatott be a fehér mezes társaság. Mindössze egy kapura lövést eresztett meg a harmad első felében, arra is hét percet kellett várni. Érthetetlen mélység volt ez a vendégek részéről. A Ferencváros ellenben nem tudta ezt kihasználni. Fordulópontot jelentettek a sérülések és a fáradtság. Előbb Szappanos Dávidot vesztette el az FTC egy fejsérülés miatt, majd Erdélyi Tamás szenvedett kézsérülést, utóbbit kórházba szállították röntgenre. A másfél igazán komoly sorral küzdő Ferencváros számára elmondhatatlan veszteség volt ez, újabb léket kapott a hajó a második harmad végére. A bajokat csak tetézte, hogy Magosi és Galanisz villámgyors és tökéletes kontrája végén előbbi passzából utóbbi csorgatta a korongot az üres kapuba. 2-1-re vezetett a DVTK. Ráadásul a Fradi félidei hullámvölgye, ami ezen a meccsen már-már szakadék volt. Tíz percen át csak a túlélés volt a zöld-fehérek célja, dicséretet érdemelnek, hogy ezt ismét megoldották. Utolsó tartalékokat mozgósítottak ehhez, és ez előrevetítette, hogy nagyon nehéz húsz perc vár rájuk, amit megfogyatkozva kell végigküzdeniük.

Tendler ütőjében megint benne volt az egyenlítés, de ezen a meccsen benne is maradt, lehet, hogy ezeken a kihasználatlanul hagyott szólókon múlt, ki tudja. Okolni a légióst semmiért nem lehet, nagyon sokat melózott, és az akciója végén a jobb oldali kapuvas belső élét lőtte szét. Adorjánnak és a Jegesmedvéknek óriási mázlijuk volt ennél a szituációnál. Rászolgáltak, ők is sokat dolgoztak, és ekkor már egyértelműen uralták a jeget. A 47. percben érkezett harmadik vendéggól. Miskolczi húzott kapura korongot emberelőnyben, magas színvonalúan, 1-3. Nagyon nehéz helyzetbe került a Fradi. Oda-vissza hoki alakult ki, rohantak a csapatok, a Miskolc előtt nagyobb lehetőségek adódtak, de nem tudták lezárni a meccset. Az 53. percben Rafaj, majd Farkas került helyzetbe, de kimaradt a hazaiak mindkét ziccere. Rafaj energiatartalékai tartottak ki a leginkább, öt perccel a vége előtt előbb ő, majd a buli után Hardi veszélyeztetett, de Adorján nagyon összeszedetten védett ezen a meccsen. Érződött, hogy csak akkor van a zöldeknek esélyük a DVTK-val szemben, ha mindent precízen és pontosan hajtana végre mindent, és a kínálkozó ziccereket belövik. Még egy fontos feltétel van: a meccs feléig előnyt kell kicsikarniuk. Ebből ezen az estén nem sikerült túl sokat megvalósítaniuk, így a jól továbbra sem játszó DVTK Jegesmedvék tulajdonképpen könnyű sikert arattak, nagy energiabefektetéssel. Mindkét csapat nagyot harcolt, hittel küzdött mindvégig.

Nem volt ez sem jó mérkőzés – a hat találkozóból kevés volt igazán színvonalas –, de kiváló playoffélményt nyújtott a találkozó karaktere és hangulata. Mindkét tábor a sajátjaival foglalkozott a lefújás után, és mind a hazaiak, mind a vendégek joggal ünnepelték meg kedvenceiket. Dicséret járt mindkét oldalra. A párharc 3-3-ra áll, vasárnap mindent eldöntő mérkőzés következik Miskolcon. Ebből a meccsből semmilyen következtetést nem érdemes levonni, hiszen az eddigi hat mérkőzés során négy idegenbeli győzelem született.

Szó szerint ki kellett harcolni a győzelmet

   

Az FTC és a DVTK vezetőedzője is nagyon várja a vasárnapi, hetedik mérkőzést.

Greg Lindqvist (vezetőedző, Ferencváros): “Két nagyon fáradt csapat játszott egymással igazi playoffmeccset. Megvoltak a lehetőségeink, de ezúttal csak egyszer találtunk be ezekből, volt még két kapuvasunk, kihagyott üres kapus helyzetünk, ahol Adorján már verve volt, és kimaradt szólóink is. Egy góllal nehéz nyerni, be kell lőni ezeket. Ezúttal az emberelőnyök sem működtek. Legutóbb mi lőttünk két emberelőnyös gólt és megnyertük a mérkőzést, most a Miskolc lőtt két emberelőnyös gólt és megnyerte a mérkőzést. Nem segített bennünket a két sérülés sem, Szappanos és Erdélyi is kórházban van, izgulunk, hogy mi van velük. A hetedik meccs fog dönteni Miskolcon. Nyernünk kell idegenben, ha tovább akarunk menni. Nehéz, de nem lehetetlen feladat, kétszer már sikerült nyernünk vendégként.”

Doug Bradley (vezetőedző, DVTK Jegesmedvék): “Nagyon kemény és nehéz mérkőzés volt, amelyen szó szerint ki kellett harcolni a győzelmet. A Ferencváros nagyon komoly ellenfél. Elég sok kiállítást szedtünk össze, jó lett volna kevesebbel megúszni a meccs alatt. Nagyon jó volt a hangulat, mind a két tábor remekül biztatta a csapatát, és ez az atmoszféra jót tett a meccsnek is.  Nagyon örülünk, hogy sikerült kiegyenlítenünk a párharcban, így hazai pályán jöhet a hetedik, mindent eldöntő mérkőzés. Eddig is sok izgalomban volt részünk, de két nap múlva lesz csak igazán komoly mindez. Ilyen a playoff.”

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 900 néző. Játékvezetők: Babic, Kincses, Kókai, Soós.
Sevela: 93,3% (Soós)
K
Adorján: 97,7% (Kiss B.)
Jaborník, Hietamaki, Dubek, Tendler, Rafaj
1
Gőz, Vojtkó, Hajós, Miskolczi, Toulmin
Schwindt, Erdélyi, Sumi, Szappanos, Kiss Á.
2
Láda, Leppanen, Galanisz, Pavuk, Magosi
Lengyel, Garbacz, Farkas, Shinkaruk, Fliszár
3
Tuominen, Joe, Johnston, Sakaris, Sági
Üveges, Németh, Hardi, Kovács, Papp
4
Szopos, Bernáth, Popovics, Ritó, Albert
Lindqvist Greg Kjell, Szakács Ferenc
E
Bradley Douglas, Farkas Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:13 FTC PP2 Tendler Rafaj Jaborník
1-1 11:45 MIS PP Magosi Láda Pavuk
1-2 33:43 MIS Galanisz Magosi Láda
1-3 46:48 MIS PP Hajós Miskolczi Gőz
44 Kapura lövések száma 45
38 Kiállításpercek 26

Az FTC–DVTK videó-összefoglalója

   

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum