A DAB már nem hibázhat többet

   

A dunaújvárosi csapat méltó ellenfele lett az Újpestnek a negyeddöntőben, de a kiesés szélére jutott, így az eddigi nagy egyéni hibák már nem férnek bele.

Újabb küzdelmes mérkőzésen vannak túl az Acélbikák. A meló legnagyobb részét megcsinálták, szerdán idegenben kétszer szereztek vezetést az UTE ellen, ám végül mégis kikaptak. Nem először fordul elő a párharc során, hogy a hátvédek saját kapujuk előtt nem kimondottan szorult helyzetben is odaadják az ellenfél csatárainak a korongot, akik ebből könnyű gólokat szereznek. Szerdán 3-2-es vezetésnél két ilyen helyzet is előfordult, egyenlített, majd a győzelmet is megszerezte ezek nyomán Szilassy Zoltán csapata. Mivel összesítésben már 3-2-re vezet –0-2-es meccshátrányból fordítva –, elég az UTE-nak egyetlen győzelem az elődöntőbe jutáshoz.

A csapat teljesítményére a kiegyensúlyozottság jellemző, nem az ő játékosaik ostromolják a kanadai táblázat csúcsait, de közvetlenül az élmezőny mögött nagy számban sűrűsödnek. Martin Frolík, Tóth Gergő, Sikorcin Ladislav, Anze Ropret és Peter Huba egyaránt 5-5 pontot gyűjtött az eddigi öt mérkőzésen, de Andrej Hebar és Nemes Benjámin 4-4 pontja is megsüvegelendő. Mindez azt jelenti, hogy három egyforma erősségű sorral tudnak rohamozni. Külön is érdemes felhívni a figyelmet a Nemes, Tóth és Pápa Márton által alkotott harmadik sorra, amely nemhogy felveszi a versenyt a légiósokkal és a magyar válogatott csapattársakkal, de fegyelmezett védekezés tekintetében felül is múlja őket. Nemes +4-es mutatója például a legjobb a csapatban, Nilan Naggyal holtversenyben.

A DAB-ban jóval nagyobb szórást mutat a pontok eloszlása, de ebben semmi meglepő nincs, eleve tudni lehetett, hogy a legnagyobb különbség itt lesz a két csapat között. Justin Cseter 9 pontja figyelemre méltó teljesítmény, ennél jobbat egyedül a legutóbb 1+4-ig jutó debreceni Jesse Schultz tudott eddig a ligában, Cseter a brassói Bryan McGregorral szorosan követi a kanadai tabellán. A plusz/mínusz mutatókat ilyen kevés számú meccs esetén a szokásosnál is óvatosabban illik kezelni. Eddig 18 gólt kapott a csapat, ennek felét múlt szombaton, ami önmagában is elviheti az arányokat, nem beszélve a már említett egyéni hibákról, amik aligha egy komplett sor teljesítményét tükrözik. Ami ezzel együtt feltűnő, hogy a kiegészítő emberek jól állnak ebben az összevetésben, Tanka Lőrinc, Magosi Erik a pozitív tartományban van, de Odnoga Mátyás és Török Viktor is nullán áll. Hruby Gellért +2-je és Németh Péter +1-e annak fényében különösen dicséretes, hogy sortársaik általában mínuszosak.

A hazaiak számára tehát az elsődleges feladat a visszatalálás a fegyelmezett védekezéshez. Egy gólpárbajból aligha fognak jobban kijönni, mint a három ütő- és gólképes sorral felálló lilák, akik mindemellé egy magas energiaszinten futó negyedik sort is bevethetnek az ellenfél fárasztására. Ha viszont visszatért az az elszántság, amivel az első két meccsen kivették ellenfelük játékából a gólt, akkor minden esélyük meglesz az egyenlítésre. Ehhez egyre inkább adottak a feltételek, ott lehet a pályán a kétmeccses eltiltását letöltő Danyil Kaszkov is, így közel teljes létszámban lesznek a Bikák, csak Léránt René kényszerül kihagyni ezt a mérkőzést is az előzetes hírek szerint. Az biztos, hogy több vereség nem fér bele. Pénteken a túlélésért játszik az újvárosi csapat.

Újvárosi részről Strenk Hunor másodedző így nyilatkozott várakozásairól a klubhonlapnak: “Bár eddig sem tettük, most már végképp nem számolgathatunk, mindenképpen nyernünk kell ahhoz, hogy folytatódjon a párharc. Egyértelműen az a célunk, hogy mindent eldöntő hetedik meccsen dőljön el a továbbjutás sorsa. Reméljük, hogy hasonlóan sokan kijönnek a meccsre, mint legutóbb, és sikerül örömöt szerezni az értünk szurkolóknak azzal, hogy legyőzzük az újpestieket. Kaszkov visszatér a csapatba, amivel bővülnek a variációs lehetőségeink támadásban, ez pozitívum, ugyanakkor a remélt sikerhez most már muszáj lenne elkerülni azokat az egyéni hibákat, amelyek a legutóbbi két mérkőzésen a vesztünket okozták. Ezek most már egyáltalán nem férnek bele, a lehető legjobban le kell egyszerűsíteni a játékunkat, csak úgy lehetünk sikeresek.”

DAB–UTE 5-4

   

Büntetők döntöttek egy kiváló mérkőzésen, ahol az Acélbikák visszajöttek egy-, illetve kétgólos hátrányból és csak egyszer vezettek, mégpedig a szétlövésben.

A mérkőzést kiváló iramban kezdték a csapatok, már az 1. percben komoly lehetőség adódott mindkét csapat előtt, Duscheket Hudec segítette ki. Mindkét csapat felvállalta a bátor támadójátékot. A 7. percben Dansereau egy szép csel után centerezett Cseternek, ám közelről lőtt, Sila védett. Nem sokkal később Odnogát nekilökték a palánknak, a DAB-játékos száját megborotválta a plexi, nem történt kiállítás. A 9. percben az UTE megszerezte a vezetést, Duschek hiába védte Frolík lövését, a kipattanót Csányi belőtte (0-1). Egy perccel később túl körülményesek voltak a hazai játékosok a támadó harmadban, a korongot Hebar megszerezte, a dunaújvárosi kapusra rávezethette a korongot, de Duschek mamuttal védett. A harmad közepén hiába birtokolta a DAB többet a korongot, nem tudtak érdemi akciót kialakítani. A 14. percben Lencsés kék vonalas lövését vállal védte Sila. A játékrész vége az újpestieké volt, több cserét is megnyomtak, de ehhez az is kellett, hogy az Acélbikák-játékosok ne mindig értsék meg egymást a saját harmadukban. Az utolsó percben Kaszkov éles szögből próbálkozott.

A második húsz perc elején is egyből egymásnak estek a felek, az 54. másodpercben Ropret kiugrott, Hudec csak bottal akasztva tudta megállítani, így eljött a mérkőzés első kiállítása. Az UTE felállt 5 a 4 ellen, de Duschek vezetésével kibekkelte a hátrányt a DAB. Nem sokkal később Tóth Gergő gáncsolta Csetert, így már az Acélbikák voltak előnyben. A hazai fórból egyedül Becze szólója érdemel említést, majd pedig 8 másodperccel a vendég kiegészülés előtt egy érdekes jelenet zajlott le. Az egyik lila-fehér játékos egy elhagyott botot a korong felé piszkált, amivel büntetőhöz jutott a hazai együttes. A korong mögé Becze állt, aki higgadtan bevágta Sila mamutja mellett (1-1). A dunaújvárosi öröm nem tartott sokáig, 57 másodperccel később Ropret estében újra vezetéshez juttatta az UTE-t (1-2). A csapatok még komolyabb tempóra váltottak. A 29. percben Kiss Ákost Odnoga gáncsolta a DAB kapuja mögött, így előnybe kerültek a vendégek, melynek során újabb Duschek-bravúrokat láthatott a közönség.  A 32. percben 3 az 1 ellen támadhatott az UTE, Tóth Gergő fölé lőtte a ziccert. Két percre rá egy kemény lövést botos kesztyűvel védett Sila, a kipattanóra Kaszkov ért oda elsőnek, de kiszorított helyzetből a kapusba lőtte a korongot. Nem sokra rá Németh Péterrel egy szép csel után szabálytalankodott Nagy Nilan. A DAB a második előnyében fel sem állt, sőt Duscheknek egy nagy védést is be kellett mutatnia. A kiegészülés után Benk összeütközött a DAB kapusával, kiállítás nem történt, csak kihozták a bulit a harmadból. Másfél perccel a játékrész vége előtt Odnoga kapott büntetést magas bottal való játékért. A dudaszó után Kiss Dániel, a vendégek kapitánya a hazaiaknál nehezményezett egy ütközést, de a játékvezetők rendet raktak.

A záró harmad 25 másodpercnyi áthúzódó UTE-előnnyel indult, de néhány perc késéssel, ugyanis problémák adódtak a jéggel. A 42. percben Becze a palánknál ütközött Benkkel, a lila-fehér játékos a jégen maradt, nem történt szabálytalanság. Az esetet követő buli után megszületett az újpestiek 3. gólja, Csányi indítását Sikorcin két hazai játékos között átvette, kapura tört és Duschek válla fölött belőtte a keresztvas alá (1-3). Nem sokáig volt kétgólos differencia, 44 másodpercre rá Cseter közelről betalált Silának (2-3). Ezt szinte azonnal 4 a 4 elleni játék követte, Hegyi durva játékért, Becze bottal lökésért ült ki. A 46. percben Ölanderrel szemben szabálytalankodtak, Csányi távozott 2 percre. Az UTE ügyesen védekezett, ám Kiss ütője Hudec arcához felcsúszott, így 6 másodpercnyi 5 a 3 elleni játék várt az Acélbikákra. Az emberelőnyt az a Hudec használta ki, aki ellen szabálytalankodtak, a DAB légiósa váltotta gólra a Dunaújváros nyomását (3-3). A hátralévő 10 percnek így döntetlen állásról vágtak neki a felek. Az 52. percben Nagy Márk akadályozott egy újpestit, a DAB kibekkelte a hátrányt. A kiegészülés után ellentámadást indítottak a hazaiak, nagy kavarodás alakult ki a kapu előtt, Becze már sípszó után talált be a kapuba. Öt perccel a vége előtt Csetert kiküldték testre ütésért. Hatodik emberelőnyét már kihasználta az UTE, Ropert lőtte be a korongot Duschek füle mellett (3-4). Újra az 57 másodperc vált bűvös időponttá, ugyanis ennyi idő múlva egyenlített Hudec góljával a DAB (4-4). Mivel több esemény nem történt, hosszabbítás következett, a párharc során először.

A 4 a 4 elleni ráadás már jóval óvatosabb játékot hozott. az első kapura lövésre közel egy percet kellett várni. A 63. percben a játékvezetők elébe mentek egy dulakodásnak, kiküldték Ladigint és Nagy Nilant. A 66. percben remek indítást kapott Becze, Silára rávezethette a korongot, a lepkés kesztyűbe lőtte a pakkot. Két percre rá a DAB közel járt a győzelemhez, de Sila kétszer is bravúrral védett. Egy perccel a vége előtt Dansereau lövése centikkel ment el a kapuvas mellett, az utolsó másodpercekben pedig Hudec válhatott volna hőssé, de már kisodródott helyzetből kellett lőnie.

Büntetőpárbaj döntött, amit a vendégek kezdtek. Frolík mellélőtte, majd Dansereau szintén. A második körben Sikorcin próbálkozását védte Duschek, aztán úgy tűnt, Becze ugyanolyan gólt lő, mint a rendes játékidőben, ám videobíróval megvizsgálták és nem adták meg. A harmadik párban Hebar és Azari is kihagyta. Fordult a sorrend, újra Dansereau jött, most bevarrta, majd Ropret kihagyta. A DAB egy emlékezetes meccsen 5-4-re győzött, így hetedik mérkőzésre kerül sor vasárnap a Megyeri úton.

Egy megnyert partit engedtünk ki a kezeink közül

 

Az újpestiek vezetőedzője elégedetlen volt csapatával.

Heikki Malkia (vezetőedző, DAB): ”Nagyszerű meccs volt, háromszor is sikerült visszatérnünk a legmélyebb pontról is. A hosszabbításban ráadásul komoly esélyeink is voltak, szerencsére a büntetőknél is mi jöttünk ki jobban. Vasárnap természetesen nyerni utazunk Újpestre, nagyon komoly csatára számítok, de nekünk a helyzetünk továbbra is változatlan: péntek este is az életünkért küzdöttünk, vasárnap is így kell tennünk!”

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): ”Egy megnyert partit engedtünk ki a kezeink közül. Hogy úgy mondjam, feltámasztottuk a halottat óriási egyéni hibáknak köszönhetően. Ebből tanulnunk kell és otthon be kell húznunk a párharcot.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 1000 néző. Játékvezetők: Haszonits, Juhász, Muzsik, Váczi.
Duschek: 91,5% (Koitmaa)
K
Sila: 88,1% (Ágoston)
Hüffner, Ölander, Dansereau, Cseter, Azari
1
Huba, Kiss, Nemes, Pápa, Tóth
Hudec, Ladigin, Becze, Borbás, Kaszkov
2
Nagy N., Hegyi, Benk, Hebar, Ropret
Lencsés, Hruby, Németh, Odnoga, Nagy M.
3
Kovács, Nagy R., Sikorcin, Frolík, Csányi
Lévai, Török, Magosi, Tanka
4
Szalma, Turbucz, Dömötör, Dósa, Gröschl
Malkia Heikki, Strenk Hunor
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 08:40 UTE Csányi Frolík Sikorcin
1-1 25:24 DAB PS Becze
1-2 26:21 UTE Ropret Hebar Kovács
1-3 42:10 UTE Sikorcin Csányi Frolík
2-3 42:54 DAB Cseter
3-3 49:12 DAB PP Hudec Borbás Kaszkov
3-4 55:17 UTE PP Ropret Nagy R.
4-4 56:14 DAB Hudec Becze Borbás
5-4 70:00 DAB GWS Dansereau
42 Kapura lövések száma 47
14 Kiállításpercek 12
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum